Hazai pálya

Az ELTE csapata nyerte a BeeSmarter-t

A hétévégén zajlott a 24 órás Mobil Programozó Csapatverseny.
Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem, mELTEd csapatának sikerével zárult a másfél millió forint összdíjazású BeeSmarter 24 órás Mobil Programozó Csapatverseny. A Magyar Telekom főtámogatásával, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE-ITK), a Magyar Villamosmérnök- és Informatikus-hallgatók Egyesülete (MAVE) valamint a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) által rendezett eseményen 2-3 fős csapatok mérték össze tudásukat 2012. március 2-án, szombat déltől 24 órán át. A verseny résztvevői három különböző nehézségű és típusú feladattal találkoztak: virtuális jegyvásárlórendszert kellett fejleszteniük, kidobós játékot készítettek a virtuális valóságban, és egy emberi pulzushoz alkalmazkodó zenelejátszó programot kellett készíteniük, amelyben a bioinformatika területét is érintetni kellett.

A BeeSmarter verseny döntőjén résztvevő 17 egyetemista és profi programozókból álló csapat között a Mezei Tamás Róbert, Szalkai Balázs és Véges Márton tagok alkotta ELTE-s mELTEd csapat volt a legjobb, míg a második helyen a Lufthansa Systems Hungária BlackBone csapata, a harmadikon pedig a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 0x00 csapata végzett. A nyertesek IEEE nemzetközi szakmai konferenciára látogathatnak, valamint a Telekom VOLT fesztiválra kaptak egy hetes páros belépőt. A leginnovatívabbnak választott Shichinosuke Nakamura (NSN) csapatnak Bozsó Attila, az EPAM Systems Hungary igazgatója adott át különdíjat, továbbá a díjazott csapatok tagjai ingyenes szakmai képzésen vehetnek részt az EPAM budapesti irodájában.
Az egyetemisták mellett tehetséges középiskolások is megmutathatták tudásukat, akiknek egy pong játékot kellett elkészíteniük. A feladat során fontos szerepet játszott, hogy alkalmazzák a mobilokba épített szenzorok, pl. gyorsulásmérők használatát.
A programozók mellett dizájnereket is vártak a szervezők. A Magyar Művészeti Akadémia társszervezésével életre hívott BeeSmarter 24 órás Mobil Dizájner Versenyen, a művészeti hallgatókból álló csapatoknak szorosan együtt kellett működniük a programozó társaikkal. A dizájnverseny legjobbja a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME), Design Wrestlers csapata lett (Hangyás Gergely, Horváth Richárd, Magda Péter).
A programozói verseny döntőjét Fodor István – Gábor Dénes és Széchenyi-díjas mérnök – a verseny fővédnöke indította el, de a BeeSmarten Roska Tamás akadémikus, a PPKE-ITK alapító dékánja, prodékánja is jelen volt. Szolgay Péter a kar jelenlegi dékánja, valamint Simon Károly és Lelkes Péter a Magyar Művészeti Akadémia képviseletében. Ruttkay Zsófia és Hegyi Béla a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemet képviselve vett részt.
A szakmai zsűri munkájához a főtámogató Magyar Telekom és az aranyfokozatú <epam> szakértői is csatlakoztak. Az eseményt számos hazai partner, valamint az Ericsson és a MultiContact mint ezüst fokozatú támogató segítette. A BeeSmarter szervezésében a PPKE-ITK és szakkollégiumának hallgatói, valamint a MAVE tagjai is részt vettek.

Megosztás