Blogzine

Sokan állnak el a vásárlástól, ha nem tudnak kártyával fizetni

Belföldi nyaralás során a bankkártyával rendelkező felnőttek majdnem fele került már olyan helyzetbe, hogy el kellett állnia a vásárlástól, mert nem tudott elektronikusan fizetni, és az is előfordul, hogy a kártyás vásárlás lehetőségét összeghatárhoz kötik. Ugyanakkor az elektronikus fizetés lehetősége számos helyzetben tehetné zavartalanabbá a pihenést, legyen szó strandról, boltról vagy vendéglátóhelyről – derült ki az OTP Bank felméréséből.

A bankkártyával rendelkező felnőttek 61 százaléka nyaralt belföldön az elmúlt két évben, akiknek a 70 százaléka kártyával, illetve okoseszközzel szeret leginkább fizetni. Ennek ellenére a belföldön nyaralók majdnem fele került már olyan helyzetbe, hogy a nyaralás során el kellett állnia a vásárlástól elektronikus fizetési lehetőség hiányában – mutatott rá az OTP Bank megbízásából készített legutóbbi felmérés1. A piaci árusok esetében a nyaralók 62 százaléka járt már így, de jellemző előfordulási helyek még a boltok (45%), strandok (37%), szórakozóhelyek (27%), valamint az éttermek (20%) is. Sok olyan hely is akad, ahol ugyan elfogadnak elektronikus fizetési eszközöket, ezt azonban valamilyen vásárlási összeghatárhoz kötik a kereskedők. Az itthon nyaraló bankkártyabirtokosok 42 százaléka találkozott már ilyen megkötéssel, jellemzően 500-1000 forint volt az a minimális összeg, ami alatt nem engedték a kasszánál a bankkártyás fizetést.

A fizetési preferenciák iránya ugyanakkor egyértelmű, 2022 első negyedévében tovább erősödött az elektronikus fizetési piac és éves viszonylatban is rekordot döntött a kártyákkal lebonyolított tranzakciók száma és összege2.
„A kereskedők és a szolgáltatók számára az elektronikus fizetés ma már nem csak egy lehetőség, hanem kulcs a sikeres vállalkozáshoz. A piaci verseny nem kizárólag az árakra és a minőségre korlátozódik, hanem a fizetési lehetőségekre is. Tehát akik kizárólag készpénzt fogadnak el, bevételtől eshetnek el, hiszen az elektronikus fizetési megoldások iránti igény folyamatos növekedésével egyre több vásárló keresi azokat a boltokat, ahol kártyával, vagy okoseszközzel tud fizetni” – mondta Hideg Noémi, az OTP Bank Kártyaelfogadás Szolgáltatás és ATM menedzsment vezetője.
Az elektronikus fizetés népszerűségét támasztja alá az is, hogy a felmérésre adott válaszok alapján a belföldön nyaraló bankkártyabirtokosoknak kifejezetten megkönnyítené az életét, ha szélesebb körben tennék lehetővé az elektronikus fizetést. A boltok esetében a megkérdezettek 62 százaléka nyilatkozta, hogy könnyebb lenne az élete, ha elektronikusan is tudna fizetni. A strandok kapcsán a válaszadók 61 százalék érezte ugyanezt, az éttermek és a szálláshelyek tekintetében 60-60 százalékuknak, a piacokon pedig a felmérésben résztvevők 55 százalékának könnyítené meg az életét a gyors, biztonságos és kényelmes fizetési lehetőség.

Az OTP Csoport elektronikus fizetési megoldásai között már elérhető olyan alkalmazás is, amellyel a kereskedő POS-terminálként használhatja mobiltelefonját: a SimpleBusiness applikációt kezdő- vagy 30 millió forint alatti éves árbevétellel rendelkező vállalkozásoknak javasolja az OTP Csoport. Magasabb árbevétel esetén, illetve, ha a kereskedő a bankkártyák mellett egészségpénztári, cafeteria- és SZÉP kártyákat is elfogadna, a hitelintézet POS-terminál igénylését ajánlja.

A tájékoztatás nem teljes körű és nem minősül ajánlattételnek, célja kizárólag a figyelem felkeltése. A fenti termékek és szolgáltatások részletes feltételeiről az ismert csatornákon keresztül tájékozódhatnak. Az OTP Bank fenntartja annak jogát, hogy a közleményben szereplő termékek és szolgáltatások kondícióit módosítsa.

Megosztás