Blogzine

Jövőbe láthatnak az energiakereskedők

Energiapiaci előrejelző alkalmazást fejleszt az IP Systems. De ez mennyiben is startup?!

A nemzetközi szinten is újdonságnak számító megoldást az energetikai piac szereplőinek készítik a hazai fejlesztők, akik számára kritikus, hogy a múltbéli adatokból nagy valószínűséggel meg tudják jósolni a piac várható változásait. „Az energiakereskedők más és más információkkal rendelkeznek a piacról, illetve saját fogyasztóikról, ugyanakkor mindenki számára kiemelten fontos, hogy egy alkalmas modell segítségével előre tudja jelezni a piaci folyamatokat” – mondta Hock Tamás, az IP Systems ügyvezető igazgatója.
A szoftverkínálatot megvizsgálva eddig csak egy-egy problémára fókuszáló alkalmazások léteztek, melyek egyrészt elszigetelten működtek, másrészt nem bizonyultak elegendően hatékonynak. Az IP Systems által kidolgozott matematikai modellek és az azokat használó alkalmazás ugyanakkor egyedülállónak tekinthető nemcsak hazai, de nemzetközi viszonylatban egyaránt. A kutatás-fejlesztési projekt keretében egy, a közép-kelet-európai energiapiacot átfogóan elemző, a kereskedelmi folyamatokat optimalizáló alkalmazáscsomag készül el.

„Megoldásunk egységes és az összefüggéseket is kezelő rendszerbe ágyazza az energiakereskedői feladatokat. A kísérleti prototípus hatékonyan támogatja a rövid és hosszú távú portfóliókezelési folyamatokat a beszerzési és az értékesítési oldal egyidejű figyelembevételével. Összességében egy teljesen új, az energiakereskedés analízisének teljes vertikumát felölelő, moduláris alkalmazás jön létre, ahol az egyes modulok önmagukban is használhatók” – mondta Hock Tamás.

Megosztás