Rákdiagnosztika azonnal, a műtét közben

– Több mint 1,2 milliárd forintból fejleszthetnek az MTA TTK kutatói és innovációs partnereik. A legfrissebb alapkutatási eredményeken alapuló diagnosztikai rendszer lézeres mikroszkópiával, új antitestjelöléses szövetfestési eljárással és mesterséges intelligenciával segíti majd a sebészek munkáját, akik így már a műtét közben is alapozhatnak a friss szövettani eredményekre.

A daganatok műtéti eltávolításához elválaszthatatlanul hozzátartozik a szövettani vizsgálat: a sebész szövetmintákat küld a patológiára, ahol mikroszkópos vizsgálattal elemzik a daganat jellemzőit, valamint azt, hogy mennyire pontosan sikerült eltávolítani a rákos szövetet. A műtét és a szövettani eredmény elkészülte között napok, sőt hetek is eltelhetnek.

A Magyar Tudományos Akadémia Természettudományi Kutatóközpontjának kutatói és innovációs partnereik most egy olyan diagnosztikai rendszer kifejlesztésére nyertek el több mint 1,2 milliárd forintot, mellyel a részletes szövettani vizsgálat a műtét közben elvégezhető, és az így kapott információk már ott helyben, a műtét alatt segíthetik a sebész döntéseit. A rendszer a legfrissebb kutatási eredményeket egyesíti – szerepet kap benne a kvantummechanika eredményeire épülő nemlineáris lézerpásztázó mikroszkópia, egy új antitestjelöléses eljárás, valamint a mesterséges intelligenciára épülő képfeldolgozás és döntéstámogatás.

Összetett csúcstechnológia a műtőasztal mellett
A rendszer első tagja egy lézerpásztázó mikroszkóp (hisztoszkóp), amelynek segítségével már a műtőben vizsgálhatók és elemezhetők lesznek a daganatos szövetek. A nemlineáris lézerfizika gyors fejlődésének köszönhetően sejtszintű felbontásban megjeleníthetővé válnak a jelöletlen (natív) szövetek, ami lehetőséget teremt az egészséges és a tumoros sejtek azonnali, akár műtét közbeni megkülönböztetésére.

A rendszer második eleme egy új eljárás, mely lehetővé teszi a daganat típusának (akár genotípusának) optikai azonosítását. A módszer alapja egy speciális „koktél”, mely kétfotonos mikroszkópiában alkalmazott fluoreszcens festékkel megcímkézett specifikus antitestekből áll. Ezzel a „koktéllal” festik meg a szöveteket, melyek mikroszkópos képe így felfedi a különféle daganatos sejttípusokat.

A mikroszkópiás adatok és képi információk többlépcsős és azonnali feldolgozását egy több mint 10 év fejlesztésére épített, mesterséges intelligencián alapuló algoritmus segíti.

Endoszkópos mikroszkóp, sejtszintű sebészet
A projektben elkészül a lézerpásztázó mikroszkóp endoszkóppal ellátott prototípusa is, amely képes lesz a jelöletlen vagy fluoreszcens antitest által szelektíven jelölt sejtek, sejthalmazok vizsgálatára a tumoros szerv felszínén vagy akár a szövet mélyrétegeiben.

Végül, az innovációs partnerek a korábbi fejlesztések sikerére alapozva egy speciális, mikroendoszkóp-alapú sebészeti eszközt (Laser-PhotoKnife) is terveznek, amellyel iteratív eljárás során a daganatos szövet nemcsak detektálható, hanem fotoablációs technika segítségével azonnal, helyben megsemmisíthető (sejtszintű sebészet).

Kutatók és innovátorok egy csapatban
A Versenyképességi és Kiválósági Együttműködések (VKE) programban nyert több mint 1,2 milliárd forintos támogatást elnyerő konzorciumiot
Magyarország egyik meghatározó diagnosztikai fejlesztő cége, a 77 ING vezeti Zettwitz Sándor irányításával.
A konzorcium további tagjai
a kiemelkedő innovációs portfolióval rendelkező Femtonics Kft. Rózsa Balázs tudományos igazgató és Katona Gergő fizikus vezetésével
az MTA TTK Gyógyszerkémiai és Összehasonlító Pszichofiziológiai Kutatócsoportja és a Semmelweis Egyetem II. Gyermekklinikájának kutatócsoportja három TTK-s kutatóprofesszor, Keserű György Miklós, Ulbert István és Győrffy Balázs irányításával.
A Femtonics Kft. által fejlesztett lézermikroszkóp mérési eredményeihez a 77 ING Bayer Gábor fejlesztési igazgató vezetésével fejleszt mesterséges intelligencián alapuló automatikus adatkiértékelő rendszert.

A cikk itt érhető el:

http://mta.hu/tudomany_hirei/rakdiagnosztika-azonnal-a-mutet-kozben-tobb-mint-12-milliard-forintbol-fejleszthetnek-az-mta-ttk-kutatoi-es-innovacios-partnereik-109034

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..