BlogzineHazai pálya

Technológiai vállalkozók karolják fel a magyar startupokat

Gerő Viktor, a Vatera korábbi ügyvezetője és Kovács Zoltán, a Kirowski digitális ügynökség vezérigazgatója is társalapítója többek között a Colabs Startup Centernek, mely startupok számára október 20-án indít cégfejlesztési és seed befektetési programot.
Magyarországon nem épült még ki olyan üzleti és befektetői kultúra, mely a startup-ok, vagyis a korai fázisú tech-cégek fejlesztését biztosítja. Emiatt a piacon jelenleg működő befektetők többsége kockázatos és bizonytalan terepnek tekinti ezt a területet. A Colabs kezdeményezésének az a célja, hogy az induló befektetésen felül az ígéretes startupok fejlesztését olyan tapasztalt és sikeres hazai vállalkozók segítsék, akik cégépítési tapasztalatukkal és kapcsolatrendszerükkel nagyot tudnak lendíteni az induló fázison.

„Ha 2005-ben már létezett volna Colabs, akkor a Vaterával valószínűleg mi is tagjai lettünk volna, hogy a piacon már bizonyított, sikeres mentoroktól tanuljunk.” – mondta Gerő Viktor. „A különbség más befektetési programokhoz képest az, hogy itt a befektetők maguk is végigélték már egy új cég megalapításának és felfuttatásának minden kínját és örömét. Mivel a szakmából jövünk, bízunk benne, hogy az új nagy ötletek észrevételéhez is jó szemünk lesz.” – tette hozzá.

A program befektetői között megtalálható Jankovich Ilona, a ProfiPower fejvadász cég, Jóföldi Endre és Kása Károly, a Weblib, Kovács László a Pont Rendszerház alapítója, és Varga Zoltán a Centrál-Fund Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. elnök-vezérigazgatója.

A Colabs Seed Programba november végéig lehet jelentkezni információtechnológiai és kapcsolódó területekről. Ezt követően kerülnek kiválasztásra a legígéretesebb projektek, melyekkel még az idén szerződést kötnek. A program résztvevői számára ezután három hónapos intenzív munka következik, mely során a kezdőtőke mellett irodát, és a vállalkozó mentorok bevonásával teljes körű cégépítési és üzletviteli támogatást kapnak. A program végére a csapatoknak üzleti modellel, üzleti tervvel és prototípussal kell rendelkezniük, ezt követően kerül sor a Colabs szervezésében a következő körös tőkebevonásra.

„Bízunk benne, hogy a kiemelkedő technológiai vállalkozók segítségével megszülető kis tech-cégek már olyan befektetők számára is vonzók és hitelesek lesznek, akik kevésbé mozognak otthonosan a kora fázisú befektetések terén” – mondta Nagy Péter, a Colabs társalapítója.

Megosztás