Blogzine

Formatervezett telefonfülkével javíthatják teljesítményüket a vállalatok

A munkáltatók többségét sokat foglalkoztatja az a kérdés, hogyan javíthatnák még tovább munkavállalóik hatékonyságát. Időmenedzsment rendszert vezetnek be, tréningekre küldik dolgozóikat, miközben gyakran a legegyszerűbb szükségletekről elfelejtkeznek, például arról, hogy az irodában nem lehet sehol nyugodtan telefonálni.

Bizsók Vajk dizájner és csapata erre megoldásként fejlesztette ki a Silent-booth irodai telefonfülkét. Amellett, hogy a fülke lehetővé teszi a zavartalan telefonbeszélgetéseket, a hang terjedését figyelembe véve formatervezett.
Az akusztikailag optimalizált munkahelyi környezetről sokan csak álmodoznak akkor, amikor éppen egy fontos üzleti ügyet kellene intézniük telefonon. A zaj elől menekülve ugyanis telefonálás közben a folyosón, a konyhában vagy egyéb közös területen kötnek ki. A gond akkor kezdődik, ha ilyenkor is rájuk nyitja egy kolléga az ajtót, beindítja a kávéfőzőt, netán tűsarkúban járkál fel-alá körülöttük. A helykereséssel egyébként is kizökkennek a munkából, és később a nehezen talált helyükről is menekülniük kell. Emiatt az emberek halogatják feladataikat, miközben a munkáltatók azon gondolkodnak, hol veszítenek időt és figyelmet a munkavállalóik.
Bizsók Vajkban és tervezőcsapatában a belsőépítészekkel folytatott közös munka során
merült fel, hogy létrehozzák a munkahelyek „csendszigetét”, ahol a telefonáló nem zavarja a közvetlen környezetét, és a környező zajok sem zavarják a telefonálót. Így fejlesztették ki a Silent-booth irodai telefonfülkét, amely nagyon jó hangszigeteléssel rendelkezik, és egyedi formatervezése révén megakadályozza a hang terjedését – a hang ezért onnan csak
kismértékben jut ki és be. „Míg a zene jó hatással van ránk, és csendes helyiségben élvezhető leginkább, a zaj köztudottan negatívan befolyásolja teljesítőképességünket. A megfelelő akusztikai környezetben ezzel szemben megnő a dolgozók hatékonysága, kevésbé fáradnak el a nap végére, és nem zökkennek ki a munkából. A fülke egy ilyen munkahely alapvető eleme lesz” – mondja Vajk.
A fentieket Tóth Bátor leendő környezetpszichológus is megerősíti, aki elsőként kaphatott
visszajelzést a fülkét használóktól vállalati környezetben: „Olyan szintű akusztikai csillapítást ér el a fülke, hogy a tesztelők úgy érezték, mintha egy zajos helyről hirtelen egy tó közepére csöppennének, ehhez nem mindenki van hozzászokva”.
Az alapmodell állóhelyes, tartozékként választható hozzá fenéktámasz, lehajtható asztal,
telefon- vagy laptop töltő, hálózati csatlakozó és extra világítás is, szóval egy igazi munkaállomás komfortszintjéig fokozhatjuk a belső terét. Bár a Silent-booth-t elsősorban nagyterű irodákba tervezték, felmerült már, hogy nagyobb szórakozóhelyeken vagy akár bevásárlóközpontokban is elhelyezzék azokat.

Megosztás