BlogzineHazai pálya

463 millió forint az ITSH-nak

Sikerrel zárult az IT Services Hungary kutatás-fejlesztési projektje, melyet a magyar felsőoktatásból érkező szakemberekkel közösen, 463 millió forintos európai uniós támogatással kiegészülve végzett a vállalat.

A kutatás az ITSH által biztosított szolgáltatások, eszközök és eljárások fejlesztését célozta. A program során elért eredmények hatalmas tudásbázist és értéket képviselnek, valamint nagyban hozzájárulnak a vállalat hatékonyságának növeléséhez, alapot biztosítva a jövőbeni fejlesztések számára is.

A projekt 2010-ben indult az ITSH munkatársai, valamint a magyar informatikai felsőoktatásból érkező pályakezdő és szenior kutatók részvételével. A kutatások két területen zajlottak: a Deutsche Telekom számára végzett információ- és kommunikációtechnológiai, valamint a hatékonyabb vállalati működés érdekében kezdeményezett módszertani fejlesztés területén. A program keretében, 5 PHD, 17 diploma előtt álló és 56 diplomás hallgató számára ajánlott kutatói pozíciót az ITSH. A feladatok kiterjedtsége és volumene ugyanakkor azt eredményezte, hogy az eredetileg tervezett 78 helyett 155 új kollégát köszönthetett soraiban a vállalat, akik a projekt megvalósulását követően is tovább erősítik az ITSH csapatát.

itsh_debrecen
Az ITSH debreceni épülete

A két éves szakmai munka során az ITSH nagy értékű tudásbázist halmozott fel, mellyel a jövő potenciális technológiai megoldásait, valamint azok lehetséges alkalmazásait is feltárta. Az elért eredmények alapján, a jelenleg legfrissebb technológiai trendek vállalati felhasználását is lehetővé tevő alkalmazások fejlesztésébe kezdett a vállalat. A jövő technológiai irányvonalai mellett, a kutatás egyben a jelen kihívásaira is igyekezett választ találni. Mindennek eredményeképp a szakemberek létrehoztak egy központi adatszolgáltató megoldást, mely képes a vállalat 4 telephelyén, 5 épületben elhelyezkedő 3200 munkavállaló adatait egységesen kezelni. A fejlesztés a cégnél készülő valamennyi alkalmazás számára lehetővé teszi a különböző forrásokból, eltérő formátumban érkező adatok rendszerbe foglalását és közös alkalmazását. A kutatásból kinyert adatok felhasználásával egy, a munkatranzakciók végrehajtását segítő szoftvercsomag is készült, mely biztosítja az egyes fázisok zökkenőmentes megvalósulását, valamint a pontos, előírásoknak megfelelő munkavégzést.

 

Megosztás

One thought on “463 millió forint az ITSH-nak

  • V

    magyarul: egy in-house fejlesztesu SAP-ra kaptak majdnem felmilliard forint EU tamogatast, mikozben kb 150 palyakezdot EU piaci ar alatt (gondolok itt elsosorban a debreceni telephelyre) alkalmaztak. Hat ilyen is van. Jo fogas volt reszukrol.

Comments are closed.