Hazai pálya

Pályázat New York-ba, diákoknak!

2014 februárjában megrendezésre kerül a Kairos Society Hungary diák vállalkozói versenye, a Student Venture Competition. A győztes ezzel lehetőséget nyert, hogy kiállíthasson a Kairos Global Summit alkalmával a New York-i tőzsdén. Jelentkezés: jan. 20-ig, hétfőig!

A tavalyi versenyen 6 kiemelkedő hallgatói vállalkozás mutatkozhatott be, közöttük olyan projektek, mint a Boadree, BioMIPAT és az első helyezést elért Minibrake. A Minibrake a versenyt követően kockázati tőkebefektetést kapott.

“A verseny óriási lehetőséget kínál a fiatal és tehetséges egyetemista vállalkozóknak, mivel nem csak a hazai start-up közösség szereplői, az iparág szakértői és befektetők előtt prezentálhatják ötletüket, de a legjobb projekteknek lehetőségük nyílik nemzetközi közönség előtt is bemutatkozni.”- mondja el Marcsinák Zoltán a hazai szervezet alelnöke.

A Kairos Society az újító, vállalkozó szellemű hallgatók globális közössége. A szervezet a kiemelkedő, tehetséges tanulók és a prominens nemzetközi vezetők hálózataként célul tűzi ki, hogy a vállalkozói attitűd és az innováció segítségével megoldást nyújtson napjaink globális kihívásaira.

 

„Jelenleg kiemelten kezeljük az oktatási, fenntarthatósági és egészségügyi témákban áttörést ígérő start-upokat, de a versenyen minden olyan innovatív ötletet örömmel látunk, amely tömegek problémáira kínálhat megoldást.” – fogalmaz Ács Dávid, a Kairos Society regionális elnöke.

 

A szervezetnek olyan ismert embereket sikerült maga mellé állítani, mint Bill Gates, Mark Rockefeller, Al Gore vagy Bill Clinton.

Az idei versenyre jelentkezők közül a legjobb nyolc projekt nemcsak bemutatkozási lehetőséget kap, hanem a versenyt megelőzően hazai és nemzetközi szakemberek segítik a felkészülésüket. Az első helyezett automatikusan meghívást nyer a Kairos Society New York-i rendezvényére, ahol a világ minden tájáról érkező legjobb 50 hallgatói vállalkozás mutatkozik be minden évben.

 

Jelentkezési határidő: 2014. január. 16

UPDATE: a szervezők a jelentkezést kitolták január 20. éjfélig!

http://www.kairossociety.hu/apply-for-the-kairos-student-venture-competition/

Megosztás