Hazai pálya

NEW AGE 2 – Mégis ki lehet mögötte?

Ma csupán hárman kérdezték meg tőlem, hogy ki van a Get in the Ring verseny mögött? Ebből kettő tőkealapot vezet. Ha megnézitek a zsűrit és a versenyre felvonulókat, akkor megértitek a nagy érdeklődést… Az eseményt Pálinkás József, az NKFIH elnöke nyitja meg, és a zsűriben olyan potentátok foglalnak helyet, mint például az MFB vezetője, vagy …..

… a GE innovációs főnöke, a Széchenyi Tőkealap és más szakmailag híres szereplő. Politikusok, tőkealapok egy startup versenyen? Ennyire fontos lett megint a startup világ? Mi történik ismét itthon?

Először is az immár publikus program szerint a megújult és jelentős irányt váltott Innovációs Hivatal (új nevén NKFIH) vezetője bejelenti az új Európai Uniós támogatású startup programot, amely információink szerint tanult a korábbi Gazella program hibáiból. Végre elmondhatjuk, hogy a közösség véleménye, kritikája meghallgatásra került és remélhetőleg egy hatékonyabb, és immár működőképes modellel próbálják támogatni a hazai startup ökoszisztémát. Mindezt nov. 25-én, a Corvinus Egyetemen megtudhatjuk… drukkolunk.

NEM LESZ JEREMIE? 

És persze jövőre – immár nem Jeremie néven – várható még tőkeprogram is, de ezt talán a zsűriben is helyet foglaló nagy állami tőkealapok vezetői jobban tudhatják… gondoljuk mi ezt… mert az őszi verebek szerint tavasszal már új pénzügyi eszközközök formájában, a Jeremie hibáit, nehézkes működését javítva érkezhetnek új pénzügyi források a legtehetségesebb startup-ok, innovátorok irányába. De ne rohanjunk ennyire előre!

ring

DEBRECEN ÉS BUDAPEST

Egyelőre izguljuk végig a nov. 20-i debreceni fordulót, majd a verseny nov. 25-i budapesti döntőjét, amely az előzetes program, a zsűri összetétele, vagy a nemzetközi háttér kapcsán a legerősebb őszi szezonbeli verseny lehet. Persze ez majd kiderül az eseményen, és azon, hogy mennyire ütőképes és tehetséges startupok nyerik el a díjakat. A nemzetközi verseny hazai szervezői két kategóriát hírdettek meg: ötlet (pehelysúly) és stratup (középsúly). A kategória győztesei, a Startup Europe Challenge díj révén, csapatonként 1,5M Ft értékű európai szakmai körútra mehetnek. Ami ennél is fontosabb, hogy a startup kategória nyertese képviselheti hazánkat Szófiában a regionális döntőn, majd Kolumbiában a végső összecsapáson.

 

Get-in-the-Ring-int-final-750x350

 

JELENTKEZÉS

A szervezők (Enterprise Hungary) CSÜTÖRTÖK ÉJFÉLIG várják ötletgazdák és innovatív startup-ok jelentkezését a verseny hivatalos magyar oldalán.

JELENTKEZÉS ITT

 

REKLÁMVIDEÓ

Addig is kedvcsinálóul nézzétek meg a tavalyi „Get in the ring” nyertes, a Neticle tapasztalatiról szóló videót, amelyet köszönünk a verseny szervezőinek (- itt megjegyezzük, hogy médiapartner vagyunk, ezért ez a nagy „reklámszöveg”… bocs):

 

Megosztás

One thought on “NEW AGE 2 – Mégis ki lehet mögötte?

Comments are closed.