Egy szerencsevadász magyar kalandjai a Szilícium-völgyben (2. rész)

ITT AZTÁN PÖRÖG AZ ÉLET ÉS VELE PÖRGÜNK MI IS – így foglalnám össze az első hét legfontosabb életérzését. Alig néhány napja vagyunk itt és máris annyit tapasztaltunk a startup világból, mint otthon több hónap alatt. Hihetetlen és ijesztő, ahogy beszippantja az embert a forgószél és akkor semmi más nem létezik, csak rohansz az álmod után. Írta: Danyi Pál

Minden mást elfelejtesz. Egy hét alatt voltunk 5 startup eseményen, láttunk 17 pitch előadást, meghallgattunk 6 nekünk szóló „oktató” előadást élőben és ötöt az interneten, részt vettünk egy turizmus konferencián, ahol kiállítottunk, és nem mellesleg tartottunk egy sikeres pitchet a PalPrices.com-ról. Emellett egy kicsit körbe is néztünk….

Egy hete, szerdán este érkeztünk San Franciscóba (ahogy a blog 1. részében írtam: a lányom és én), csütörtökön reggel már egy turizmus guruval (nevezzük Jake-nek) ültünk Woodside városka menő éttermében, ahol Mark Zuckerberg is sokszor megfordul. Mivel tetszett Jake-nek az oldalunk, sikerült felkérni, hogy csatlakozzon a tanácsadó testületünkhöz (Advisory Board) bizonyos cégrészesedés fejében. Ez óriási eredmény, hiszen ő ismeri a piacot itt, ő tud további kapcsolathoz hozzájuttatni. És ki mutatott be bennünket Jake-nek? Horváth Laci.

A Szilícium-völgy és a San Francisco-öböl (fotó: dp)

A magyar filantróp

Laci a Völgyben egy fogalom. Noha csak 4 éve költözött ide, mert azt mondta magának, hogy „ide kell jönni, hiszen itt történnek a dolgok”, minden magyar ismeri, aki a startup témában él és mozog a környéken. Laci története mesés: a 80-as évek második felében, mint magyar-orosz szakos egyetemistát felvették a Színművészetire operatőr szakra. A rendszerváltás idején a CBS révén ő közvetített Amerikának. A 90-es évek közepén egy harvardi MBA után az akkor induló AOL-hez került szakmai gyakorlatra, pont akkor, amikor az internet szárnyra kapott. Nagyon hamar, még a Google megalapítása előtt felismerte a keresőrendszerek fontosságát, ezért megalapította a keresőoptimalizációval foglalkozó cégét, az ActiveMedia-t. Sok évig Washington D.C. mellett Virginiában támogatta a magyarokat, most már itt teszi.

A magyar alapítású Traction Tribe inkubátor cég helyi képviselője, aki a saját „birtokán” álló vendégházában szállásolja el az inkubátoruk legígéretesebb startupjait. Nem elég, hogy segít összehozni a „szerencsevadász” magyaroknak találkozókat befektetőkkel, szakértőkkel, ráadásul még szuper közvetlen, barátságos is, és soha nem engedi, hogy magyar barátai bármit fizessenek a jelenlétében. Hát ahhoz tényleg szerencse kell, hogy az embernek ilyen barátja legyen. 30 éve, az egyetem óta ismerem Lacit…

A híres „zarándokhelyek”

Az első nap délután még megnéztünk egy befektetőknek tartott pitch bemutatót Palo Altoban (a kockázati tőkések fővárosában), ahol két magyar csapat is részt vett, de erről majd jövő héten írok. Második nap irány az Apple campus, hiszen mégis csak a legnagyobbal, a leghíresebbel kell kezdeni… Egy ismerős bevitt ebédelni a főépület ebédlőjébe, és sok száz „almás” munkatárssal költhettük el az ebédet, mi a bivalyhúsos hambit. Az alma ingyen van… A pénztárgépek pedig természeren iPad-ek…

Érdekes a milliő: ahogy a Völgyben mindenütt, úgy itt is mindenféle náció együtt: fehérek, kínaiak, indiaiak, spanyolok, szóval mindegy honnan jöttél, ha Te vagy a legjobb. Nem mondanám, hogy a fehérek voltak többségben. Nagyon sokuknak karján az új iWatch, de mivel még nem került kereskedelmi forgalomba, ezért a Apple-s ismerősünk sem mutathatta meg közelebbről. Az Apple-paranoia jellemző példája, hogy a campuson belül még a parkban sem engedtek fényképezni, nemhogy az épületeken belül.

Persze lehet, hogy azért, mert Tim Cook (a CEO) is ott sétált el mellettünk 5 méterre, és ne akarjunk paparazzik lenni… Az ismerősünk korábban a Google-nál dolgozott, és úgy írta le a két céget egymáshoz hasonlítva, mint „egy gyerek és egy felnőtt”. A Google-nél minden hihetetlenül kreatív, de kicsit kaotikus: millió dologot csinálnak párhuzamosan a keresőtől kezdve az autóig, nincsenek összehangolt, jól kitalált folyamatok. Az Apple viszont egy közel 40 éves vállalat, letisztult termékportfolióval, kifinomult eljárásokkal. Egy igazi sikeres multi, a világ legjobb koponyáival.

Az Apple főbejáratánál (középen, sapkában Horváth Laci) (fotó: Danyi Anna)

Azóta már a Facebook campusához is elzarándokoltunk, de ott nem tudtunk bejutni. Sajnos nem volt ismerős. Sebaj, majd legközelebb. Apropó, nem ismer valamelyik kedves olvasóm egy magyart, aki a Facebook-nál dolgozik és be tudná mutatni a campust belülről is?

A Facebook campusa (fotó: dp)

Egyik nap ellátogattunk a Stanford Egyetemre, Kalifornia legnagyobb presztizsű egyetemére. Sz. Lucával találkoztunk ott, aki több ösztöndíj megnyerése után döntött úgy, hogy itt, a Stanford Medical School-ban fejezi be a BME-n elkezdett informatikai PhD-jét. Olyan játékalgoritmusokat fejleszt és programoz, amit sikerrel használhatnak a diszlexiával ill. diszkalkuliával küzdő gyerekek. Luca augusztusban érkezett, de alig fél év után a professzora már itt akarja tartani post-doc ösztöndíjjal. Luca elmondta, hogy óriási a PhD hallgatók közötti verseny, nagyon keményen és célirányosan kell dolgozni. Arányaiban több nő doktorandusz dolgozik itt, mint a BME-n, de a legtöbb informatikus Indiából és Kínából érkezik. Meglepő, hogy németek is sokan vannak.

Az üzleti oktatás is világhírű itt. A két éves MBA program tandíja 120 ezer dollár, de közel még egyszer ennyi kell az itteni megélhetéshez. Ez összesen (alsóhangon) 60 millió forint. Van aki szerint pusztán befektetési céllal is megéri ezt kifizetni, mert néhány év alatt megtérül. Persze sokan inkább azt mondják, hogy a 120 ezer dollárral tudnak hasznosabbat, pontosabban jobban megtérülő üzletet: a Google alapítók, Larry Page és Sergey Brin a Stanfordon voltak PhD diákok. A PayPal alapító Peter Thiel is ide járt. A Cisco két alapítója a Stanfordon dolgoztak rendszergazdaként. De hivatkozhatunk a legfrissebbekre is: a mostani szuperdivatos mobil appokat is sokan itt hozták létre: az Instagram mindkét alapítója Stanfordos volt, és 2 év után (!) 1 milliárd dollárért adták el a céget a Facebooknak. A Snapchat-et két itteni diák alapította 2011-ben: minimum 10 milliárd dollárt ér most a cégük…. Luca szerint ennek a hangulatnak megvan a hátulütője is: mivel mindenki a saját „projektjét” nyomja a campuson, szinte nem is lehet igazán érdekmentes beszélgetésbe elegyedni.

Stanford madártávlatból (azaz a harangtoronyból) (fotó: dp)

Első benyomások a Völgyről slágvortokban

A világ legkellemesebb klímájú helye. Ahol minden második ember informatikus vagy az informatikusokból él. A menő „egyenkocsi” a Toyota Prius Hybrid: szinte minden cég parkolójában van néhány tucat. A hely, ahol kifejezetten nem jó érzés szegénynek lenni: azt még könnyen elviseled, hogy van néhány szupergazdag körülötted, de hogy mindenki az hozzád képest…

Sokak szerint a technológiai ipar azért települt pontosan ide, mert ez egy csodálatos éghajlatú hely: télen és nyáron is enyhe az idő, nincs túl nagy meleg, az emberek imádnak itt élni. (Lásd a képet, hivatalosan is „kimérték”…) Ennek megfelelően méregdrága minden, a kereslet diktál a piacon. Vendéglátónk 3 hálószobás-nappalis háza (alapvetően földszintes faház) kis kerttel 35 ezer dollárba került 1971-ben. 2000-re már 700 ezer dollárra értékelték, azóta tovább emelkedett, már 1 millió fölött van az ára. Mondanom sem kell persze, hogy nem a ház drágult meg közben…

„Climate Best by Government Test’ – A legjobb klíma a kormány felmérése szerint

Néhány benyomás a kereskedelemről: az itteni MediaMarkt, a „BestBuy” halódik. Nagyjából fele annyi vásárló, mint egy ilyen szakáruházban Pesten. Itt már tényleg szinte mindenki az internetről vásárol. Egyedül a mobilstandon van valami élet. Érthetetlen, hogy egyáltalán hogyan képesek profitot termelni ezek a boltok.

Kommunikálni itt is kell. Noha nagyon sok helyen lehet ingyenes wifit találni a környezetedben, azért érdemes felkészülni arra a helyzetre is, amikor nincs, és a kocsiban vagy. Például a dugóban üldögélsz és jó lenne felhívni azt, akihez éppen nem fogsz időben odaérni. Másrészt a helyiek is szívesebben hívnak majd telefonon vagy küldenek sms-t. Szóval a megoldás: érdemes egy mobil hotspotot beszerezni és egy helyi telefonkártyát. Mivel sokáig a Telekomban dolgoztam, természetesnek tűnt, hogy a T-Mobile-t keresem fel, amelyik itt a negyedik legnagyobb szolgáltató. (A helyi kiejtés nem „T-mobájl”, ahogy várnád, hanem „T-móbl”.) A mobil hotspot (szerződés nélküli) ára $50, amiben benne van 2.5GB adatforgalom. Ha elfogy, $30 a 3GB-os feltöltés. Egy sima telefonos SIM kártya (feltöltés nélkül) itt $15, amihez bármelyik szupermarketben (vasárnap is  ) lehet 10, 20 vagy 30 dolláros feltöltőkártyát kapni. (Tipp: ugyanez a SIM a BestBuyban csak $5, szóval ott érdemes venni.) A T-Mobile boltban a telefonok 60%-a Apple termék, a maradék Samsung. Sony mobiltelefont még nem is láttak, bár az egyik eladó azt állította, hogy már hallott róla  Szóval mindezt beszerezve jött a „pofára esés”, mert a házban, ahová a rokonok befogadtak, alig van T-Mobile lefedettség, a ház egy részén pedig egyáltalán nincs. Mivel ez gyakori probléma a T-vel, előbb kérdezz rá az ott lakóknál, hogy melyik GSM szolgáltatónak van megfelelően erős jele.

Az utazás (szinte már el is felejtettük)

Időben visszalépve, úgy kezdődött az utunk, hogy majdnem dugába dőlt minden még otthon, hála a Lufthansának. A múlt hét szerdai, kedd délután bejelentett sztrájk törölte a frankfurti járatunkat, így hiába volt jegyünk San Franciscóba, ki kéne jutnunk Frankfurtba. Ahogy ilyenkor lenni szokott, az ügyfélszolgálat hirtelen elérhetetlenné vált. Feltehetően a Lufthansa is félrerakta a telefont (vagy a technika nem bírta?), mindenesetre mind a magyar, mind a nemzetközi (német) telefonszám órákon keresztül elérhetetlen volt. Internetes chat-et pedig nem kínálnak… Már csak néhány óra, és indulni kéne a reptérre, ahol majd vár a felbolydult tömeg, de gép nem. Kicsit ideges lettem. Aztán sikerült beszélni egy utazási irodával, aki megsúgta, hogy az egyetlen(!) járható út ilyen esetben, ha kimegyek a repülőtérre és ott bukkoltatom át a jegyet a Lufthansa pultjánál. Igaza volt: egy óra múlva már a kezemben volt a londoni átszállású jegy.  Csak azért írom ilyen részletesen, mert hátha más is járt már így, szóval ilyenkor – Európában – ez a legjobb megoldás. Néhány nappal később a turizmus konferencián éppen ilyen esetekre kidolgozott megoldást mutattak be: a Conversocial nevű cég olyan ügyfélszolgálati alkalmazást kínál, ami a legkülönfélébb közösségi csatornákat (facebook, twitter, linkedin, stb.) integrálja az ügyfélszolgálatok számára. Tehát bármelyiken is érkezik be az érdeklődés vagy kérés, egy integrált felületen tudnak válaszolni a munkatársak. De jól jött volna egy ilyen…

Londonban a reptéren ugyan volt wifi, de a táblagépem közben lemerült. Angol adapterem nem volt, és csak két európai konnektor volt az egész terminál csarnokban, amit éppen más használt, szóval transzferre gondolva érdemes univerzális adapterrel készülni. A repülőgépes utazás hosszú és unalmas. A repülőn van wifi de drága, $20. Mindenki azt javasolja, hogy érdemes egyből San Franciscoba repülni, mert ha New Yorkban lépsz be az országba és ott szállsz át, több órás sorbanállásra számíthatsz. San Franciscóban semmi sor nem volt, 15 perc alatt végeztünk a beléptetéssel, beleértve a kötelező ujjlenyomat-vételt és írisz-szkennelést. A határőr hölgy nem felejtette el megjegyezni, hogy illegális munkavállalásba ne keveredjünk… Az autóbérlést érdemes otthon elintézni, ahogy már írtam múlt héten, így mindössze 5 perc után már választhattunk autót. És végül egy tipp: USA-ban általában felár nélkül választhatsz nagyobb kocsit: ez azt jelenti, hogy kompaktot béreltünk, középméretűt kaptunk.

Ugye nem is kell sok, hogy az ember boldogan lépjen Amerika földjére, pontosabban hajtson fel a 2×4 sávos autópályára.

Egy hét múlva a startup világ részleteibe mászunk bele: hogyan csinálják itt másképp, mint pl. otthon.

Redwood City, 2015. március