Okosépületek a maximumon

Ahogy szinte minden insfrastruktúra, úgy az épületfelügyeleti rendszerek működésére is óriási hatással van manapság az IoT. Ahhoz azonban, hogy az épületek üzemeltetői képesek legyenek kihasználni az összekapcsolt technológiák nyújtotta előnyöket és hatékonyan hasznosíthassák a rendelkezésre álló, óriási adatmennyiséget, korszerűbb rendszerekre, valamint naprakész szaktudásra és szakértelemre van szükség.

A Schneider Electric a nemrég hazánkban is elindult EcoXpert programján keresztül teszi elérhetővé mindezt. A vállalat és a programban részt vevő partnerek által közösen kiépített rendszerek előnyeiből számos különféle iparágban és területen profitálhatnak az épületüzemeltetők, a lakó- és irodaépületektől kezdve az egészségügyi intézményeken át egészen az olyan nem mindennapi cégekig, mint például a sörfőzdék.

Az adatáradat csapdájában

Minél nagyobb az épületekben az egymáshoz kapcsolt készülékek hálózata, és minél több szenzor, illetve IoT-eszköz kerül be a rendszerekbe, annál több adatot kell összegyűjteni, elemezni és hasznosítani. A szakembereknek pontosan látniuk kell, hogy mi történik az egyes elemek szintjén, és hogyan lehet optimalizálni az épületfelügyeleti folyamatokat, illetve még energiatakarékosabbá és hatékonyabbá tenni a működést. Ezek a feladatok növekvő terhet rónak az épülettulajdonosokra és -üzemeltetőkre, ezért egyre gyakrabban keresik azokat az egyszerű platformokat, amelyek könnyen, gyorsan és hatékonyan gondoskodnak ezekről a folyamatokról.

Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy míg korábban az infrastruktúra egymástól elkülönülő egységekből állt, az összekapcsolódás miatt ezek a különálló silók megszűnnek. A hatékony működéshez pedig az épületeken belül minden rendszernek képesnek kell lennie egymással kommunikálnia. Például a tetőn elhelyezett napkollektorok kezelését az elektromos és a mechanikai rendszerekkel összhangban kell végezni, hiszen az összegyűjtött energia többféle célra, akár hűtésre is felhasználható.

Profi segítség
Mindezek összehangolásához professzionális eszközökre és támogatásra van szükség. A Schneider Electric ezért hívta életre az EcoXpert programot, amelyen keresztül dedikált eszközkészletet biztosít rendszerintegrátor partnerei számára, és többek között képzéssel, illetve felkészült szakértői csapattal támogatja őket. A partnerek így olyan rendszereket építhetnek ki a vállalat portfóliójára alapozva, amelyek „okosabb”, megbízhatóbb, hatékonyabb és költségtakarékosabb működést tesznek lehetővé az épületek minden szintjén, optimalizált energiafelhasználás mellett.

Sörfőzdében és kórházban is
Az EcoXpert program a dél- és kelet-európai régióban közel egy éve indult, Magyarországon pedig az IAS Automatika Kft. és a Thermo Control Kft. csatlakozott elsőként a kezdeményezéshez. Világszerte azonban már számos sikeres projektet valósítottak meg a Schneider Electric EcoXpert partnerei.

Egy amerikai sörfőzde például a Schneider Electric megoldásainak segítségével monitorozza és tartja fenn az ideális hőmérsékletet a létesítményeiben, ami kritikus fontosságú a termékek minőségének megőrzéséhez. Túlságosan költségigényes lett volna vezetékeket elhelyezni a 12 méteres belmagasságú raktárépületben, ezért az EcoXpert rendszerintegrátor tanácsára vezeték nélküli helyiségszabályozókkal ellenőrzik a körülményeket. A megoldás az épületfelügyeleti rendszerrel együttműködve folyamatosan információt biztosít a hőmérsékletről és egyéb tényezőkről, és szükség esetén riasztásokat is küld a rendellenességekről.

Szöulban egy 24 emeletes, irodáknak és üzleteknek egyaránt otthont adó épület napi energiafelhasználását csökkentették 20 százalékkal a Schneider Electric megoldásai, valamint az EcoXpert partner szaktudása és közreműködése. A létesítményben elkülönülten működő rendszerek összekapcsolásával jobban átláthatóvá és összesíthetővé váltak az adatok, ami hatékonyabb felügyeletet és működést tesz lehetővé.

Még ennél is nagyobb, 30 százalékos megtakarítást ért el az energiára és működésre fordított költségek terén az az amerikai kórház, amely 15 éve folyamatosan együtt dolgozik a Schneider Electric EcoXpert partnerével az épületfelügyeleti rendszer modernizálásán. A Schneider Electric IoT-eszközeinek segítségével mára az intézményben teljesen összehangoltan működik minden rendszer a világítástól kezdve a hőmérséklet-szabályozáson és energiafelhasználáson át egészen a túlfeszültségvédelemig.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..