Blogzine

420 millió a MEDinnovest-nek

Egészségipari cégcsoportba, a MEDinnovest Zrt.-be fektetett 420 millió forintot az Alliance Jura-Hongrie Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.
Az Alliance Jura-Hongrie Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. strukturált befektetést hajtott végre az egészségipari területen működő MEDinnovest Zrt.-ben. A befektetés a már eddig is hatékonyan és nyereségesen működő gyógyszervizsgálati tevékenység dinamikus nemzetközi expanzióját és új megvalósítási struktúrába való összpontosításosát finanszírozza 420 millió Ft értékben. Ezzel egy újabb, tisztán piaci alapú egészségügyi beruházás valósul meg Magyarországon.

alliance jura-hongrie

 

A 2014-ben létrejött MEDinnovest integrátorként fogja össze a betegellátást, a gyermekgyógyászati kutatás-fejlesztést és a szakterületén igényként jelentkező orvosieszköz-fejlesztéseket. Ennek megfelelően a cégcsoport tevékenységének egyik ágát a magánklinikai- és járóbeteg-ellátás, azaz az egészségügy hagyományos szolgáltatásai képezik, a másikat a magas hozzáadott értékű, nemzetközi piaci kapcsolatokon alapuló gyógyszervizsgálati (klinikai farmakológiai) tevékenység, a harmadik, feljövőben lévő terület pedig az előző két tevékenységhez szervesen kapcsolódó orvosieszköz-fejlesztés.

A befektetés fő célja a két éve indult, gyermekgyógyászati klinikai vizsgálatokra szakosodott Auxiliis b.v. nemzetközi terjeszkedésének felgyorsítása, hollandiai és Egyesült Államokbeli irodák nyitásával. „A gyermekgyógyászatban a korábbiakhoz képest jelentősen megnövekedett az új kezelési technológiák, gyógyszerfejlesztések száma. Ezen a dinamikusan bővülő piacon, a gyermekgyógyászati klinikai kutatások területén szeretnénk néhány éven belül piacvezetők lenni” – mondta Dr. Skorán Ottó, a MEDinnovest Zrt. igazgatóságának elnöke.

Ennek a víziónak a megvalósulását kívánja elősegíteni az Alliance Jura-Hongrie Zrt. is. Az orvos-szakmai tulajdonosi kör érdekeltségébe tartozó cégcsoport egyik oszlopos tagja az 50 éves múlttal rendelkező Svábhegyi Gyermekgyógyintézet, amely 2007 óta vegyes (magán és állami) finanszírozásban látja el a hozzá forduló gyermekeket, és emellett jelentős piaci tapasztalatokkal rendelkezik a klinikai farmakológiai szolgáltatások területén. „A társaság orvos-szakmai menedzsmentje korábban már felépített és értékesített egy hasonló tevékenységű vállalkozást, így céljaik megvalósításához a tapasztalat és a kapcsolatrendszer rendelkezésre áll. A mi dolgunk, hogy további fejlesztések és akvizíciók előkészítésével, társfinanszírozásával segítsük elő a MEDinnovest gyors növekedését” – mondta el Dr. Makra Zsolt, az alapkezelő befektetési igazgatója.

Az Alliance Jura-Hongrie Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt-ről

A budapesti székhelyű Alliance Jura-Hongrie Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. 2013 júniusában jött létre azzal a nem titkolt céllal, hogy rövid időn belül meghatározó szereplője legyen a magyar kockázatitőke-piacnak. Az Alapkezelő csapatának szakmai referenciáit, kockázatitőke-befektetések területén szerzett kiemelkedő tapasztalatát mutatja, hogy első kiemeltként került az Új Széchenyi Kockázati Tőke Programok Közös Növekedési Alap Alprogram (Jeremie III.) nyertesei közé.

Az Alliance Jura-Hongrie Zrt. első alapját 2014. április 11-én kelt határozatával vette nyilvántartásba a Magyar Nemzeti Bank. Az AJH Növekedési Kockázati Tőkealap (Alap) 4,286 Mrd Ft jegyzett tőkével rendelkezik, egyedüli magánbefektetője az Alliance Jura-Hongrie Holding SA, amely társaság 1,286 Mrd Ft forrást biztosít számára, míg a fennmaradó 3 Mrd Ft-ot az MV Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. közvetítésével az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a magyar állam nyújtja. Az Alap futamideje 8 év, 2015. december 31-ig végez befektetési tevékenységet, melynek során a tervek szerint jegyzett tőkéjének 80%-áig terjedő mértékben hoz befektetési döntéseket.

Az Alap befektetési politikájának fókuszában az öt évnél fiatalabb, 5 Mrd Ft-nál alacsonyabb árbevétellel rendelkező, nem közép-magyarországi székhelyű, nagy növekedési potenciállal rendelkező innovatív kis- és középvállalkozások állnak. Céljuk olyan expanzív vállalkozások finanszírozása, ahol a piac által validált termék megfelelő szaktudással és felkészült menedzsmenttel párosul és ahol az Alap munkatársainak és tulajdonosának kapcsolatrendszeréből és tapasztalataiból származó hozzáadott érték maximalizálható. Az Alap elsősorban működő, a piacon már bizonyított, legalább százmilliós nagyságrendű árbevétellel rendelkező vállalkozásokat keres, ahol feltőkésítéssel a növekedés tovább fokozható. Emellett az Alap megfontolja olyan innovatív, a piacra lépést sikeresen abszolváló cégek finanszírozását is, ahol a források már nem termékfejlesztéshez, hanem a nemzetközi terjeszkedéshez szükségesek és a tervek megalapozottsága nemcsak hit kérdése.

Megosztás