A Happy at Work svéd-magyar startup számos kritérium alapján lett kiválasztva a Web Summit-ra.

A Happy at Work béta startupként lett kiválasztva több ezer jelentkező közül, hogy előadjon a Web Summit-on, Európa legnagyobb technológiai vállalkozói és innovációs konferenciáján. A Happy at Work a Design Terminal mentorprogram keretei között érkezett Magyarországra, Budapestre 2019 márciusában, azóta viszonteladói megállapodást létesítettek a Develor Internationallal, megnyerte a BrainBar Blastoff Startup versenyét, és nyitott egy irodát.

“Budapest fontos szerepet tölt be az utunkban, és hálásak vagyunk a támogatásért és segítségért, amit kapunk budapesti szervezetektől és cégektől, mint a Design Terminal és a Develor International. Viszonozzuk hírük terjesztésével és Budapestével, olyas konferenciákon, mint a Web Summit. Büszkén hívjuk magunkat svéd-budapesti startupnak.

A jövő heti Liszabonban megrendezésre kerülő Web Summit résztvevők ezreit üdvözli minden évben, köztük olyan jelentős szervezetekkel, mint a Google és Microsoft, és mutatja be egymásnak a cégeket a világ minden tájáról. A konferencia alatt a cégeknek számos lehetősége nyílik üzletük fejlesztésére, kapcsolatépítésre és finanszírozási lehetőségekre. A startup cégeknek lehetősége lesz prezentálni projektjeiket a világ minden részéről érkező résztvevők számára. Ebből a szempontból a Web Summit különleges lehetőséget biztosít a találkozásra különböző cégvezetőkkel és befektetőkkel, hogy új partnerkapcsolatok jöhessenek létre, kapcsolati háló épülhessen ki a résztvevőkkel különböző országokból, és lehetőség nyíljon számos cég megismerésére.

“Ez egy remek lehetőség számunkra, hogy részt vehessünk és részesei lehessünk” mondja a Happy at Work vezérigazgatója, André François. “Azon felül, hogy új befektetőkkel találkozhatunk és fejleszthetjük a kapcsolati hálónkat, lehetőségünk nyílik bemutatni a digitális szolgáltatásunkat érdekfeszítő vállalatoknak. Célunk, hogy a fokozottan növeljük jelenlétünket a szférában. Ezért izgatottak vagyunk számos újdonságunk bemutatására, melyeket forgalomba fogunk hozni.”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..