Újra megnyílt a TéT-felhívás, amely idén 200 millió forinttal támogatja a kutatói mobilitást

Idén is pályázható a kutatók nemzetközi együttműködéseit ösztönző, 200 millió forint keretösszegű felhívás: a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghirdetett pályázat a résztvevők mobilitása és a szakembercsere támogatásával segíti a nemzetközi kétoldalú tudományos és technológiai (TéT) együttműködések keretében folytatott kutatások elindítását és a már létező együttműködések elmélyítését.
A globális kihívásokra adható válaszok, a legnagyobb horderejű tudományos eredmények egyre inkább nemzetközi összefogásban születhetnek meg. Az államközi tudományos és technológiai együttműködések éppen ezen a stratégiai területen, a kutatás-fejlesztés és az innováció területén segítik elő a partnerországok közti kapcsolatok erősítését.

„Fontos célunk hozzásegíteni a magyar kutatókat, ezen belül is a fiatal generációt, hogy bekapcsolódjanak a nemzetközi tudományos vérkeringésbe” – mondta el Dr. Birkner Zoltán, a pályázatot kiíró Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnöke a pályázat meghirdetése kapcsán. „A közös projektekben való személyes részvételt több kiemelt célországgal – idén Franciaországgal, Horvátországgal, Kínával, Szerbiával és Szlovéniával – a közösen meghatározott tématerületek mentén, dedikált költségvetéssel, kölcsönösségi alapon támogatjuk. De a hazai pályázók bármely más európai vagy Európán kívüli ország  partnerintézményének fogadó nyilatkozata birtokában benyújthatnak támogatási igényt a Hivatalhoz, és projektenként akár 5 millió forintot is nyerhetnek erre a célra.”

Magyarország eddig 36 országgal írt alá kormányközi, további 10 országgal pedig intézményközi tudományos és technológiai együttműködési megállapodást, amelyek gyakorlati végrehajtásáért az NKFIH felel. Ezek a megállapodások az aláíró partnerországok kutatóinak, innovációs közösségeinek kapcsolatépítését, hálózatépítését, tapasztalatcseréjét és a közös projektekben való részvételét támogatják. A mobilitási támogatások ösztönzik a nagyobb léptékű, projektalapú együttműködések megalapozását és elindítását is, ami hozzájárulhat az uniós keretprogramokban nyújtott hazai teljesítmény javulásához.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .