Gazella jóslat: vajon ki nyer? (frissítve 10.09)
Nos pénteken volt a Gazella hivatalos döntő prezentációinak az ideje. Az inkubátori verseny még szombaton is zajlik, ezért ezt a postot csak vasárnaptól fogjátok tudni olvasni. — FRISSÍTETTÜK 2 új piaci infóval! (okt.8) + ma is egy infoval (okt. 9)
A Gazellát alapvetően a Jeremie-tőkealapoknak találták ki és ahogy a versenyzők összetétele is mutatja, a többség eleve Jeremie-háttérrel indult. (Lásd másképpen nehéz elképzelni, hogy miért érné meg valakinek 60 milliós támogatást kapni egy csaknem 100-120 milliós önrészű program után…) Én is a DBH Investment (Jeremie I) csapatát és új inkubátorát erősítettem. Azaz ezt a piaci vélekedést erősítettem. A csapatunkat Benkő Vilmos vezeti és KoWerk SeedStar-nak hívják. A többi bizalmas.

A folyosói beszélgetésekből és az eseményt megelőző izraeli innovációs napon ezeket sikerült – piaci értesülésként – megtudni:
– A legesélyesebb talán a Bojár Gábor – Lantos Csaba vezette AIT hátterű inkubátor lesz, amely mögött ott áll Bojár Gábor évtizedes múltja, továbbá Lantos Csaba pénzügyi háttere és főleg ereje. A találgatást erősíti az a tény, hogy a Gazella zsűrizést megelőző, izraeli innovációs nap helyszínét is eleve a Graphisoft adta, házigazdaként. Itt a szakmai program a NIH-től jött, továbbá a zsűri tagok és a NIH kedvelt szakmai arcai is szerepeltek a kerekasztal beszélgetésekben.

– A másik nagy esélyes Hild Imre-Primus új inkubátora, akik szintén az izraeli innovációs kerekasztalban és korábbi eseményekben is számos alkalommal szerepeltek a NIH programjaiban. Például a NIH által finanszírozott Startup-Te videófilm(ek) fő tartalmi szálát eleve Hild Imre és csapata történetei alkotják. Tehát Imre vélhetően igen jó kapcsolatot ápol a NIH-hel. Amivel semmi gond, csak észrevettük.

– Ha tovább nézzük, hogy kik szerepeltek az izraeli napon, akkor még Valner Szabolcsot említhetjük várandós nyertesnek és friss piaci belépőnek. Ő korábban nem jelent meg a hazai start-up ökoszisztémában, alapvetően éppen a NIH által szervezett eseményeken kezdett el először belépni a start-up piacra – lásd Budapest HUB meghívottjaként is valószínűsíthetően a NIH meghívotti listájáról került be. Ettől persze bírjuk és drukkolunk neki! (Update 10.20, az inkubátora neve: Digital Factory)
—
Összefoglalóan én tehát a Bojár Gáborékat, a Primus-féle inkubátort és a Valner Szabolcs-féle inkubátort teszem várható nyerteseknek. A szakma még Varga Zoltán-ékat (Centrál vagy Conors Fund) jósolja, mert ők az utóbbi időben minden pályázatot megnyertek. (lásd négy nyertes lehet) Szerintem ők szakmailag is nagyon erősek és impulzív lehet a programjuk, így látatlanban is!
A zsűriben egyébként a helyszínen két fő volt a NIH-ből: Korányi László mb. elnök és Deák Csaba figyelt és kérdezett abszolút konstruktívan és támogatóan. Ezért külön respektünk! Árvai Péter, a Prezi.com vezére délutánra már nagyon meggyötört és fáradt állapotban volt, bár ennek ellenére ő is sokat kérdezett. Illetve talán legérdeklődőbbnek az izraeli zsűriző hölgy, Rina Pridor tűnt. Az NGM és NFM zsűri tagjai pénteken nem voltak jelen a zsűrizésen, továbbá a finn zsűri tag sem – nekik videófelvétel készült.
Akik még egészen biztosan indultak, mert láttuk őket a helyszínen vagy megerősítették: Turcsán Tamás (Shy), OTP Tőkealapok Simó Gyuri vezetésével, Gaál Csabáék a Core Ventures-szel és végül a legendás „megmondó” Kádas Péter is beállt valakihez. A nagy meglepetés azonban az, hogy egyrészt a Colabs új inkubátoráról (3.0?) nem hallottunk semmit (bár biztos indultak), másrészt az InVendor megerősítette, hogy nem indulnak.
Nekem a nagy meglepetés az utóbbi Invendoros hír és Bojár Gábor sztárcsapatának indulása volt. Nagyon sajnálom, hogy az InVendor nem indult, mert nekik eleve drukkolok régóta. A többi versenyzőnek is hajrá és várjuk a valódi eredményt! Nagyon örülünk, hogy igazán komoly szakmai versengést és minőségi pályázókat, komoly nemzetközi zsűrit láthatunk egy hazai pályázatban!
Ti tudtok valami piaci infot? Komment-be vele léci!
—-
UPDATE 10.08:
Két inkubátorról tudtuk meg, hogy melyik neves start-up szakmai potentát van mögötte. Állítólag a Wallis érdekeltségű és Venturio Kockázati Tőkealap által gründolt új inkubátor mögött áll Turcsán Tamás (Shy), mint oktatási vezető.
Záboji Péter pedig a háttérben a ROCKETSIDE nevű inkubátorban van benne, amely stábja ITT látható.
UPDATE 10.09:
Korányi László, a mai HUB esemény előtt mondta, hogy a Gazellára jelentkező 20 pályázatból már csak 18-an vannak lábon. Egyet a hiánypótlás hibája miatt zártak ki, a másikat nem mondta.
Pingback: JÖN! – VASÁRNAP: Gazella jóslat! | Insider Blogzin
Hello,
megtisztelő a tipp, köszönjük, jól esett.
Viszont nem lennék igazán ‘lean’ ha nem pontositanám a rólunk irtakat, vagyis feltételezéseket behelyettesitenék tényekkel:
1 – A Startup.te videókban (5 rész) 4 csapat szerepel (Dive, IslandGuide, GotAFuture illetve Zinbox). A startup csapatok közül természetesen valamennyivel jóban vagyunk de csak az egyikükkel folytatunk tárgyalásokat konkrét közös munkáról. Mellettük még jó páran feltünnek akik az ökoszisztémában mozognak és nem feltétlenül hozzánk kapcsolódnak (legalább 4 olyan csapat tagja is szerepel aki tölünk függetlenül indultak a Gazellán).
2 – A Facebookról beidézett fotó angol nyelvü felirata alább (iCatapult FB oldala, Julius 20). Az esemény egy ebéd volt amit a Startup Nation magyar forditásának kiadása alkalmából szervezett Barna a Startup Nation Magyarországon tartozkodó társszerzőjével. Ezért is mutat mindenki egy-egy példányt a kamerának. Tehát nem lean esemény volt és nem mi rendeztük, mi is úgy lettünk meghivva, mint mindenki más az asztal körül (kivéve persze a szervezőket). A többi stimmel. :)
Az meg hogy jóban vagyunk a NIH-hel – hála istennek ezt rajtunk kivül is jó sokan mondhatják el magukról. Nem csak a NIH-hel vagyunk jóban de jó pár Gazellán induló ‘versenytárssal’ is. Szerintem ez igy jó, sőt, igy a normális. :)
Foto felirat (2013 julius 20):
„Author of STARTUP NATION Saul Singer accompanied by his wife, Wendy Singer at Café Kör at a casual startup ecosystem lunch the other day. The Hungarian translation of the book under the title „Startra Kész Nemzet” has been published.”
Akkor most már csak a bíráló bizottság döntésére várunk :)
Kedves Csaba,
Látom nem olvasod a Startupdate blogot, különben pontosan tudnád hogy Kádas Péter nem „beállt valakihez” hanem alapítottak egy acceleratort. Nekem úgy tűnik hogy a „szakma”, amely képtelen megérteni és elfogadni egy amerikai típusú befektetési szemlélet hazai születését, amely képtelen egy értelmes exitet vagy egy rendesen utó-finanszírozott projektet felmutatni évek óta itt és most teljesen lényegtelen, a startupok, a vállalkozók, a közösség egyértelműen Péteréket akarja, lásd a kommenteket a bejegyzéshez kapcsolódóan: http://startupdate.hu/ti-jottok/
Én azt gondolom hogy a csapat ott annyira erős, hogy érdemes számolni velük.
kedves Ryo, köszönöm, nem olvastam ezt a post-ot… drukkolok Péternek és Márknak, de az esélyt annyira nem látom biztosnak, mint mondjuk egy Bojár G-féle tervnél, pláne ha ott még olyan gazdasági erőszféra is megjelenik, ami Lantos Csaba nevéhez köthető…
Egy dolog a mi közösségi lelkesedésünk és más dolog a piaci valóság. Ettől persze még én is kellően naívvagyok és hiszek a közösség erejében.
Illetve az amerikai „kiszállító” stratégiával kapcsolatban is vannak oppozícióim, ezt anno egy e-mail-es vitában + a Figyelőben már kifejtettem. De azért kiváncsi leszek az újra, már izgulok hogy megismerhessük a versenyzőket.
Szóval hajrá!!
Azért vannak itt még indulók, akiket nem említettél. Az Acme Labs és a RocketSide inkubátorok. A Kairos által indított inkubátor. Colabs. Ezek mind kimaradtak.
Hozzám ezek jutottak el. Köszi, h kiegészítetted!! Másoktól is várom még, ha kihagytam vkit…
Köszönöm a képet. :-) Hát én nem tudok jósolni. Szerintem jóval több jó csapat jött össze, mint amire számítani lehetett. Lehet, hogy érdemes lenne átgondolni, hogy miért?
A kérdés, hogy azok, akik eddig invesztálni sem nagyon akartak, azok most majd miként inkubálnak.
Mivel magam is érintett vagyok azt gondolom, hogy azon fog múlni a siker, hogy lesz-e elég inkubálni való. Attól, hogy valakinek volt már startupja még nem biztos, hogy tanítani is tud.
Mindenesetre én azon dolgozom, hogy legyen elég projekt. A Hackathon-in-a-Box legalábbis gyártja az utánpótlást.
Shy
Ha egy picit is számít a döntéshozóknak a leendő startupok bizalma a leendő inkubátorok felé, akkor azt gondolom, hogy Kádas Péterékkel érdemes lehet komolyan számolni. A piaci viszonyokat ugyanakkor nem látom. Mindenesetre én velük vagyok, engem már látatlanban is megmentorkodtak, így még csak tippelni sem merek, hogy a szárnyaik alatt mire lehet képes a csapatom.
Köszi a cikket, várom a fejleményeket.
Ne haragudj, hogy ezt mondom Jani, de szerintem ez alap! A startup világban mindenki ott segít a másiknak, ahol csak tud. Ha máshoz fordulsz segítségért, 100%-ig biztos vagyok benne, hogy ugyanúgy segít. A pályázati elbírálás után érdemes minden egyes inkubátorház szolgáltatási rendszerét és feltételeit átnéznetek. A saját érdeketekben. Ezzel nem Péteréket akarom ‘lehúzni’, személyesen ismerem és szeretem őket, csak azt hangsúlyoznám, hogy ugyanolyan esélyes mindenki és minden pályázónak hatalmas tapasztalata és kapcsolatrendszere van (hiszen ez is alap szerintem). Döntésetekkor viszont muszáj mérlegelnetek, hogy honnan milyen feltételeket és szolgáltatásokat kaptok és nem szabad csak a személyes szimpátia alapján döntenetek.
:) Teljesen egyetértek. Viszont félreérthető voltam: nem személyes segítséget köszönhetek nekik (még), csupán blogjuk érdekfeszítő, de ugyanakkor roppant professzionális hangvétele az, amiből sokat tanulhattam máris. Természetesen egy ilyen, még csak a felszínen kialakult szimpátia semmiképpen sem elegendő egy átgondolt üzleti döntés meghozatalához, legfeljebb egy jó belépő a bizalom udvarába. Őszintén kívánom, hogy minden olyan inkubátor nyerjen az ügyön, amelyik a startupokkal közös és nem pusztán rájuk épülő jövőt készül építeni és őszinte kapcsolatok kialakítására törekszik. Jóhiszemű vagyok ezzel kapcsolatban, de remélem nem túl naív. Hamarosan kiderül…
Sziasztok,
nagyon izgalmas a történet és bármi lesz, az óriási hullámok óriási lehetőséget szülnek!
Köszönjük az igazán jó cikket és a lelkesítést, bár az újdonságunk miatt minket még nem írtatok bele :))))
Azért érdemes megnézni az IDEAmarket program honlapját, láthattok benne elkötelezettségeket a közös munkára beturbózni a hazai startup világot.
Mi hiszünk abban, hogy sokszáz startup elindítható, mert ötletekben, kreativitásban évezredes tapasztalatunk van itt ebben a Kárpát-medencei gyűjtőtégelyben. Csak eddig nem sikerült a „piacra vezető képzési futószalagot” istenigazából felépíteni és működtetni.
ÉS ITT AZ IDŐ!
Sok jó szereplő sokféle módon hisz ebben és különleges megoldásokkal törekszik erre, legalábbis mi így érezzük.
Fontos a pénz, infrastruktúra, de abból úgy látjuk van megfelelő mennyiségben elérhető itthon is és külföldön is.
A vállalkozási kultúrát és az ökoszisztémát kell megerősíteni és erre most jó sokan nekiállunk, ez már kritikus tömeg lehet nemzetgazdasági szinten is :)))
Ha én az állam helyében lennénk, tuti kibővíteném az ATI számot legalább a duplájára és a pénzügyi támogatásnál húznám meg jobban, melyik program melyik csapat lehet a legtutibb amit szponzorálni érdemes.
Ebben tökéletesen egyetértek az Innovációs Szövetséggel.
Szani
http://www.rocketside.com
Pontosítok: http://ideamarket.rocketside.com/ :)
Egy pontosítás: az NGM képviselője, Nikodémusz úr csak 4-et nem hallgatott meg, halaszthatatlan elfoglaltsága miatt, a többin ott volt. A finn zsűritag pedig sajnos megbetegedett, de már látta is a felvételt…
Köszönjük László a pontosítást. És annak a négynek a pontozása akkor hogy lesz, ha egy zsűritag kiesett az ő prezentációjukból? Lehet tudni ki ez a négy pályázó?
Pingback: Gazella eredmény: előre egyet, vissza hármat? | Insider Blogzin