Blind Investment – sikeres szezonzáró
A startup évad utolsó Blind Investment eseményére látogattunk el ma a VAM Design Centerbe. Ez volt a 6. versenyük, és fél év alatt 36 projekt mutatkozott be. Közöttük 22 millió forintos mikro-befektetés talált gazdára! Szép számok egy tavaly ősszel debütáló esemény- és seed sorozattól! Gratulálunk! A folytatás ősszel jön!
GYEREKFEJJEL – ÖTLETEK KICSIKNEK
A mai évadzáró versenyen igazi missziós ügyeket vett górcső alá a zsűri (amelyben én is meghívást kaptam, a médiatámogató InsiderBlog képviseletében). A nyertes ma a CókMók projekt lett, amely igazán fontos társadalmi ötlettel állt elő. A projekt célja ugyanis, hogy az állami gondozásban nevelkedő gyermekeket segítse. A „CókMók” termék maga egy színes táska, amelyben a gyerekek a számukra kedves holmikat vihetik tovább. Amikor valaki ilyet vásárol (20 ezer Ft-ért) a gyerekének, akkor a vételárban kifizeti azt is, hogy egy ugyanolyan példányt egy állami gondozott kisgyermek is megkaphasson. Majd az azonos táskát viselő gyerekek közösségi rendezvényeken találkozhatnak, és ismerkedhetnek. Ezzel is ápolva a közösségi beilleszkedésüket és a társadalmi támogatásukat. Igazán szép és magasztos ötlet! Öt millió forintot kerestek, de javasoltam, hogy tőke nélkül is sikerre vihető az ötlet! És nyert is!

A többi ötlet is hasonló társadalmi érzékenységről tett tanúbizonyságot és igazán felemelő érzés volt számunkra is. A Kistudós Clubban animátorokat oktatnak arra, hogy iskolásokkal kedveltessék meg a természettudományokat. A SzókiMondóka Goda Krisztina filmrendező és Gryllus Vilmos (= Móka Miki!!) segítségével egy látványos és játékos multimédiás tartalmat hoz létre, ahol a szórakozás közben játékos feladatokat is megoldhatnak a gyerekek.
A Pulyaruha hagyomány őrző és modernizált népviseletet nyújt a gyermekruházatban. A Papírműhely pedig kisgyermekeknek ad játékos és papírba „önthető” (kivágható, színezhető) feladatokat.

A sorból kilógott Várdai Péter többfunkciós napozóágya, a FLEXI, amelyre már számos külföldi megrendelés befutott a csaknem 1500 euro értékű látványos design bútorra, de még a prototípust szeretnék az alkotók elkészíteni, majd hamarosan az ebből születő egyedi bútordarabot nemzetközi piacra bevezetni. Ez inkább nem „missziós” (azaz „impact”?) befektetésnek tűnt, hanem klasszikus seed projektnek.

ŐSZTŐL JÖN A FOLYTATÁS!
Nagyon érdekes volt a verseny, mindenki magas szintű prezentációt nyújtott. A szervező Blind Investmentnek gratulálunk a felkészítésért és az egész 6 sorozatos startup versennyé. Amely új színt vitt a hazai ökoszisztémába, felélesztve a mikro-befektetések piacát és példát mutatva az ilyen jellegű pre-seed befektetések beindítására.
Izgatottan várjuk az őszi új évadot, amikor várhatóan új meglepetésekkel állnak elő a Blind Investmentesek!

kedves Prospero,
a rendező hölgy neve Goda Krisztina: http://www.imdb.com/name/nm0323558/
üdv.
sugarcandy
Köszönjük, bocs az elütésért, javítottuk!