BlogzineKülföld

Magyarok, irány Amerika!

Idén február 22-23-án ötödik alkalommal rendezik meg New Yorkban a Kairos Society világtalálkozóját, amelyen 350 fiatal vállalkozó gyűlik össze, hogy bemutassák egyedülálló innovációs ötleteiket.

A fiatalok emellett találkoznak az Egyesült Államok és a világ legbefolyásosabb üzletembereivel és vezetőivel.

A Kairos Society magyar delegációjában idén három vállalkozás, a gyermekbiciklikre távirányításos biztonsági féket feltaláló Minibrake, a biztonságos dokumentum-megosztást kínáló Tresorit és a magzatok egészséges fejlődésének otthonról való nyomon követését biztosító Remotaid kapott helyet. A kiutazó delegáció tagjai mind a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatói. Idén a csapattal tart dr. Prónay Gábor, a Kairos Society mentora is.

 

A 2013-as év komoly sikertörténetnek ígérkezik Magyarország számára, hiszen a kiutazók közül két magyar hallgatói vállalkozás, a Minibrake és a Tresorit is bejutott a Kairos50-be, azaz a világ ötven leginnovatívabb diák start-upja közé.

A magyar delegációt Ács Dávid, a Kairos Society magyarországi elnöke vezeti New Yorkba .

„A Kairos Society minden évben a világ legjobb, leginnovatívabb hallgatói vállalkozásait sorakoztatja fel a New York-i tőzsdén. Büszkék vagyunk rá, hogy a magyar start-upoknak az elmúlt évek hagyományait követve idén ismét sikerült a világ legjobbjai közé kerülnie. A Kairos Global Summit egy fantasztikus lehetőség, hogy megmutassuk a világnak: Magyarországon kivételes fiatal tehetségek és nemzetközi szinten is versenyképes kreativitás és innovációs potenciál van! Kettős feladattal érkezünk a Summitra” –emelte ki Ács. „Azon túl, hogy a most kiutazó vállalkozásokat nemzetközi színtéren is bemutatjuk, szeretnénk felhívni a figyelmet a magyar innovációra és kreativitásra is.”

A kiutazó csapatok közül a Minibrake az elmúlt nyolc hónap alatt két vállalkozási versenyt is győzelemmel zárt. „A Kairos Society és a Kairos hallgatói vállalkozásoknak szervezett versenye, a Student Venture Competition megerősítést és egyben inspirációt is adott, hogy tényleg megéri már ilyen fiatalon belekezdeni az álmaink megvalósításába.” – fogalmazott Szirtes Marcell, a Minibrake alapító tagja.

Tátrai Péter, a Remotaid társalapítója eképp fogalmazott: „Megtisztelő, hogy tagja lehetek a Kairos Summit 2013 magyar delegációjának, de nem kétséges, hogy ez még nem jelent sikertörténetet.” Tátrai szerint „a Kairos ereje pont ebben rejlik, hogy remek alkalmat biztosít a résztvevőknek, hogy megmutassák a bennük rejlő potenciált.”

A diákokat kíséri Dr. Prónay Gábor, aki infokommunikációs és üzletfejlesztési cége vezetése mellett projektmenedzsmentet oktat a BME-n. A Kairos Society mentoraként így nyilatkozott: „A Kairos Summit segít, hogy a jó  ötletek valóban munkafolyamataink és mindennapi életünk változásait eredményezzék. Azt remélem, hogy a feltalálók jövő generációja folytatja azt a munkát, mely során országaink tovább fejlődhetnek.”

 

Kik ők?

A Kairos Society egy globális, non-profit diákszervezet, amely a világ legtehetségesebb fiatal, innovatív vállalkozóit segíti nemzetközi lehetőségekhez annak érdekében, hogy vállalkozásaikkal választ adhassanak a napjaink legsürgetőbb kihívásaira. A Kairos Society Hungary az elmúlt 3 évben több mint 10 magyar vállalkozást mutatott be a New York-i tőzsde épületében a Kairos Global Summit során. Ezek közül több vállalkozás nemzetközi díjat is kapott New Yorkban (például a Leonar3do és a Lacerta).

Megosztás