Blogzine

Zentai magyar diák is részt vett az Intel ISEF-en

Véget ért az Intel ISEF (International Science and Engineering Fair) a világ legnagyobb középiskolásoknak szóló tudományos versenye, amelyen évről-évre magyar fiatalok is megmérettetik magukat. Idén a 19 éves Rozsnyik Szabolcs képviselte Magyarországot a „Többfalú szén nanocső kompozitok fotokémiai tulajdonságainak vizsgálata” című munkájával.

Szabolcs a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium végzős diákja, aki kutatásait a Szegedi Tudományegyetemen végezte. Munkájával vett részt a Magyar Innovációs Szövetség által meghirdetett 23. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen, így választották ki őt, hogy Magyarországot képviselje az idei ISEF-en.

rozsnyai_ISEF

Az ISEF idén a pennsylvaniai Pittsburghben május 10. és 15. között zajlott. Az Intel társalapítójáról, Gordon E. Moore-ról elnevezett, hetvenötezer dolláros, vagyis közel húszmillió forintnak megfelelő fődíját a kanadai Raymond Wang nyerte el. A 17 éves diák egy repülőgépekre tervezett légkeverőrendszert fejlesztett ki, amely 190%-kal tisztább levegőt juttat a gépek kabinjába úgy, hogy a jelenleg használatos szűrőrendszereknél 55-ször kevesebb kórokozót enged át.

Egy másik kanadai versenyzőnek, a 16 éves Nicole Ticea az Intel egyik ifjú tudósoknak szánt, ötvenezer dolláros, vagyis nagyjából 13,5 millió forintnak megfelelő pénzdíját ítélte oda a zsűri. Ticea egy olcsón, eldobható kivitelben elkészíthető, egyszerűen kezelhető HIV-tesztet fejlesztett ki. A kevesebb mint öt dollárból előállítható, elektromos áramot sem igénylő eszköz egy óra alatt kimutatja a HIV-fertőzést. Ticea már saját céget is alapított a technológia további fejlesztésére.

Az eseményen évről évre a világ legzseniálisabb középiskolás diákjai utaznak ki: idén közel 1700 fiatal szállt versenybe és mérte össze tudását a közel négymillió dolláros, vagyis több mint egymilliárd forint összdíjazású megmérettetésen. Az elnyerhető díjak és szponzorációs támogatások mellett a versenyen való részvétel önmagában is nagy megtiszteltetés, hiszen például a világ huszonhét Nobel-díjas tudósa is egykor az ISEF-en kezdte tudományos pályafutását.

Az Intel 1997 óta szponzorálja a tudományos versenyt, amely minden évben fiatalok – azaz a jövő tudósainak, innovátorainak és vezetőinek – millióit ösztönzi arra, hogy legyenek kíváncsiak, és fedezzék fel, hogy hogyan működik a világ. Az amerikai chipgyártó célja, hogy támogassa a tehetséges fiatal feltalálókat, és hogy a matematikában és egyéb tudományokban való elmélyülésre ösztönözze a fiatalokat, akik a megszerzett tudásuk birtokában megoldásokat dolgozhatnak ki a globális kihívásokra.

Magyarország 1995 óta képviselteti magát az ISEF-en. Az eltelt húsz évben a magyar fiatalok kitűnően szerepeltek: összesen két darab negyedik helyezést, három harmadik helyet, három második díjat, valamint tizenhárom darab első díjat, valamint számos különdíjat nyertek meg. Csupán két évben tértek haza diákjaink díj nélkül. A 2005-ös év különösen sikeres volt: Rátai Dániel, a Leonar3Do fantázianevű 3D-s térbeli rajzolóprogramjával hat kategóriában is elnyerte az első díjat.

Megosztás