Blogzine

Rekord: 27 magyar startup jelentkezett az idei PowerUp! energetikai versenyre

A közép-kelet-európai régió 24 országának közel 300 startup vállalkozása vesz részt az ötödik alkalommal megrendezett PowerUp! megmérettetésen. Erre idén a legtöbben Lengyelországból jelentkeztek, ahonnan összesen 46 pályázati érkezett. A második helyen Szerbia végzett, 29 jelentkezővel, míg Magyarország a maga 27 jelöltjével a harmadik helyet foglalja el. Hazánkból még soha ennyien nem indultak el az InnoEnergy szervezésében létrejövő, energetikai újításokra fókuszáló versenyen, ami egyedülálló lehetőséget kínál az ambiciózus vállalkozások számára, hogy pénzügyi támogatásra tegyenek szert, miközben ötleteiket nemzetközi szinten fejlesztik tovább.

Azok a jelentkezők, akik sikeresen vették a pályázati szakaszt március 29. és április 25. között az országos döntőkben csapnak össze. Ezek között a magyarországira április 10-én kerül sor Budapesten, az Anker’tben. Ezt követően a legtöbb szavazatot kapott lokális győztesek tovább jutnak a nemzetközi döntőbe, ahol már az értékes fődíjért, illetve a Highway® üzletfejlesztési programba való bekerülésért folyik a küzdelem. Minden megmérettetést bootcamp rendezvények és workshopok sorozata fogja megelőzni, ahol a startupok különböző vezető nemzetközi üzleti mentorok irányítása alatt készülhetnek fel az ötleteik bemutatására a befektetőkből és iparági szakértőkből álló zsűri előtt.

A PowerUp! fináléját ebben az évben május 21-én, Közép-Kelet-Európa legnagyobb gazdasági konferenciájának, az Impact’19-nek a keretein belül tartják meg Krakkóban, ahol külön díjazzák majd a verseny résztvevői között a „Clean Air Challenge”-témában indulókat, miután az InnoEnergy kulcsfontosságú résztvevője a 2018 októberében, Brüsszelben útjára indított Clean Air Challenge programnak. Az elismerést az a startup vállalkozás fogja kapni, amelynek megoldása leginkább hozzájárul a légszennyezés és a szmog csökkentéséhez.

„A hazai indulók ismét erős mezőnyt hoztak össze. Külön öröm, hogy a korábbi évekkel ellentétben megszűnt a szoftveres vállalkozási ötletek túlsúlya, és az energiaipar, smart-city, levegőtisztaság, illetve mobilitás deep-tech innovációi kapják a főszerepet. Aki lemaradt volna a határidőről ne csüggedjen, az InnoEnergy HUB Hungary egész évben várja az érdeklődőket, továbbá idén ősszel PRIMER néven vállalkozói továbbképzést indít, melyre a hazai döntőbe be nem került ígéretes vállalkozásokat is szeretettel várjuk.” – nyilatkozta Dervalics Ákos, az InnoEnergy magyarországi operációért felelős vezetője.

A PowerUp! részvétellel kapcsolatos egyéb információk és minden további fontos információ a www.powerup.innoenergy.com oldalon érhető el.

Megosztás