A völgybe tart a Be-novative és a Remotaid

A US MAC és a Traction Tribe Tech Match nevű startup versenyére 47 hazai startup adta be innovatív projekttervét. Közülük az amerikai zsűri első helyen a Be-novative csapatát, míg második helyen a Remotaid pályázatát juttatta a tízes döntőbe. A csapatok február 4-én prezentálnak.

A Nemzeti Innovációs Hivatal 2013 decemberében nevezte be Magyarországot a US MAC és a Traction Tribe által szervezett Tech Match nemzetközi startup versenyre. Összesen 47 hazai startup adta be innovatív projekttervét. Közülük az amerikai zsűri első helyen a Be-novative csapatát, míg második helyen a Remotaid pályázatát juttatta a 47 magyar jelentkező közül a tízes döntőbe. A magyar startupok lehetőséget kapnak a Szilícium-völgyben történő személyes prezentációra, 2014. február 4-6. között.

 

Az amerikai startup versenyre összesen négy országból (Németország, Észak-Írország, Csehország, Magyarország) több mint 100 startup adta be jelentkezését. Közülük került kiválasztásra az a két magyar induló technológiai vállalkozás, akik 2014. február 3-6. között prezentálhatnak majd a legjelentősebb, innovációban vezető szerepet betöltő amerikai cégek vezetői előtt.

 

Korányi László, a Nemzeti Innovációs Hivatal megbízott elnöke közölte: „A nemzetközi startup megmérettetésre 47 magyar startup jelentkezett, ami kiugróan magas szám, hiszen Németországot is jócskán lekőröztük. A döntőbe került Be-novative egy informatikai platform létrehozásával támogatja a kollektív kreativitást vállalatokon és szervezeten belül, míg a Remotaid egy forradalmian új orvos-technológia műszer, mely új lehetőséget teremt a korszerű terhesgondozásban. Bízunk a döntős magyar startupok további sikereiben.„

 

Mindkét magyar startupot a US MAC amerikai szakemberei és a Traction Tribe vegyes magyar-amerikai csapata is segíti majd a felkészülésben, akik részére a magyar akcelerátor a kiutazás költségeit is biztosítja.

 

A pitchek 2014. február 4-én magyar idő szerint 18.30-kor kezdődnek Mountain View-ban, majd másnap San Fransisco-ban magyar idő szerint 23.30-kor folytatódnak a Fujitsu, NEC, Sony, Sprint, Standard Chartered, American Express, Citrix, Intel és Sony Corporation of America szakemberei előtt. Sikeres prezentáció esetén a magyar startupok közvetlen tárgyalásokat folytatnak a nagynevű multinacionális cégek képviselőivel.

Kapcsolódó posztok:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.