London-Bp 1.: Taxidriver
Londonból jöttünk, és hazafelé a reptérről a taxiban azon szapultuk magunkat a MyCo-s kollégáimmal, hogy milyen utazási elszámolást fogadunk el a start-upjainktól. És miután kitettem a kollégámat, akkor – immár kettesben – a „taxi driver” megkérdezte, hogy…
… mégis – izé milyen start-up-okkal foglalkozunk? „Mert ő is nagyon sokat olvass start-up-okról és arról, hogy Budapest regionális központ lesz ebben. És hogy ez milyen nagyszerű, mert ez azt jelenti, hogy a gazdaságban van egy terület, amiben Magyarország a legjobb. És itt van a Prezi és más siker cégek és ez nagyon jó a mostani nagyon rossz helyzetben… „ – mondta a „taxi driver”.
És azt hittem nem jól hallok! Ezt nem hiszem el, hogy miért foglalkozik már egy „taxi driver” is azzal, hogy a „start-up-ok így-meg-úgy”! Ez nem igaz!
És addig, meg sem néztem ki vezeti a kocsit és elkezdtem érdeklődni… ránéztem és egy negyvenes éveiben járó sofőr volt. Vegyészetet tanult, majd sport üzlettel is foglalkozott és egyszerre három gazdasági magazint is olvas: a HVG a kedvence, majd a Figyelő és újabban a Forbes. És taxizik. Ezt mondta el magáról. Ránézve, nagyon szimpatikus figura volt. Mi van?! Ez miként?!

Kiszálltam a kocsiból és teljesen fejbe voltam vágva! Éjjel egy óra. Délután még az Imperial Collage campusában a magyar küldöttséggel (NGM) kaptattam, a kinti Climate-KIC-es start-up munkát néztük és ez még azt is felülírta. Pedig az abszolút világ élvonalbeli volt, amit Londonban láttunk az ottani Climate-től!
Délután, amikor a kinti londoni start-up szcénát felmérő Cséfalvay prof (NGM államtitkárral) beszélgettem, akkor még nagyon „belterjesnek” tűnt az egész! És nem értettem, hogy ők miért járnak ki Londonba, vagy Bostonba, vagy New York-ba? És mi miért is dolgozunk? Ez olyan rutin kérdésnek tűnt délután. Akkor. De a „taxi driver” után más jelentést nyert. Éjjelre. Vagy inkább: hajnalra.
Mert amolyan „tükörként” hallottam a „taxi driver” véleményét, teljesen átértékeltem a kinti eseményeket…
Úgy éreztem, hogy az eddigi Budapest HUB-ozás, az eddigi start-up felhajtásnak volt értelme és érdemes hinni benne!
Ha már az utca embere, a „taxi driver” is tud róla! És kíváncsi rá! Ez igen!
És, hogy előtte mi történt kint Londonban?
Az sajna csak a 2. részben jön. Bocs.
Azt azért érdemes hozzátenni, hogy Londonban eléggé nagy para van az Uber terjeszkedéséből (legalábbis a taxisok szempontjából), ami ugye történetesen egy startup. A taxisok így első kézből tapasztalják meg a startupok „disruptive mivoltát”, nem akkora meglepetés, hogy olvasnak róla, és képben vannak a globális folyamatokkal. Ezzel együtt öröm, hogy legalább hall rólunk is, ezt nem vitatom. :)
Jaja ez nagyon jogos és érdekes, amit írsz! Televolt limuzinnal, úton-út-félen. Persze ott van erre fizetőképes kereslet is.
Persze a párbeszéd egy magyar taxissal történt meg. Az milyen király lett volna, ha ezt Londonban hallom egy kinti taxistól… gondolom ez még több idő lesz :-)
Pingback: London-Bp 2.: Imperial Collage | Insider Blogzin