380 millióból Amerikát is megcélozza a foci-startup
Az online fantasy játékok fejlesztésével és üzemeltetésével foglalkozó magyar startup sikeresen zárta befektetési körét, amely 1,4 millió dolláros tőkeemelést jelentett
Read MoreAz online fantasy játékok fejlesztésével és üzemeltetésével foglalkozó magyar startup sikeresen zárta befektetési körét, amely 1,4 millió dolláros tőkeemelést jelentett
Read MoreFeltehetően az államnak dolgozó kínai hekkerek sikerrel törtek be az amerikai Office of Personal Management (OPM) nevű hivatal számítógépes rendszerébe,
Read MoreMegvan a Design Terminál pályázatának öt győztese, akik idén tavasszal elutaznak Amerikába, hogy részt vegyenek a világ egyik legjelentősebb technológiai
Read More20.000 csapat közül a legjobb nyolc közé jutott a magyar SmartVineyard csapata az Intel Global Challenge elnevezésű rangos startup versenyen.
Read MoreKét évvel a nemzetközi piacra lépés és az amerikai-magyar leányvállalat megalapítása után sikeresen cserélt gazdát a RankMiner hangalapú üzleti előrejelző
Read MoreA Maven Seven Zrt. (Maven7), a világ egyik vezető hálózatkutató cége eddigi dinamikus bővülésének eredményeképpen megnyitotta első amerikai kirendeltségét Bostonban.
Read More2014. február 14-én a Kairos Student Venture Competition keretein belül választja ki a befektetőkből, üzleti szakemberekből álló nemzetközi zsűri azt
Read MoreWeszl Miklós, a Magyar Innovációs Szövetség projektmenedzserének amerikai beszámolóját közöljük.
Read More