Blogzine

Három magyar startup vehet részt a Tech in Asia rendezvényen

Az InnoTrade program keretében három magyar startup képviselheti Magyarországot a szingapúri Tech in Asia rendezvényen
2017. május 17-18. között, befektetők, több ezer szakmai érdeklődő és a nemzetközi startup világ képviselői körében.
Az Egyesült Államok mellett vitathatatlanul Ázsia a világ egyik legjelentősebb innovációs centruma, hiszen számtalan, globális szinten is jelentős startup és multinacionális vállalat központja található a régióban. A rendezvényen résztvevő magyar startupok így megismerhetik a nemzetközi fogyasztói és szolgáltatói trendek mellett az egyik legpezsgőbb globális technológiai központ mindennapjait is, értékes tapasztalatokat szerezhetnek és bővíthetik élő kapcsolatrendszerüket is.

Ha van már működő prototípusod és weboldalad, valamint az esetleges külső befektetések értéke nem haladja meg a 1,5 millió USA dollárt, ne késlekedj. Jelentkezz a www.innotradeprogram.hu weboldalon március 26-ig, és képviseld Te Magyarországot! A szakmai zsűri egy előre meghatározott szempontrendszer alapján 3 perces, angol nyelvű pitchek meghallgatása után választja ki azt a három kezdő innovatív projektgazdát, melyek részt vehetnek az eseményen.

A pitchekre április 5-én kerül sor.

Megosztás