Hazai pálya

Miért csatlakozott Árvai Péter a Gazellához?

Ma este csak úgy dőlnek a meglepetések! Árvai Péter manifesztumot adott ki arról, hogy csatlakozott a Gazella zsűrihez. A NIH oldalán pedig este megjelent, hogy kik lesznek még a zsűriben: 3 külföldi a piaci, és 4 magyar az állami oldalról. (És a Figyelőben is ITT!)

Tehát Árvai Péter (Prezi.com) vezető immár hivatalosan is szerepet vállal a hazai startup piac alakításában. Péter pár éve még külföldön élt és anno a Prezi.com kapcsán került közelebb szülei anyaországához. Azóta társaival – Somlai Fischer Ádámmal és Halacsy Péterrel – igazi, nemzetközi méretű sikersztorit gründoltak. Aztán tavaly elindították a Budapest Bridge-t, majd a legutóbbi Budapest HUB-on is elmondta a véleményét és javaslatait. Mint látjuk ismét fontos szerepe lesz. Drukkolunk!

Közben a NIH oldalán – immár publikusan olvasható – , hogy a korábban, általunk sejtett 10-12 pályazó helyett 20 (!) pályázat érkezett a Gazellára. Ez hatalmas szám, ha tekintetbe vesszük, hogy az induláshoz legalább 40 milliót és egy ZRT-t kellett prezentálni. Ennyi privát pénz vagy tőkeháttér még sohasem került az inkubációs piacba, és nagyon örvendetes, hogy mindenki ennyire rámozdult.

Rengeteg hír szól arról és a NIH is megerősítette, hogy a Gazella I. után várható egy másik pályázat is. Már olyan pletykák is elterjedtek, hogy arra a most indulók nem pályázhatnak. Tehát megindultak a találgatások a folytatásról is.

Azt mindenesetre láthatjuk, hogy 2013. ősze az inkubációs piacnak a születése itthon. A 20 pályázóból egészen biztos vagyok, hogy legalább a fele a piacon marad. (A négy nyertes biztosan.) Hiszen, ha már összeállította a csapatot (lásd 3 fős menedzsment kellett), a komoly üzleti tervet és nekifutott ZRT-t csinálni vagy pénzt mögé tenni, akkor bizony előtte felmérte a piacot. Rájött, hogy igenis szükség van az inkubációra. Rájött, hogy érdemes ebben üzletet csinálni. Tehát ha 4 pályázó nyer, még akkor is a piacon marad sok potenciális nevező! És ez jó hír a startup-oknak! Ennyiből már megérte meghirdetni a Gazellát!

Tegnap arról írtunk, hogy maradhat pénz a Jeremei I-ből és most íme látni, hogy lenne is hol elkölteni. Hiszen nemcsak tőkealapot érdemes csinálni itthon. Abból már rengeteg van. (Több mint bármely környező országban, akár Ausztriát is beleszámolva.) Érdemes az inkubációra is piacot építeni. Éljen! Ezt évek óta mondogatjuk, de most jött el az ideje.

És, hogy piaci értesülést is írjak. A baráti pletykák szerint vasárnap este, az egyetlen éjféli postán ott állt egy nagy borítékkal a kezében Hild Imre és Vallner Szabolcs is. És az sem titok, hogy a DBH is nevezett. Erről ma jelent meg egy nagy interjú Erdei Sándor, DBH vezérrel. Itt olvashatjátok.

Szóval ma rengeteg hír volt a startup-okról a sajtóban. És, hogy mi sem maradjunk ki: a tegnapi bejegyzésünket is többen átvették a hazai sajtóban: ORIGO és PIAC és PROFIT

Örülünk, hogy a startup-okról ennyi szó esik. És sok sikert a Gazella versenyhez mindenkinek!

(Összeférhetetlenségi nyilakozat: a szerző is nevezett, azaz érintett.)

 

 

 

Megosztás