Innovációs Stratégia vita – 2. rész

Folytatjuk az elkezdett innovációs vitát. Müller Tamás, a Gründfoci vezetője, a Carnation egykori vezérhelyettese, számos CEE startup network ismerettel a hátában a “fénysebességgel száguldó” startup-okra hívja fel a figyelmet. És arra, hogy ehhez a sebességhez miként tud az állam felzárkózni.

Müller Tamás szószerinti véleménye a Nemzeti Innovációs Stratégia társadalmi vitájához (a vitaindító ITT olvasható):

A problémát a startupok tevékenységeinek gyakorlati oldaláról közelítem. De ehhez szeretném szétválasztani az innovációs és egyéb támogatásokat élvező réteget és a startup közösséget.

Egyrészről vannak a csendben meghúzódó milliárdos EU és kormányzati támogatásban részesülő cégek akikről alig tudunk valamit. Legfeljebb annyit hogy a szomszéd hegy oldalt / völgyet megvette egy új vállalkozó (ismét kihangsúlyoznám, semmiképp se keverjük össze az entrepreneur típussal!) és pár hónap alatt hobbi lovarda/ vadászház/ szürke marha- vagy struccfarm kerekedik pöpec kis házzal, karámmal, amire még az osztrák sógoroknak is csorog a nyála. Én nem róluk szeretnék beszélni, mert beszélő viszonyba csak kevéssel kerültem, és mert még kevesebb nemzetközi sikersztorit hallottam erről az oldalról. Inkább arról a kísérletező fiatal generációt írnék aki képes magától 69 órákat egyfolytában fejleszteni, startupolni, networkolni. Ez meg valljuk be Steve Jobs hardcore embereit is lepipálja. Szóval kemény munkával próbál a leginnovatívabb ötletekkel előállni és pénzt szerezni saját világmegváltó ötlete(i)hez.

 

Itt az idő fénysebességgel száguld. A jó ötletekhez prototípus, demo, piaci sikerek kellenek önerőből vagy 3F alapokon. Itt a kitörési pontokat a befektetői pénzekkel megtámogatott egyre nagyobb publicitás és piacszerzés jelenti. Egyelőre a kezdő ötletekhez a meglévő inkubátorházak adnak jó segítséget és kiindulási pontot. Már ha ötletgazda fiatalok bármelyike is tisztában van azzal, hogy mi az inkubátorház, hol és mit kaphat tőlük. És persze a most piacon fellelhető inkubátor házaknak is korlátot jelent a maguk szűkös kapacitása és a nemzetközi kapcsolatainak szűkössége. Sok önszorgalommal és önszerveződéssel indított inkubációs program sem helyettesítheti azokat a külföldön már régóta működő oktatást, ami pontosan ebben segít eligazodni, és ami itthoni oktatásban szinte alig-alig van jelen.

 

Az állam nem tud eléggé felgyorsulni ehhez a startup réteghez, sem támogatástechnikailag, sem szakmailag, de nem is erre kellene fordítani az erejét. Inkább arra kellene koncentrálni, hogy a már startup szférában sikeresen tevékenykedők ismereteinek, tapasztalatainak továbbadását elősegítse a közoktatás felé.

 

Másrészről a jelenlegi entrepreneur réteget segítő szervezetek, inkubátorházak támogatását és nemzetközi kapcsolatteremtő lehetőségeit kellene kiszélesíteni, mert e nélkül nagyon nehéz pozitív visszacsatolásokat és eredményeket elérni. Ezek hiányában pedig ezek az intézmények sorban fognak megszűnni, elhullani.

 

Harmadrészt nagyon jó lenne, ha ennek a rétegnek az kezdeti adózási és adminisztrációs terheit lehetne csökkenteni (pl. 2-3 évig egyetlen kis adóterhet fizettetni, akár valami későbbi pl. hazai foglalkoztatás vállalással). Ezzel ráadásul azt is elérhetnénk, hogy közeli országokból ideáramolnának az ötletek és a pár év múlva talán a foglalkoztatottság is növekedhetne.

 

 

 

7 thoughts on “Innovációs Stratégia vita – 2. rész

  • 2012. november 26. hétfő at 12:14
    Permalink

    Oké, vegyük csak sorra.

    A jó ötletekhez először is rengeteg kiinduló tudás, információ megszerzésére van szükség.
    Tehát az állam már az ötleteléshez is hatalmas segítséget adhat, ha a közpénzen létrehozott közhasznú információ ingyenes hozzáférését lehetővé teszi.
    Sajnos, nálunk a közpénzen létrehozott közhasznú információ (jogszabályok, szabványok, hatósági eljárások, tankönyvek stb.) túlnyomó részét szerzői jog alapján súlyos pénzekért árusítják, holott azok elvileg köztulajdonnak számítanának.
    Egy agymotoros autóbuszfutómű bevizsgálásával kapcsolatos követelmények és eljárások leírásának beszerzése adott többe kerülhet, mint az agymotoros kerékagy megtervezése.
    Először is ezen az információblokkoló hozzááláson kéne változtatni.
    Jobb helyeken erremár rég találtak megoldást. A NATO például az összes nemzetközi szabványt “háziszabványként” kiadja, és arra szabad hozzáférést biztosít. Tehát az innovációellenes nemzetközi gyakorlat hiába ír elő súlyos szerzői jogdíjakat a nemzetközi szabványok másolati példányaira, a fejlesztők ezekhez ingyenesen hozzájuthatnak a NATO honlapjáról.

    Egy komoly piaci sikert megcélzó termék prototípushoz (és az ahhoz óhatatlanul kapcsolódó iparjogvédelemhez) rengeteg pénz szükséges, amit a befektetés bizonytalan megtérülése miatt még az ötletben hívő befektetők is csak ritkán mernek megkockáztatni.
    Tehát a probléma nem a magánbefektetők kockázatvállalási hajlandóságával, hanem az első befektetés megtérülésének tervezhetetlenségével van a baj. A befektető ugyanis leginkább attól a “sikerült megcsinálni, de még nem tudtuk eladni” helyzettől fél, ami további véget nem érő finanszírozásra kényszeríti/csábítja a fianszírozót.
    Itt az állam nem a fejlesztési kockázat átvállalásával, hanem a sikeres fejlesztési eredmények díjazásával tudna érdemben segítséget nyújtani.
    Olyan K&F pályázatokat kell kiírni, amelyek csak azt vizsgálják, hogy a fpályázó által felajánlott fejlesztési eredmény társadalmi hasznossága és értéke a pályázó által igényelt díjat indokolja-e.
    És ha a pályázó a vállalt határidőn belül – saját kockázati finanszírozással – megvalósítja a kitűzött célt, akkor minden költségelszámolás nélkül kifizetik neki a fejlesztés díját, ami a fejlesztést finanszírozó kockázati befektetés jól tervezhető, rövid futamidejű megtérülését eredményezi.

    A startupokat támogató szervezetekre és inkubátorházakra viszont teljesen felesleges pénzt pocsékolni. A high-tech startupok ugyanis a saját területükön kiemelkedően tájékozottak, tehát nincs szükségük olyan vállakozási tanácsadásra, mint egy cipész kisvállakozónak. És jelenleg olyan sok bérelhető ingatlant kínálnak a piacon, hogy az induló vállakozások külön inkubátorházak nélkül is könnyen megfelelő telephelyhez juthatnak.

    Valóban szükség van viszont a vállalati adminisztráció drasztikus csökkentésére és a kezdő, rendszeres bevétel nélküli cégeknek súlyos adminisztrációs terheket és katasztrofális likviditási problémákat okozó adóelőírások megszüntetésére.
    De semmi értelme, hogy a startupok számára külön adó- és számviteli rendszert agyaljunk ki.
    A startup ugyanis siker esetén rövid időn belül dinamikusan növekvő vállalattá növi ki magát, ezért már az első években is az ehhez szükséges szervezet és működés kialakításával kell foglalkoznia.
    Tehát nem speciális “startup adórendszert” kell kreálni, hanem általában kell “startup-baráttá” tenni a jelenlegi vállalkozásellenes vállalati adórendszert és adminisztrációt.

    Reply
  • 2012. november 28. szerda at 00:00
    Permalink

    “Harmadrészt nagyon jó lenne, ha ennek a rétegnek az kezdeti adózási és adminisztrációs terheit lehetne csökkenteni (pl. 2-3 évig egyetlen kis adóterhet fizettetni, akár valami későbbi pl. hazai foglalkoztatás vállalással).”

    Ennek nagy +1.

    Reply
  • 2012. december 20. csütörtök at 13:21
    Permalink

    Bár nem kifejezetten Startupoknak szól, az új KATA és KIVA adózási módokat a kezdő cégeknek is érdemes körüljárni!

    Reply
  • 2012. december 20. csütörtök at 17:40
    Permalink

    Az EVA, KATA, KIVA és a hasonló “egyszerűsített” adórendszerek kétszeresen is káros és ostoba dolgok.

    Egyrészt elhitetik a döntéshozókkal azt, hogy ha a kisvállalkozások adminisztrációs terheit csökkentik, akkor a nagyokét már nem is kell csökkenteni, hanem akár még tovább is lehet bonyolítani. És bonyolítják is.
    Ez pedig a vállakozások horribilis adminisztrációs terhei miatt nyilvánvalóan nagy értékű károkozásnak minősül, ráadásul minél bonolultabb egy adminisztráció, annál nagyobb az esély arra, hogy se a vállakozó, se a jogszabályalkotó nem éri el vele a kitűzött célt.

    Másrészt a kisvállakozói lét többnyire csak átmeneti állapot, tehát csupán néhány év.
    Ha pedig ezalatt a néhány év alatt a cég egy mesterségesen leegyszerűsített, torz gazdasági érdekeltséget eredményező gazdálkodást és adminisztrációt folytat, akkor ezt a néhány évet nem tudja felhasználni arra, hogy a növekedési szakaszban majdan elkerülhetetlenül bevezetendő bonyolult vállalati adminisztrációt és szabályozási környezetet megismerje, és abban a saját stratégiáját kialakítsa, még akkor, amikor még elég egyszerű a tevékenysége ahhoz, hogy ezt könnyen megtehesse.

    Az EVA, KATA, KIVA és egyéb rokonértelmű ökörségekre tehát kizárólag csak a jogalkotóknak van szükségük, akinek hozzáértése siralmasan kevés, ideológiavezérelt rögeszméje pedig túlságosan sok egy átgondolt, hatékony, racionális vállalati adminisztráció és adórendszer kialakításához.

    Pedig egy racionális adminisztrációs rendszer egy egyszerű cég esetében magától is egyszerűvé válna, és nem nyomná agyon a kisvállalkozót.
    Egy racionális adórendszer pedig nem akarná lépten-nyomon likviditási krízisbe hajtani azokat a kisvállalatokat,akiknek – a jogalkotó naivan primitív elképzelésével ellentétben- nem havi rendszerességgel vannak bevételei és kiadásai.

    Röpke évtizeddel ezelőtt még volt olyan uniós pénzügyminiszter, aki sorra járta a tagországokat, hogy mindenütt egy racionális adórendszer bevezetését propagálja.
    Azt magyarázta mindenütt, hogy az Európában általános divatnak számító túlbonyolított adórendszer és túlzott adminisztrációs teher az unió versenyképességét és jólétét ássa alá.
    És volt is konkrét javaslata egy ésszerűbb és hatékonyabb rendszerre.
    De a nemzeti kormányok és parlamentek egyik fülén be, a másikon ki, minden, amit mondott.

    Helyette jönnek az EVA, KATA, KIVA és hasonló förmedvények, amelyek egyrészt hülyének feltételezik a vállalkozót, másrészt nyilvánvalóan adócsalásra csábítják.

    Szomorú dolog ez, felebarátaim.

    Reply
  • 2013. január 11. péntek at 20:37
    Permalink

    @Rumata:
    Nem a Kiva, Kata és társaik mellett akarok ágálni, de egy mondatodra muszáj reagálnom.
    “Másrészt a kisvállalkozói lét többnyire csak átmeneti állapot, tehát csupán néhány év.”
    A válallkozások 99%-a mikro- és kisvállalkozás! Nagyon kis részük tudja kinőni magát, nagyobbik részük tönkremegy az első pár évben, mert nem tudatosak, vagy épp rosszkor/rossz lóra tettek, a maradék pedig nem tud, vagy nem is akar növekedni. A megalakulást követő első években a cégeket sújtó adóteher mértéke és bonyolultsága is szerepet játszhat a katasztrofális bedőlési %-okban, és ki tudja, hány cég meg sem alakul a barátságtalan feltételeket látva. Ezen próbálna enyhíteni a fentebb említett 2 adónem.
    Egy másik fentebbi hozzászólásra, hogy a nagyvállalatoknak is enyhítsenek az adóterhein: ma a kisvállalkozózok nettó adóbefizetők, míg a nagy multi cégek nettó élvezői a rendszernek az indokolatlan adókedvezményeknek hála. Úgyhogy őket azért én kevésbé sajnálom.
    Több gondolatoddal – racionális adórendszer, elszakadás a havi terheléstől – teljesen egyetértek.

    Reply
    • 2013. január 13. vasárnap at 23:47
      Permalink

      A mikrovállalkozások többsége kényszervállalkozás, ami valamiféle adómegkerülési ötletre épül.
      Tehát ezek fennmaradását én nem igazán érzem fontos kérdésnek.
      A valóban életképes és tartós mikrovállakozások esetében viszont ezek az “óvodás értelmi szintű” kisvállakozási adózási módok egy végtelenül beteg, torz gazdasági szemléletet sugalmaznak a vállalkozó felé, ami az egész gazdaság számára hatalmas hatalmas kárt okoz.

      Amikor a politikusok a bérből élők jövedelme esetében fillérekre menően görcsösen ragaszkodnak az általuk “igazságosnak” vélt közteherviselésen, akkor egy gondolkodó embernek elég nehéz megemészteni azt, hogy az “egyszerűsített adózási módok” esetében miért lesz hirtelen mellékes és lényegtelen szempont ez a kérdés.

      Különösen azért, mert még a hülyének is feltűnik, hogy a sok EVA, KIVA és KATA kiagyalása és bevezetése sokkal több energia- és pénzpocsékolással jár, mint ami az egész adórendszer és a vállalati adminisztráció racionalizálásához kéne.

      Nem értem, hogy azoknak a politikusoknak, akik az egy/több kulcsos jövedelemadó ügyében az elmúlt évtizedben ölre mentek egymással, hogy van bőr a képükön eközben olyan adózási módokat bevezetni, amivel az összes általuk hangoztatott “erkölcsi” elvet sutba dobják.

      Hiába is várnak a kormányzatok adómorált és jogkövető magatartást, ha saját maguk is semmibe veszik azokat az elveket, amelyek az adók igazságos voltát próbálják megindokolni.

      Egy racionális adórendszerben az egyszerű tevékenység csak minimális adminisztrációval jár.

      Tehát nem szükséges az arányos közteherviselés elvét megtagadva dedós adórendszereket kreálni ahhoz, hogy a mikrovállakozásokat ne nyomja agyon az adminisztráció.

      Reply
  • Pingback:Zavar a start-up erőben és a Google-minta | Insider Blogzin

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..