Kutatás

Hollandiában jártunk – 1. rész

A MyCo-ban készülünk a Climate-KIC idei hazai inkubációjára. Tavaly 14 start-up projektet inkubáltunk, idén legalább 40-et fogunk. Ez nagy kihívás és egyedi módszertan kell hozzá. De hogy is csinálják mindezt az EU-ban? Amsterdamban ebből kaptunk betekintést.

HOGY KERÜLTÜNK AMSTERDAMBA? 

20140321_122630A múlt héten közös megbeszélés és prezentáció volt, ahol a jelenlévő 4 társország (GB, NL, DE, ESP) részvételével megbeszéltük, hogy miként is inkubálunk idén a Climate-KIC-ben. Az inkubációt a MyCo Incubation végzi az EU network hazai regionális partnereként. Én a céget ügyvezetem Kovács Zoltán, alapító és ügyv. társammal, plusz én viszem az inkubációt. Zoltán a régióvezető. Ketten utaztunk tanulni.

Itthon mi is kidolgoztuk a MyCo-ban az oktatási modellünket, ami elsőre egészen klassznak tűnt… csakhogy a holland társszervezet bemutatta a saját modelljét. És Zoltán kollégámmal ámultunk – bámultunk, mert hiper érdekes módszertant mutattak be. És reggel 10-től délután 17-ig tartott a tapasztalatszerzés, ami kapcsán igazából észre sem vettük miként rohan az idő… és bizony elkezdtük újraértékelni a saját módszertanunkat!

Joachim Blazer mesél a "deliverable Fundamental"-ról. Ilyen prezentációs "Intro"-kban kaptuk a módszertani elemeket.
Joachim Blazer mesél a „Deliverable Fundamental”-ról. Ilyen prezentációs „Intro”-kban kaptuk a módszertani elemeket.

AZ EURÓPAI HÁLÓZAT ELŐNYE

Chrétier Herber: íme a termékesítés útja!
Chrétier Herber: íme a termékesítés útja!

A holland Climate-KIC inkubátor  (pontosabban „akcelerációs”) modelljében kiemelt szerepet kap a termékvalidálás. Senkitől sem várják el, hogy kész csapattal, üzleti tervvel vagy piacképes termékkel érkezzék a 12 hetes inkubációra. De azt elvárják, hogy a 12 hét végére „tokkal vonóval” együtt ki legyen találva a termék!

A Climate-KIC-ben egységesen  alkalmazott 3 start-up „készenléti” szintet használják ők is az inkubációban. A tavalyi MyCo-s inkubációban mi is hasonló „lineáris modellben” dolgoztunk, de ennyire nem voltak az egyes fejlődési szintek kitalálva. Mert a holland modellben ez sokkal részletesebben kidolgozásra került.  És a Climate-KIC európai hálózata ezért fantasztikus, mert az inkubátorok is tudást cserélhetnek egymás között, és ennek során egymás módszereit átvehetjük, továbbfejleszthetjük. Ez történik most az akcelerációs programban résztvevő 6 ország között! És ez fantasztikus közös gondolkozásra, tudásáramlásra ad lehetőséget! Pláne, hogy a holland és angol accelerátor partnerek csaknem 1,5-2 éves előnyben vannak és évente egyenként 50-60 db start-up projekttel dolgoznak! (Idén mi is 40 start-up-ot tervezünk!)

A HÁROMSZINTŰ INKUBÁCIÓ

De kanyarodjunk csak vissza a holland modellre! Tehát a holland partnereink ebben a 3 szintben inkubálnak:

– Van a Stage 1, ahol alapvetően az ötlet fázisban lévő projektet felkészítése zajlik, vagy ahogy ők mondják: „Fundamentals”. Azaz szabad stílusú értelmezésben: az „üzletünk alapjai” és/vagy alapvető feltételezések a termékről.

– Ezt követi a Stage 2, ahol már a prototipizálás és a komolyabb üzleti tervezés a cél, de előtte még részletesen megtörténik az „üzleti feltételezések validálása”. Ez utóbbi termék, piac és árazás kapcsolatát elemzi. 

– illetve az inkubáció végső stádiuma a Stage 3, amelyben már a konkrét piaci működés vagy annak előzetes modellezése zajlik.

És ebben a három szintben lineárisan haladnak az egyes feladatokkal. De nézzük csak, hogy a végén miként tárják fel az eredeti ötlet / termék továbbfejlesztésének mikéntjét!

Példaként néhány érdekes inkubációs feladat és példa következik, amit akár a saját start-up ötleteden is kipróbálhatsz!

„MOM-TEST”

Azaz „teszteld az anyukádat”! Tételezzük fel, hogy egy receptkészítő applikációt fejlesztettél és arra gondoltál, hogy az édesanyádat előként megkérdezed róla: „Anya, Te használnád ezt a konyhában?” Anyukád gondolkozik, majd ezt válaszolja: „Fiam, igazán érdekes, amit fejlesztettél és elgondolkoznék a használatán. Ügyes vagy?”„Nos ez mit jelent?” – kérdezi a tréner!

A válasz egyszerű. Az ún. MOM-TEST alapján az anyuka védeni akarja a gyerekét, sőt kedves akar vele lenni és még véletlenül sem akarja megsérteni. Ezért diplomatikus választ ad. A valóság ugyanakkor az, hogy „dehogy használná” az applikációdat, hiszen örül, hogy a nagymama recepjét evek óta fejből készíti… Ennyit a fogyasztóknak feltett kérdésekről!

Azaz – a tréneri utasítás szerint – igazából el kell szakadnod a „MOM-TEST”-szerű véleményektől, amikor egy termékről beszélsz… ennek klassz fogásait is bemutatták, ami igazából a termékhasználata mögött rejlő valódi motivációkat tárja fel. Ilyen amikor szűkített kérdések alapján próbálunk konkrét propozíciót és állítást megismerni. Azaz irányítottan és az illedelmes válaszok körét szűkítve kérdezünk… hát ennyit a vásárlói tudatosságról!

„PAIN OF THE BUYER”

A végére összeáll a vásárló pontos profilja, egyedileg kidolgozva és tulajdonságokkal felvértezve!
A végére összeáll a vásárló pontos profilja, egyedileg kidolgozva és tulajdonságokkal felvértezve!

Az egyik legfontosabb termékvalidálási eszköz a „vásárlói fájdalom” megismerése. Annak a fájdalomnak a detektálása, amely mentén megszületik a vásárló döntése a vásárlásról. Ami alapján „kénytelen” lesz megvenni valamit. Ennek kapcsán elmesélték az egyik izgalmas start-up-juk történetét. A holland start-up olyan „hó-porszívó” gépet készít, amelyet teherrautóra szerelve behavazott területek tisztítására lehet használni. Az így felszerelt teherautó bemegy a havas útra és az orrára szerelt szívógép felszippantja a havat és kifújja oldalra. Ez klassz, mert nem a nem elkotorja a havat, hanem kiszippantja azt az útról és így a kotrás miatt nem keletkeznek még nagyobb hókupacok. De vajon ez az igazi ok, ami miatt megvehetik ezt az új innovációra épülő eszközt? El fog terjedni vajon új vívmányként? Nos, az izgalmas válasz az, hogy így önmagában nem piacképes (!) az ötlet, mert ez túl kicsiny technológiai változás ahhoz, hogy mondjuk az útkezelők lecseréljék a jól bevált kotrógépeket és kockáztassanak egy újjal. Viszont az a vásárló, ahol sokkal nagyobb a „probléma” vagy a „fájdalom”, ott ez kiemelten fontos lehet. Ezt a területet kell megkeresni! És a repülőterek ilyen területek, ahol bizony számít a gyorsaság és az, hogy mennyire hatékony a hótakarítás… Hiszen egy repülő még véletlenül sem futhat bele egy visszafújt hókupacba… Fölöttébb részletbe menő válasz, ugye? Igen, mert a termékvalidálást és a hozzátartozó célközönség kijelölést, a piac definíciót ilyen „mélyre ásottan” kell kitalálni a holland inkubációs módszertan alapján… Döbbenetes üzleti pedantéria! És ennek megmutatták az egyes detekciós szintjeit is – alig bírtam jegyeztelni és figyelni!

Szóval ilyen izgalmas dolgok adaptálásán kezdtünk el dolgozni!

És jövő héten mehetünk vissza élőben is megnézni az inkubációt. Én már nagyon izgulok és majd beszámolok. (Azaz jön a 2. rész)

Egésznapos oktatás után mégis vidáman! 5 ország régióiból jöttek az inkubátorok, balra Zoltán főnök.
Egésznapos oktatás után mégis vidáman! 5 ország régióiból jöttek az inkubátorok, balra Zoltán főnök.

 

HOL LEHET JELENTKEZNI? 

Akit pedig a részletek még jobban érdekelnek, vagy éppen szeretne részt venni egy ilyen izgalmas módszertan közös munkájában, annak javaslom, hogy nézze meg a Climate-KIC programban elindított felhívást… amely kapcsán megfelelő ötlettel lehet jelentkezni az inkubációnkba, ahol hétről hétre ilyen izgalmas módszereket tervezünk kipróbálni… (ja és a speciális módszer, EU-kapcsolati háló mellett a legjobbak 5-10-20 ezer eurós grant-et is kapnak majd!)

Hamarosan folytatjuk! Addig itt lehet jelentkezni a Climate-KIC programba:

MyCo Incubation új website-ja

 

 

Megosztás