Pénteken Hackaton-in-a-Box!

Hétvégén a legjobb magyar ötletgazdák Budapesten mérik össze tudásukat az Ericsson-Demola Hackathonon. A verseny győztesei a májusi Magyar Innovációs Tech Show eseményén, illetve augusztusban a Sziget Fesztiválon is bemutatkozhatnak. 

A hazai egyetemeken keresi a tehetségeket a Hackaton-in-a- Box sorozat. A startup világ utánpótlás képzését célul tűző ötletversenyek szervezői már nem csak budapesti és vidéki rendezvényeket szerveznek. Ősszel Erdélyben oktatják majd a jövő startup vállalkozóit üzleti gondolkodásra. A hackathon mozgalom egy év alatt megduplázta rendezvényeinek számát, a startup közösség változásai aktivizálták az egyetemistákat is.

A versenysorozat támogatásában az Ericsson is fantáziát látott és a BME- Demola innovációs laborjában hétvégén megrendezésre kerülő versenyt névadó szponzorként jegyzi, valamint szakmai munkával (mentori és zsűrizési feladatok) is támogatja. Az Ericsson, mint technológiai cég, olyan módszereket is beemel a folyamataiba, mint a startup, amely mára a vállalat berkein belül működő gyakorlattá vált. A „start-up szisztéma” megvalósítás során egy-egy ötletre belső, gyakorlatilag startup jellegű önálló részleget hoznak létre, ezzel biztosítva azt, hogy a kidolgozásához szükséges csapat, erőforrás összeálljon és elkezdődjön életképességének, üzleti potenciáljának a vizsgálata. Gyors visszajelzések adják az alapját a fejlesztésnek, ahol a folyamatos alakítás során bontakozik ki a termék. Emellett sokszínű innovációs folyamatok (versenyek, fórumok, online felületek, vagy akár innovációs garázs) és kreatív munkahelyi környezet is segíti az ötletek megszületését.

hackaaaa

Az Ericsson vallja, hogy egy vállalat K+F Központja csak akkor lehet hosszú távon sikeres, ha bekapcsolódik a helyi innovációs ökoszisztémába. Ez az innovatív közeg – amit az Ericssonnal együtt a különböző egyetemi műhelyek, kis-, közepes, valamint nagy, a termékfejlesztés különböző fázisaiban lévő vállalkozások összessége alkot – biztosítja azt, hogy a hazai tehetséges, újító szellemiségű fiatalok és tapasztalt, kiváló szakemberek csapata folyamatosan megtalálja az érdeklődésének, alkotó kedvének megfelelő kihívást, de ez abban is segíthet, hogy külföldi befektetőket vonzzon az országba.

A Hackathon versenyekre ugyan az ötletgazdák többsége startupos tapasztalatok nélkül érkezik, de a két nap alatt a legjobbak eljuthatnak akár egy vállalkozás elindításáig is. A résztvevők ismert mentoroktól, sikeres startupok alapítóitól kapnak tanácsokat, ötleteiket két nap alatt megvalósítható üzleti ötletekké gyúrják és ehhez csapatot, megvalósító társakat találhatnak a rendezvényen.

Az elmúlt év tapasztalatai azt mutatják, hogy nagy szükség van a rendezvényre, amely az egyetemi tehetségeket köti össze a startup világgal. Az innen kikerülő projekteket az újonnan alakult inkubátorok, seed alapok és a kockázati tőketársaságok is figyelemmel kísérik. A győzteseink iránt a szakmai befektetők érdeklődnek. Több sikeres projektet is jegyez már az ötletverseny mind hazai, mind nemzetközi szinten. Akad olyan a versenyen született projekt, amely már kockázati tőkebevonáson dolgozik.

A budapesti rendezvény után a versenysorozat következő állomása a Pannon Egyetem (Nagykanizsa) lesz április elején, ahol horvát és szlovén egyetemisták is bekapcsolódnak a Hackathon sorozatba.

A legtehetségesebbek számára a májusi Magyar Innovációs Tech Show biztosít lehetőséget a bemutatkozásra, a rendezvényen az eddigi legjobbak egy Demo Day keretében mutathatják be a projektjüket a hazai és külföldi szakértők és befektetők előtt.

A Hackathon augusztusban a Sziget Fesztiválon szervez Európai Startup randevút a European Meeting Point programjait gazdagítva egy saját sátorral, amelyben a versenysorozat legjobb projektjeit és a Szigetre látogató ötletgazdákat látja vendégül.

Az Ericsson Magyarország Kutatás-fejlesztési Központjáról és az egyetemi együttműködéseiről:

Az Ericsson Magyarország működteti hazánk legnagyobb IKT K+F Központját, amely egyben – a vállalat stockholmi bázisán kívül – az Ericsson legnagyobb európai tudáscentruma. A magyarországi Ericsson tevékenységében példaértékű az oktatás–alapkutatás–alkalmazott kutatás–ipari megvalósítás láncolata. A budapesti kutató-fejlesztő csapatnak mára meghatározó szerepe lett a világ mobil- és vezetékes szélessávú rendszereinek fejlesztésében és működtetésében. Szabadalmaik, az általuk kitalált és kidolgozott innovációk szerves részét képezik a ma működő távközlési technológiáknak.

Az Ericsson 1991-ben alapított szoftverfejlesztő központot Magyarországon, amely az 1996-ban megalakult kutatólaboratóriummal integrálódott egységes szervezetbe, így létrehozva az Ericsson Magyarország kutatási-fejlesztési központját. A szellemi centrum az Ericsson kutatási világhálózatának tagjaként működik, és 1200, tehetséges mérnöknek, kutatónak és szoftver és hardver fejlesztőnek ad munkát és perspektívát.

Az Ericsson Magyarország folyamatos, egyre szélesedő együttműködést tart fenn a hazai egyetemekkel. Az Ericsson Magyarország és a hazai egyetemek (BME, ELTE) közötti együttműködés jó példája a modern műszaki felsőoktatás támogatása iránt elkötelezett cég és a XXI század ipari és piaci kihívásai felé nyitott, a nemzetközi tren

Kapcsolódó posztok:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.