Blogzine

Prezi: túl az egymilliárd megtekintésen és a 60 millió regisztráción

A Prezi, a világ legnagyobb prezentációs adatbázisának birtokosa, együttműködést kötött a Logitechhel és tovább bővítette felsővezetői csapatát.

Prezi, a felhő alapú prezentációs platform, amelynek különlegessége, hogy segít érhetőbben elmagyarázni összefüggéseket és történeteket mesélni, bejelentette, hogy regisztrált felhasználóinak száma meghaladta a 60 milliót. Ezek a felhasználók a világ legnagyobb nyilvános prezentációs adatbázisát, több mint 190 millió nyilvánosan elérhető prezit hoztak mostanra létre. A közösség által készített preziket mostanra összesen több mint egymilliárdszor nézték meg.

A növekedés részéként valamint, hogy tovább segítsék a felhasználóikat, hogy jobb előadók legyenek, a Prezi együttműködést kötött a digitális eszközök gyártó Logitechhel. A Prezi egyúttal azt is bejelentette, hogy két új felső vezető is csatlakozott hozzájuk– Jim Szafranski működési igazgató (COO) és a termékekért felelős (Head of Product) Jim Banister.

„Világméretű közösségünk rekordszámban készít és oszt meg preziket” – mondta Árvai Péter, a Prezi társalapítója és ügyvezető igazgatója. “Az ő sikerük titka a vizuális történetmesélés: ez segít nekik kitűnni az információ tengerből, amely körülvesz minket és ahol a felsorolások sokszor egyre kevesebb tartalommal bírnak. A Logitechhel együttműködve pedig közösségünk, a Prezi-használók tízmilliói a világon, még hatásosabb prezentációkat készíthetnek és adhatnak majd elő.”

prezischrsht

60 millió felhasználó, egymilliárd megtekintés   

A Prezi felhasználók egyik leggyorsabban növő csoportja azok az üzleti felhasználók, akik vizuálisabb, párbeszédesebb jellegű, hatásosabb előadás módóot keresnek – akár azért, hogy új ügyfeleket szerezzenek, akár azért, hogy oktassák őket, vagy hogy lenyűgözzék közönségüket. Számos csoport váltott már diák helyett Prezire olyan cégeknél, mint az Intercom, a Lufhansa, vagy a Harris Computer Systems, hogy csak párat említsünk – és azt állítják, a különbség mérhető.

További információk a Prezit használó ügyfelekről:

https://prezi.com/customers/ 

„Az idei nyár egyik legnagyobb sikere A kém című amerikai vígjáték volt, amelyet Magyarországon forgattak. A reklámkampány során olyan eszközt kerestünk, amellyel meg tudunk mutatni néhány kulisszatitkot a forgatásról, érdekességeket, izgalmas részleteket mutathatunk meg a filmből. A Prezi segített, hogy egy vizuálisan különleges, technikailag újszerű és emlékezetes kampányt tudjunk csinálni.” – mondta Szabó-Gaál Zsófia, az InterCom marketing menedzsere.

A Prezi-ügyfelek sikerének titka a vizuális történetmondás. A világ legnagyobb – több mint 190 millió nyilvános preziből álló – prezentációs adatbázisát elemezve a Prezi megvizsgálta, hogyan épülnek fel a legsikeresebb prezik, hogy jobban megismerje a prezentációk tervezésének és a vizuális kommunikációnak a fő trendjeit. Az eredmények azt mutatták, hogy a több vizuális elemet tartalmazó prezentációk népszerűbbek, mint a csupán szövegesek – olyannyira, hogy a legnépszerűbb prezik az átlaghoz képesthatszor több képet, videót és animációt tartalmaztak.

Ha kíváncsi az elemzés részleteire, tekintse meg prezinket:

https://prezi.com/lpblybmbuj_v/mit-tanult-a-prezi-a-prezentaciokrol/

Prezi és Logitech: még nagyszerűbb előadók

A Prezi bejelentett egy új, közös marketingről szóló kapcsolatot is a Logitechhel, a vezeték nélküli távirányítók piacvezető gyártójával. Idővel a két cég közös marketingtevékenységeket és integrált megoldásokat tervez, amelyek segítenek az embereknek még maradandóbb, még lenyűgözőbb prezentációkat készíteni.

„A Logitech és a Prezi közös jövő felé törekszik, hogy segítsen az embereknek még nagyszerűbb előadókká válniuk” – mondta Charlotte Johs, a Logitech számítógép-perifériákért felelős globális alelnöke. „Az együttműködés a Prezivel segít jobban megismerni az előadókat, és hogy milyen technológiákat igényelnek a prezentációk magabiztos, lámpaláz nélküli előadásához.”

Növekvő cég, új felső vezetők

2009-es magyarországi indulása óta a Prezinél mostanra 27 országból több mint 250-en dolgoznak. A cég San Franciscoban nemrég költözött nagyobb irodába és Budapesten is folyamatosan növekszik. A prezi ma már 9 nyelven érhető el: angolul, magyarul, spanyolul, portugálul, franciául, németül, olaszul, koreaiul és japánul. Két új felső vezető is érkezett a céghez: Jim Szafranski műveleti igazgató (COO) és a termékekért felelős (Head of Product)Jim Banister.

A Preziről

A Prezi prezentációs platform segít jobb kapcsolatot kialakítani a közönséggel. Különlegessége, hogy  a hagyományos, slide-okon alapuló előadásforma helyett térben mutatja be az átfogó kép és a finom részletek közötti kapcsolatokat, kontextusba helyezve a mondandót. Az átadni kívánt üzenet nagyobb valószínűséggel érinti meg és motiválja a közönséget, és fognak rá jobban emlékezni. A 2009-ben alapított, irodáival San Franciscóban és Budapesten jelen lévő Prezi mostanra több mint 60 millió felhasználós közösséget és több mint 190 millió nyilvános prezit gondoz szerte a világon. A befektetők között megtalálható az Accel Partners, a Spectrum Equity és a TED Conferences.

Megosztás