Kerekasztal beszélgetés az innovációról

Finanszírozás, hosszú távú együttműködés és a globális trendekhez alkalmazkodó stratégia erősítheti meg Magyarország és a régió szerepét a nemzetközi innovációban – derült ki az AmCham minapi kerekasztal beszélgetésén.

 

Az ország versenyképességének javításán dolgozó Amerikai Kereskedelmi Kamara és a GE mint a magyar kormány stratégiai partnere, a nemzeti innovációs stratégiához kapcsolódva és a GE Globális Innovációs Barométerének kulcsmegállapításait felhasználva 2013. február 14-én kerekasztal-beszélgetést tartott a Magyar Tudományos Akadémián.

Az Európai Parlament, a Nemzetgazdasági Minisztérium, a gödöllői Szent István Egyetem és a GE Foundation Scholar-Leader program képviselőivel közösen azt járták körül, miként lehet együttműködve elősegíteni Magyarország és Közép- és Kelet-Európa nagyobb szerepvállalását a nemzetközi innovációban.

Innováció mint lehetőség

A 25 ország 3000 vezetőjének innovációval kapcsolatos tapasztalatait vizsgáló GE Globális Innovációs Barométere szerint az üzleti vezetők továbbra is stratégiai prioritásnak tekintik az innovációt, azonban általános bizonytalanság tapasztalható a jelenlegi, kihívásokkal teli gazdasági környezetben. A statisztikák szerint a fejlesztések terén a régió országai elmaradnak az élenjáróktól, ugyanakkor az innováció fokozott jelentőségét és gazdaságformáló hatását bizonyítja a technológiai export kifejezetten magas aránya, és az azt elősegítő nemzetközi befektetések volumene.

 

Miként lehet a jó tapasztalatokat bemutatva és az érintettek együttműködését megerősítve, újakat kidolgozva elősegíteni Magyarország és a régió nemzetközi innovációban való szerepét és ezáltal növelni versenyképességét? Erre adhat választ az a kerekasztal-beszélgetés, amely a szervezők tervei szerint egy sorozat első része lehet.

 

A kezdeményezés célja: Magyarország és a régió többi országa nemzetközi pozícióinak javítása a közös érdekek mentén. A hazai rendezvénnyel egy időben Varsóban, a polgármester vezetésével a GE a lengyel főváros innovációs bizottságával együttműködésben vitatja meg a Lengyelország kitörési és fejlődési lehetőségeit.

 

A Magyar Tudományos Akadémián tartott rendezvényen Benkő Vilmos, az Amerikai Kereskedelmi Kamara elnöke hangsúlyozta: „Az AmCham, missziójának tekinti az ország versenyképességének javítását. Ehhez befektetőbaráttá kell tenni az országot, átlátható pályázati rendszerre, kiszámítható politikai és gazdasági környezetre, versenyképes munkaerőképzésre van szükség. Ennek alapjai már megvannak, a kedvező folyamatok elindításához azonban a maihoz hasonló, pozitív, építő jellegű párbeszédekre van szükség. Csak  így érhetjük el, hogy Magyarország a globális innováció élvonalába kerüljön, hogy megszülethessen a ’Budapesti Szilícium Völgy’, amelyek képviselői az egyre erőteljesebb magyar startup cégek.”

 

 

Reich Lajos, GE Healthcare magyarországi kutatás-fejlesztési igazgatója szerint: „A GE nemzetközi befektetőként keresi az új lehetőségeket az együttműködésre, partner a piacképes munkaerő fejlesztésében és a jövő szakembereinek magas szintű képzésében, valamint a nemzetközi innovációs munkamegosztás elősegítésében. A nagyvállalatoknak akkor vonzó egy ország, ha pezsgő innovatív világot látnak maguk körül. Ehhez a GE a szakképzést segítő ösztöndíjprogramokkal, konkrét technológiafejlesztéshez hasznosítható témákkal, a kutatásokat ösztönző vállalati kockázatvállalással, és a startup cégek támogatásával járul hozzá. . Emellett jelenleg 225 mérnökünk dolgozik Budapesten orvosi szoftvertechnológiák fejlesztésén, és ezekkel a termékekkel a világ élvonalában vagyunk.”

 

A rendezvényről további  információk a GE regionális blogján

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..