Blogzine

Egzotikus helyszíneken, kockáztatva juthatunk elfogadható hozamhoz

Aktívan kell keresni a jó befektéseket, majd jól is kell menedzselni azokat, különben a jelenlegi világgazdasági helyzetben aligha érhetünk el értelmezhető hozamokat.

Ercsey Szabolcs, a Franklin Templeton Investments közép-kelet-európai értékesítési igazgatója több meggyőző érvet is hozott annak alátámasztására, miért ez a nyerő taktika.

Huszonkét magyar válogatott labdarúgó nevének felsorolásával kezdte a befektetések aktív menedzselésének fontosságáról szóló előadását Ercsey Szabolcs, a Franklin Templeton Investments közép-kelet-európai értékesítési igazgatója. Először az 1997-es, majd a 2017-es csapat összeállítását sorolta fel, majd feltette a kérdést: vajon ma bárki pályára merné-e küldeni a húsz évvel ezelőtti csapat bármelyik tagját tétmérkőzésen? A válasz persze egyértelműen nem, hiszen attól, hogy valami jól működött húsz évvel ezelőtt, az nem biztos, hogy ma is jól teljesít.

Pontosan ugyanez igaz a befektetésekre is, hiszen ami két évtizeddel ezelőtt szép hozamot adott, az ma már aligha teljesít jól. Különösképpen igaz ez a mostani rendkívül gyorsan változó üzleti világban, emiatt rendkívül fontos, hogy a befektető aktívan foglalkozzon azzal, hol is fialtatja a pénzét. Ercsey Szabolcs előadásában több érvet is hozott ezen elv alátámasztására.

Először is, az elmúlt húsz évben a különbözőség teret nyert a piacokon, a jól teljesítő és a kevésbé jól muzsikáló cégek által a befektetőiknek fizetett hozamok közötti óriási különbség ugyanis a válság óta lényegében eltűnt. Mindezek tetejében a világ jegybankjai által a piacokra öntött óriási pénzmennyiség miatt csökkent a részvények között korábban meglévő korreláció is. Csakhogy a jegybanki pénzbőségnek lassan vége, így annak a vállalkozásnak, aki tőkét szeretne bevonni a piacról, több pénzt kell fizetnie a befektetőknek – figyelmeztetett Ercsey Szabolcs.

A kötvénypiacon zajló folyamatok is az aktív menedzsment fontosságát támasztják alá. Az átlagos futamidő, vagyis az az időszak, amíg valaki megtartja ezt a befektetését 2008 óta folyamatosan emelkedik, jelenleg 7-8 év körül alakul. Ezzel párhuzamosan viszont az elérhető kamatok folyamatosan csökkennek, az USA-ban és az Egyesült Királyságban alig érik el az 1-2 százalékot. Ezen felül a kötvénypiacokon egyre nagyobb az olyan termékek aránya, amelyek már negatív kamatozásúak, azaz lényegében a befektetőknek fizetnek a kölcsönfelvételért.

Ilyen helyzetben, aki nagyobb hozamot szeretne, kockázatos befektetésekben kell gondolkodnia, akár egzotikus helyszínekre is elmerészkedve – közölte Ercsey Szabolcs. Ezek a befektetések azonban kockázatosak, éppen ezért szinte napi szinten foglalkozni kell velük, amire egy átlagos befektetőnek általában nincs sem elég ideje, sem elég szakértelme.  Annál inkább is, mert a különböző befektetési célpontok közti választás nem könnyű. A legtöbb befektető által figyelt benchmark index például nem mutatja meg, miként hat az aktív menedzsment egy-egy befektetési alap teljesítményére. Ráadásul tisztában kell lenni azzal is, hogy az aktívan kezelt befektetési alapok csak ciklikusan képesek felülteljesítésre.

Ercsey Szabolcs szerint a Templeton hajlandó vállalni a kockázatokat és az egész világra kiterjedő hálózatán keresztül fel is tudja kutatni a remek befektetéssel kecsegtető lehetőségeket. Például világszerte 2-3 ezer céget figyelnek és bármilyen befektetési célpontról van is szó, munkatársaik évente legalább kétszer találkoznak is annak képviselőivel. Általában nem törődnek azzal, mit mond a piac, ők olyan befektetési lehetőségek után kutatnak, amelyek kevéssé ismertek, ám fejlődőképesek. Stratégiájuk sikerességét mutatja, hogy jelenleg 750 milliárd dolláros vagyont kezelnek, ami a magyar GDP 6,5-szerese.

Megosztás