EXIT: Az utazó és az út (szubjektív)

„Az utazónak minden visszautat meg kell semmisíteni, hogy csak előre haladhasson” – ezt Fridjof Nansen életrajzában olvastam, aki matematikus volt, de az Északi sarkot hódította meg. Lassan négy évig úgy gondoltam, hogy a start-up részesedéseimet gyorsan exit-álni kell. Adni-venni.

Így váltam meg gyorsan és gyors pénzért az IVANKA, a Distinction részeimtől. Mára úgy tűnik, hogy ki kellett volna várnom még pár évet! De miért is?!

Nos hetek óta azon gondolkozom, hogy a Distinction deal-ről kimaradtam, avagy nem?  (Amúgy a gyakrolatban „kimaradtam”, persze…) Vagy gyorsabban szálltam ki az IVANKA-ból, mint kellett volna? Hülyeség így utána-gondolni?

 

És azóta sokakkal beszéltem erről: befektetőtől ipari cég vezetőjéig. És sokan mondták, hogy „engedd el, Csaba”, de az eredményt még mindig nem találom. No menjünk sorra és próbáljuk visszakövetni, hogy most akkor „elszalasztottam bármi deal-t” vagy „mégse”. Íme lépésenként a sztori:

1. stáció – lakásiroda és első „lóvé”

A mobilos srácokkal még egy lakásirodában találkoztam, és már akkor látszott, hogy a 3 éppen egyetemet végzett, fejlesztő srác valami mást akar, mint amit a hazai piac akkor tudott. Például mindenki az Apple víziójában fürdött (ja most is! haha), de ők a hiper unalmas Microsoft mobilos platformban hittek már akkor… Nem tudom miért, de ez elég erősnek tűnt. Olyannak, ami a piac ellen megy. Olyan ami klassz „gap”-et talált! Csakúgy, tudásból! A főnök srác csaknem tripla sebességgel mondta a mondatokat, mint bárki más. Nagyon gyorsan járt az agya és teljes megszállottsággal beszélt a dolgaikról. És ha kellett, akkor azonnal angolul lenyomta a prezit. Folyékonyan! Meggyőző volt! Nagyon! No éppen akkor álltam össze egy angyal barátommal, hogy megcsináljuk a Valley Connect-et (ami azóta sajna megszünt). És azon gondolkoztam, hogy ez a barátom (és a befektetendő pénze) király lesz ehhez a „kapcsolathoz”. És így is lett! Összehoztam őket ezzel az angyal haverral! Aki „hitből” be is nyomta a lóvét a srácok cégébe. (bocs tőkét…)

2. stáció – befektető, felvásárló – na ne!!! Egyik se!!

Aztán hetekig jártunk egy akkor még friss Jeremie-s befektetőhöz (ezt 2010-körül volt!) és kezdett összeállni a megegyezés, hogy beszállnak a srácok start-upjába több mint 160 millióval. Igaz sok vita volt, mert a srácok nem nagyon értették, hogy a magyar befektető miért akar 30%-nál többet magának, amikor a nemzetközi gyakorlatban még ez is sok… és a magyar befektető sem értette, hogy a srácok miért gondolják ezt olyan nagyon „hülyeségnek”… És aztán egy péntek este hívott a főnök srác mobilon. Másnap (szombaton!) éppen a nagy nehezen kialkudott Term Sheet-et írtuk volna alá a befektetővel. „Nem fog menni. Lépjünk le!” – mondta a főnök srác. Nem hittem a fülemnek! De ez volt a döntés! Visszamondtuk a deal-t. Aztán pár hét múlva bejelentkezett az egyik nagy nemzetközi multi (mobilos), hogy megvenné a srácokat úgy, ha Berlinbe átmennek fejleszteni… Ez még jobb deal-nek tűnt, mint a visszamondott magyar Jeremie-s deal. És elindultak a tárgyalások a kintiekkel. De aztán a mobilos multit felvásárolta egy másik, IT-s multi és ezután nagyon lelassultak a dolgok. Kezdett bohózatnak tűnni az egész…

3 – Exit – de gyorsan!

Aztán az angyal haverom, akit hoztam a cégnek, elkezdte érezni, hogy én itt ebben egyre inkább nem kellek. Volt egy közös deal-ünk, ahol nem hajtott minket az idő, mert nem a pénzre csináltuk az ügyet. És mondta, hogy „cseréljünk”. És két tulajdonrész elcserélődött. Csak úgy lazán. És ez nagy hiba volt. Mert ő már régen tudta, hogy az általam felismert „csoda” mennyire értékes. Ez nekem még nem volt nyilvánvaló. Ebben „gyengébb” és „esetlenebb” voltam. Így történt, hogy elcserélődött két cég tulajdonésze… Sajna. És utána „bennfentesként” az angyal haverom tök jól sáfárkodva a dolgokkal, tovább segítette a srácokat. Jól csinálta, tényleg! (Egy másik közös cégünkben is ezt csinálta, ott is technikásan háttérbe tolt, majd a bennfentes info tudtával időben kivásárolt.)

4 – Értékteremtés

Szóval volt egy gyors csere, exit! És sokáig ez ez fontosnak tűnt nekem, mert azt mutatta, hogy az általam felfedezett, segített start-up-ok esetében sikerül értéket csinálni. És működik a piac! De ezzel nagyon mellé lőttem, mert a valódi értékteremtés nem az „azonnali” és „gyors” deal-ekben látszik, hanem a türelemmel – érzéssel  és legfőképpen HITTEL kivárt ügyekben. És ezt  a Hitet nem vettem komolyan. Mert ha már egyszer hittem az adott start-up-ban, akkor miért kellett ilyen gyorsan, felszínesen „leengedni” az adott ügyet? Ezt nem értettem?

Aztán az egyik üzleti partnerem mondta nekem, amikor a fenti polémiáról kikértem a véleményét: „Csaba, ez olyan mint amikor egy részvénytől gyorsan megszabadulsz és után az szétveti a tőzsdét… bosszús leszel, de ez a tőzsde!”

No igen, ebben azért van egy kis igazság? De most akkor nem kell mindent felégetnem magam mögött? Nem?!

 

 

5 – a valóság

Mert a valóság ez volt (így utólag):

(1) akkor 4 fős start-up, amely lakásirodában dolgozott mára egy 50 fős start-uppá növekedett. (2) Akkor 10 milliós árbevétel volt, mostanra 600 milkó fölé emelkedett. Mindez 4 év alatt. Szép növekedés, ugye? De ez másoknak is fog menni! Csak meg kell tanulni a növekedést!

Innen kezdve hoszabbtávra nyomulok! Megfogadom!