Blogzine

Már húsz exitnél tart a Széchenyi Tőkebefektetési Alap

A Széchenyi Tőkebefektetési Alap három éves befektetési időszak után sikeresen kilépett az egyik legnagyobb hazai raklapgyártó vállalkozásból, ezzel húszra emelve exitjei számát. Az Alap mintegy 90 vállalkozás kisebbségi tulajdonosaként nem csupán a legnagyobb cégportfólióval rendelkező hazai tőkebefektető, de a kilépések számát tekintve is vezető szerepet tölt be a magyar kockázati tőke-piacon. A legfrissebb exit, a Baracsi-Paletta 97. Kft. alapítói a tőkebefektetés általi eredményes működésnek és a cég pénzügyi helyzetének hosszú távú stabilizálásának köszönhetően a tervezettnél korábbi időpontban és magasabb hozam mellett vásárolták vissza az SZTA üzletrészét.

Az SZTA sikeresen kilépett a Baracsi-Paletta 97. Kft.-ből, ezzel 2014 őszétől kezdve összesen már húsz befektetése (teljes vagy részleges) zárásáról döntött. A raklapgyártással foglalkozó mezőtúri vállalkozás a befektetésnek köszönhetően olyan mértékben stabilizálni tudta pénzügyi helyzetét, hogy a tervezett éves hozam felett, illetve a tervekhez képest korábban tudta visszavásárolni az Alap kisebbségi tulajdonrészét. Az SZTA 2013-ban összesen 98 millió forint értékű kockázati tőkét fektetett a társaságba.

Az 1997-es alapítású vállalkozás a legnagyobb hazai raklapgyártó cégek közé tartozik, széles termékpalettájának és egyedi ügyféligényeket kiszolgáló tevékenységének köszönhetően nem csak hazai, de külföldi partnerei számára is kiemelt beszállítóvá vált. A befektetés eredményeként a cég megerősítette piaci pozícióját, valamint tovább tudta növelni exporttermelését, elsősorban osztrák, svájci és német megrendelői felé. A társtulajdonos jelenlétének köszönhetően a cég pénzügyi háttere tovább stabilizálódott, a likviditási helyzete tovább javult, és lehetőség nyílt a termelés volumenének hosszú távú növelésére is.

„Az Alap összesen mintegy 90 cégbe fektetett be közel 13 milliárd forintot, a Baracsi-Paletta lezárásával pedig már húszra növelte kilépései számát. Az esetek kétharmadában legalább az elvárt hozam szintjén valósult meg a kivásárlás, és a további cégeknél is reális az esély a kihelyezett forrás minél nagyobb arányú (akár teljes) visszatérülésére is. A sikeres exitek alátámasztják, hogy a hagyományos iparágakban is számos olyan hazai vállalkozás található országszerte, amely a befektető csendestársi jelenléte mellett képes a kockázati tőke befogadására és értékteremtő felhasználására. Az Alap célja, hogy folytassa eredményes működését, egyrészt az aktív befektetések sikeres lezárásával, másrészt további, tőkeigénnyel rendelkező magyar vállalkozások hosszú távú növekedési potenciáljának megteremtésével” – hangsúlyozta Csuhaj V. Imre, a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. elnök–vezérigazgatója.

Hozzátette: „Egy ekkora cégportfólió tömeges vagyonkezelése rendkívüli felkészültséget és hozzáértést igényel. Elmondhatjuk, hogy a Széchenyi Tőkebefektetési Alap jelenleg az egyetlen olyan hazai intézmény, amely döntéshozatali struktúrájából, működési elvéből és a csapat felhalmozott befektetési tapasztalataiból eredendően képes tömeges számú befektetést lebonyolítani a hazai tőkepiacon.”

Megosztás