Tárt kapukkal vár a tudomány

Nem csak a tudományok kutatóhelyeket lehet megismerni, hanem akár új ötleteket is be lehet gyűjteni, és kapcsolatokat keresni ötleteink továbbfejlesztéséhez az akadémiai kutatóhelyeken..

Kutatóhelyek tárt kapukkal címmel mutatja be kutatásait 2012. november 19. és november 23. között az MTA kutatóintézet-hálózata. A 47 választható programon a tudományos kutatásokat és  felfedezéseket, azok keletkezésének helyszíneit és körülményeit ismerhetik meg az érdeklődők. A kutatók élményszerű tárlatvezetések és interaktív bemutatók, szemináriumok keretében ismertetik meg az érdeklődőket a kutatómunka részleteivel, a kutatás mindennapi teendőivel, és beszélgetnek a kutatáshoz kapcsolódó személyes élményekről, kihívásokról.

November 19-én, hétfő délután az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézete Mi a matematika és kik a matematikusok? címmel délutáni nyílt napot tart az intézetben. Az eseményen egyebek mellett az is kiderül, miért választották a ma már elismert egyetemi oktatók, kutatók hivatásuknak a matematikát. Tovább a részletekre.

November 20-án az Energiatudományi Kutatóközpontban folyó munka megismerésére is mód nyílik. Két turnusba is lehet jelentkezni a Budapesti Kutatóreaktor látogatására (BKR), a legkülönfélébb berendezések és technikai eszközök tekinthetők meg szakmai vezetés mellett, mint például a CODEX súlyos baleseti kísérleti berendezés és a PMK-2 kísérleti berendezés. Ezenkívül különféle analízisek így a ICP-MS: nukleáris törvényszéki és a prompt-gamma aktivációs analízis (PGAA, PGNAA) érdeklődő szemlélőit várják a tudományos munkatársak.

Szintén kedden, november 20-án tartja nyílt napját az MTA Nyelvtudományi Intézete Nyelvtörténet, nyelvrokonság, etimológia címmel. Az interaktív előadások, kiscsoportos foglalkozások a nyelvcsere, a nyelvhasználati színterek és a generációk közti nyelvátadásról alkotott elméleteket és kutatásokat tárják fel.

Az MTA Természettudományi Kutatóközpont (TTK) 5 intézetében négy napon át, keddtől péntekig a kémia és régészet kapcsolatáról hallhatnak előadást az érdeklődők, és megtudhatják, hogy mire jók a szuperkondenzátorok. Interaktív előadások keretében a rákos sejteket veszik nagyító alá, valamint az őssejtekről és a DNS csodálatos világáról esik szó. A mágneses anyagvizsgálat és képalkotás eszközei, pásztázó elektronmikroszkópiák tekinthetők meg. Bemutatják azt is, hogyan végeznek zenei kutatásokat mesterséges intelligenciával, hogyan állítanak elő és munkálnak meg grafént, illetve miként végeznek roncsolásmentes ellipszométeres méréseket. Szemet gyönyörködtető élményeket nyújt majd a természetben fellelhető szerkezeti színek vizsgálatának, valamint a holográfiával történő optikai rács kialakításának szemináriuma és a laborbemutatók.

Az MTA Atommagkutató Intézetében november 22-én workshopot tartanak Trócsányi Zoltán fizikus, akadémikus vezetésével. A debreceni LHC T3 Grid Központban LHC események szimulációjáról, a T3 központ továbbfejlesztésének lehetőségeiről lesz szó.

Az eseményeken való részvétel alsó korhatára 14 életév. A programokon való részvétel online regisztrációhoz kötött.

További információ: www.mta.hu/tudomanyunnep

Kapcsolódó posztok:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.