Hazai pálya

Zalai fémipari cég az SZTA új befektetése

Zala megyében működő fémipari kisvállalkozásba a Széchenyi Tőkealap (SZTA) új befektetése. A pacsai Gróf Kft. tőkeemeléséhez az SZTA közel 60 millió forintot, a társaság 17 millió forintot, egy külső, független befektető pedig 8,5 millió forintot biztosít.

Sikeres profilváltás után ma már főként fémmegmunkálással és épületszigeteléssel foglalkozó kisvállalkozás a pacsai Gróf Kft., amelyet az SZTA tőkebefektetése is segít a jövőben. A cég jogelődjét, amely építőipari kivitelezéssel foglalkozott, már több mint 20 éve alapította a társaság ügyvezető tulajdonosa. A kisvállalkozás a 2000-es évek második felében vágott bele egy szigetelőanyagtermelő-üzem felépítésébe, amelynek termelését is elindította 2007-ben. A válság miatt visszaeső építőipari környezetben azonban a cég az üzem eladására kényszerült. Ezzel párhuzamosan a fémipari megbíz ások és elsősorban a külföldi piacok felé fordult a vállalkozás vezetése, egy osztrák leányvállalat alapításával kívánt megbízásokat és megrendeléseket szerezni az osztrák, német és svájci piacon. Új partnerkapcsolatokat alakított ki, befektetésekkel fejlesztette eszközparkját, ennek eredményeként talpon maradt, növelni tudta szerződésállományát és árbevételét.

Csuhaj V. Imre a Széchenyi Tőkealap elnök-vezérigazgatója kiemelte, hogy a kisvállalkozás dinamikus és eredményes profilváltása, beszállítói tevékenységének fejlesztése, a menedzsment tettrekészsége és vezetési képességei miatt döntöttek pozitívan a befektetésről. A hagyományos iparágakban nagyon fontos a rugalmas alkalmazkodás, e vállalkozás vezetői pedig hatékonyan tudtak reagálni a változó trendekre, megújulási képességük és fejlesztési szándékuk többszörösen megmutatkozott az elmúlt évek során.

„Az ausztriai leányvállalat felfutását követő évektől a vállalkozás megrendeléseinek túlnyomó része már külföldről, több megrendelőtől érkezett” – magyarázza Gróf Zsolt, a cég ügyvezetője hogyan sikerült az építőipar visszaesése után új pályára állítani a társaságot. A kisvállalkozás jelenleg 18 főt foglalkoztat és a fejlesztésekkel párhuzamban alkalmazottainak létszámát is tovább kívánja bővíteni. A növekvő megrendelés-állomány kielégítése érdekében a cég a fémmegmunkálási, fémforgácsolási tevékenységét fejleszti, s az idei év ben elnyert, vissza nem térítendő támogatások segítségével gépeket, berendezéseket vásárolt. A kibővült eszközpark kihasználásához szükséges forgóeszköz-finanszírozás biztosításához kívántak tőkét bevonni, amelyben a társaság, külső befektető és az SZTA vesz részt 20, 10, illetve 70 százalékos arányban. A termelés saját tulajdonú telephelyen és gépeken történik, az új termelőeszközök hatékonyabb és nagyobb szériában gyártott termékekkel tudják kielégíteni a főként autóipari – Mercedes, Opel, Volkswagen – megrendeléseket.

Csuhaj V. Imre kiemelte, hogy a közös tőkeemelés új megoldást jelent az SZTA számára is, és tagadhatatlanul növelte a cég iránti bizalmat, hogy saját erőforrásokat is képes és hajlandó a kitűzött célok elérése érdekében invesztálni. Az Alap a hagyományos iparágba tartozó gépipari szektorban már több befektetéssel rendelkezik, az ország több régiójában. A befektetések tapasztalatai alapján látható, hogy az építőipar visszaesése után is képesek voltak újrakezdeni, vagy új irányba fordítani cégeiket a fejlődési lehetőséget kereső vállalkozások, sikerük nagy részben a menedzsment tudatos erőfeszítése in múlt. Új piacokat kerestek, vagy innovatív megoldásokkal álltak elő, így meg tudták találni helyüket a megváltozott környezetben is.

Megosztás