Hazai pálya

Pioneers Unplugged

Mit tesznek a nagyvállalatok a startupokért?

A közelmúltban egyre nagyobb figyelem fordult a startup versenyek és a vállalkozó-befektető találkozók megrendezésére, de kevés szó esik arról, hogy a startupok hogyan szerezhetnek ügyfeleket, partnereket és hogyan léphetnek gyorsabban növekedési pályára a nagyvállalatok segítségével.

A Google, Sanoma és Microsoft vezetői ülnek egy asztalhoz a Pioneers Unplugged következő rendezvényén, annak érdekében, hogy bemutassák mit tehetnek a nagyvállalatok a hazai startup ökoszisztéma fejlődéséért.A Pioneers Unplugged Budapest immáron harmadik alkalommal mozgatja meg a hazai innovációs közösséget, a rendezvényen eddig olyan ismert személyek tartottak előadást, mint Árvai Péter, a Prezi ügyvezető igazgatója, Duda Ernő, sorozatvállalkozó vagy Dr. Meskó Bertalan, orvosi jövőkutató. Az InVendor szervezésében kerül a harmadik esemény megrendezésre a Műszaki Egyetemhez szorosan köthető Demola Budapest helyszínén. A következő alkalommal a nagyvállalatokon a startup közösség figyelme, hiszen a Google Magyarország Ügyvezető Igazgatója, Heal Edina, Szabó György, a Sanoma Magyarország Ügyvezető Igazgatója, valamint Elise Sass a Microsoft Közép-Kelet-Európai startup vezetője mutatja be, hogy hogyan segítik a hazai és a régió innovátorait.

„A mostani Pioneers Unplugged-ot igyekeztünk egy kissé rendhagyó formátumban megrendezni és megszólaltatni a technológiai nagyvállalatok vezetőit, akik potenciális ügyfélkört, vagy üzleti partnereket jelenthetnek ígéretes startup vállalkozásoknak. Ebben próbálunk meg segíteni a mostani rendezvénnyel” nyilatkozta Szabó Balázs az InVendor Befektetési és Innovációs Kft. üzletfejlesztési vezetője.

A Pioneers Unplugged Budapesten emellett bemutatkoznak az egyetemi innovációkra épülő hazai sikertörténetek, mint a Hand-In-Scan, Tresorit vagy a ReSoNo.

A rendezvény február 18-án 18 órakor veszi kezdetét. Az eseményre regisztrálni az alábbi linken lehet: http://bit.ly/1fxqDSH

Megosztás