Blogzine

Brewie: cél az európai piac meghódítása

Európa legnagyobb innovációs szakmai kiállításán, a CeBIT-en idén összesen 21 kiállító magyar cég mutatta be újító technológiai megoldásait március 20-24. között. Ezek közül a Brewie egyedüliként képviseli az élelmiszeripart házi automata sörfőző berendezésével, mely alig egy éve a Las Vegas-i CES-en debütált a nemzetközi nagyközönség előtt.
A magyar startup cég a CeBIT-en jelentette be, hogy március 23-tól megkezdi eddigi előrendeléseinek kiszállítását az amerikai piacra.

A Brewie csapata 2014 év elején alakult, és a közép-kelet-európai térség eddigi legsikeresebb közösségi finanszírozási kampányait tudhatja magáénak, hiszen 720.000 dollár, vagyis közel 220 millió forint értékben gyűjtöttek forrást az interneten a sorozatgyártás megindításához.

A projekt nemzetközi felfuttatásában a Magyar Nemzeti Kereskedőház is jelentős szerepet játszott, hiszen a 2016-ban a Las Vegas-i CES-en debütálhatott a tengerentúlon a sikercsapat.

„A CeBIT Európa legjelentősebb technológiai vására, ami újabb lendületet adhat a házi sörfőző gépek európai értékesítésének, így további megrendeléseket generálva számunkra. A Brewie árbevételének jelentős részét az európai piacon realizálja, ezért ez egy remek lehetőség arra, hogy a nagy nemzetközi kereskedelmi sörmárkák mellé felnőhessen az első magyar házi sörfőző brand, továbbá lehetőségünk van a disztribúciós kapcsolatrendszerünk kibővítésére, tudatos építésére is” – hangsúlyozta Pál Marcell, a Brewie társalapítója.

Oláh Zsanett, a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezérigazgatója kiemelte, hogy az idei CeBIT-en a magyar technológiai ipar kiemelkedő szereplői kaptak megjelenési lehetőséget. „A Brewie nemzetközi sikeréhez mi is hozzá tudtunk járulni Innotrade Programunkkal, ami több mint százezer dolláros megrendeléshez segítette a céget. Bízom benne, hogy a CeBIT újabb mérföldkövet jelent majd a cég számára, és az MNKH támogatásával, a kiállításon való részvétel kiváló ugródeszkát biztosít az európai piac meghódításához” – tette hozzá a vezérigazgató.

Megosztás