Blogzine

Itt a MobiSport app!

Digitális sport platform megoldást fejlesztő startup kapott tőkebefektetést az AHa! Brainstore program keretében.
Az AHa! Brainstore akcelerátor program keretében együttműködést alakított ki az Antenna Hungária a MobiSporttal. A startup célja, hogy a ma már megszokott digitális minőségben, alkalmazáson keresztül nyújtson megoldást a sportvilág minden szereplőjének a tájékozódásban, közösségszervezésben és az adminisztrációs feladatokban – akár a tagdíjak rendezésében, vagy a sportorvosi igazolások benyújtásában is.
A MobiSport applikáció teljes körűen kiszolgálja a verseny-, utánpótlás-, illetve a szabadidő- sportolókat – legyenek fizikai, vagy e-sportolók -, a sportegyesületeket és a sportszövetségeket, továbbá a sportoló gyermekek szüleit, valamint a szurkolókat. Komplett adminisztrációs rendszert biztosít az egyesületek és szövetségek részére, mindemellett kedvezményrendszerek, nevezési lehetőségek (szabadidős és versenysport eseményekre egyaránt), hírek, információk is elérhetőek az applikáción belül. A megoldás egységes és egycsatornás kommunikációt biztosít az egyes szakosztályok közötti, valamint a gyermeksportolók esetén az egyesület és a szülők közötti kommunikációhoz. A MobiSport segítségével lehetőség van a felhasználók közötti párbeszédre is, legyen a téma akár az edzőtábor, vagy a szurkolói, közösségi élet szervezése.

A MobiSport tapasztalt szakértői csapata a szolgáltatással valós piaci igényekre reagál. Törekvéseik összhangban vannak a Digitális Jólét Program részeként meghirdetett Digitális Sport Stratégiával, amely célja, hogy megtörténjen a globálisan is versenyképes digitális alkalmazások, megoldások, termékek hazai kifejlesztése, amelyek a magyar sport sikereire, szellemi erőforrásaira, illetve az innovációs tevékenységre építenek.
Az AHa! Brainstore fókuszterülete a telekommunikáció, multimédia, drón és IoT megoldások mellett a digitális platform szolgáltatások, amelyek nemzetgazdasági szempontból is kiemelt fontossággal bírnak. Mindemellett a befektetés jól illeszkedik az Antenna Hungária hosszú távú terveihez, melyben a rendezvényszervezéshez kapcsolódó szolgáltatások és az OTT platform hangsúlyos szerepet tölt be.

„A Mobisport megoldása a számos ponton illeszkedik az Antenna Hungária lakossági és üzleti szolgáltatás portfóliójához, illetve alátámasztja azon törekvésünket, hogy közelebb kerüljünk a felhasználóinkhoz.”– tette hozzá Dr. Mándi Gábor, az Antenna Hungária Zrt. vezérigazgató-helyettese.
„Célunk, hogy digitális megoldásainkkal aktívan segítsük a sport területén a szereplők mindennapjait. Szakmai befektetőnkkel megerősödve hatékony partnerei lehetünk szabadidő- és verseny sportolóknak, egyesületeknek és sportszövetségeknek.” – jegyezte meg a MobiSport csapata.

Megosztás