Blogzine

Tavaly 7(!) exit az Enterprise Investorstól

Három befektetésével és hét (!) exitjével az elmúlt évben a régióban erős Enterprise Investors alapkezelő a térség egyik legaktívabb befektetőjének bizonyult.

(A főleg a lengyeleknél aktív alap saját éves összefoglalója következik, 7 (!) exittel)

Számos új befektetési lehetőség révén 2013-ban portfóliónkat összességében 47 millió euró értékben bővíthettük és lehetőség nyílt kiegészítő akvizícióra is. Tulajdonrészt szereztünk a faraklapok logisztikájával foglalkozó EP Serwice, a színesfémek és az elektronikai hulladék újrahasznosítását végző Elemental Holding, valamint a faszerkezetes készházakat gyártó Danwood cégekben, és kiegészítő befektetést hajtottunk végre az egészségügyi szektorban.

 

A kiszállásokat tekintve a tavalyi évben olyan hosszú távú befektetéseink realizálódtak, mint a Kruk, a Zelmer, a Nay vagy a Magellan. Kockázati tőkealapunk második exitje is megvalósult a régió legnagyobb, a magyarországi piacon is aktív digitális reklámfelületet értékesítő független hálózat, a Ballroom International eladásával. A tranzakciók bruttó hozamának 332 millió eurós összértéke rekordnak számít az Enterprise Investors történetében.

2013-ban az Enterprise Investors bejelentette Polish Enterprise Fund VII (PEF VII) alapjának 314 millió eurós zárását. Az alap az eddigiekhez hasonlóan elsősorban középvállalati projektekhez biztosít majd forrást.

A következőkben az Enterprise Investors tavalyi évének jelentősebb eseményeit tekintheti át részletesebben.

 

Befektetéseink

 

Februárban az Enterprise Venture Fund I (EVF) 2.2 millió euróért megszerezte a lengyel EP Serwis 49%-os tulajdonrészét. A befektetett tőkének köszönhetően a faraklapok piacán széleskörű szolgáltatásokat kínáló vállalkozás megerősítette piaci pozícióját és továbbfejlesztette raklap készletezési szolgáltatását.

Júniusban zárult le az a 7.9 millió euró összértékű tranzakció, mely során az Enterprise Investors tulajdonrészt szerzett a színesfémek és elektronikai hulladékkezelés piacán az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő lengyel cégben, az Elemental Holdingban. A cég a NewConnect alternatív kisvállalati kereskedési platform listájáról decemberben bekerült a Varsói Értéktőzsdére.

Ősszel PEF VII alapunk kiegészítő befektetéssel tovább bővítette a sugárterápiás centrumokat működtető platformját. A befektetés révén megnyílhat a harmadik klinika Lengyelország középső részén.

 

Az év utolsó befektetése az európai piacon a legnagyobb és leggyorsabban fejlődő vállalat, a kulcsrakész könnyűszerkezetes faházakat gyártó és forgalmazó Danwood. PEF VII alapunk a Budimex Csoporttól vásárolta meg a céget 57 millió euróért novemberben, amellyel 100%-os tulajdonrészt szerzett a vállalatban. A befektetéssel az Európában legnagyobbnak számító német készház-piac meghatározó szereplőjeként ismert Danwood további növekedését kívánjuk segíteni.

 

A befektetések összértéke a tavaly lezárt ügyletek tekintetében 47 millió euró volt.

 

Kiszállások és a PEF IV befektetéseinek realizálása

2012 novemberében előmegállapodás született a Polish Enterprise Fund V (PEF V) és a BSH Bosch und Siemens Hausgeräte (BSH) között a háztartási kisgépeket gyártó Zelmer 49 %-os üzletrészének eladásáról. A BSH stratégiai befektetőként egy nyilvános tenderen ajánlatot tett és 2013 márciusában megszerezte a Zelmer részvényeinek 100%-át. A tranzakció bruttó hozama 92 millió euró (ide számítva a nyilvános tender 71 millió eurós vételárát).

Az április a Kruk üzletrész eladásának jegyében telt. A tranzakció a Varsói Értéktőzsdén egy másodlagos ügylet keretében zárult le, összesen 138 millió eurós bruttó hozamot realizálva így a Kruk értékesítéséből (ebből az áprilisi üzletrész eladás bruttó hozama 59 millió euró).

 

Júliusban a Varsói Értéktőzsdén egy másodlagos ügylet keretében a Polish Enterprise Fund IV (PEF IV) értékesítette üzletrészét a Magellanban, realizálva az alap utolsó befektetését is. A 2001-ben 217 millió dollárral zárt alap volt az utolsó, amely még Lengyelország uniós csatlakozása előtt jött létre azzal a céllal, hogy befektetési lehetőségeket biztosítson a kelet-közép-európai, illetve a dinamikusan növekvő lengyel piacokon. A PEF IV-en keresztül a legváltozatosabb iparágakban jöttek létre befektetések: a távközlési és informatikai piacon, a pénzügyi szolgáltatások területén, a kiskereskedelemben csakúgy, mint az ipari termelésben. Az alap működése során összesen 734 millió dollár bruttó hozamot ért el.

 

Még ebben a hónapban kockázati tőkealapunk eladta 34.65%-os tulajdonrészét a Ballroom Internationalben. A vevő a német hirdetési piac meghatározó szereplője, a Stoer Media volt, amely megkereste ajánlatával az alapot. Az ügylet értéke nem nyilvános.

Augusztusban a szlovák műszaki áruházlánc, a Nay talált vevőre. A PEF V alap 48%-os tulajdonrészét a többségi tulajdonos vásárolta meg.

 

Decemberben kiszálltunk a román szoftver és IT szolgáltatásokkal foglalkozó cégből, a Sivecoból, valamint eladtuk részesedésünket a belsőépítészeti burkolóanyagokat értékesítő lengyel üzletláncban, a Sklepy Komfortban. Az ügyletet a Lengyel Versenyjogi és Fogyasztóvédelmi Hivatalnak is jóvá kell hagynia.

Két részleges kiszállásra is sor került az elmúlt évben. Májusban a Gamet tőkeemelésével, illetve az év második felében a Varsói értéktőzsdén az AVG részesedésünk egy másodlagos tőzsdei ügylet során megvalósult részleges értékesítésével.

Az elmúlt évben az alapok által értékesített tulajdonrészek teljes bruttó hozama (az osztalékot is beleértve) 332 millió euró volt, amely az Enterprise Investors működése során eddig elért legmagasabb éves hozam.

 

A Polish Enterprise Fund VII zárása

A  2012  májusában  történt  első  zárást  követően  tavaly  májusban  az  Enterprise  Investors  bejelentette legújabb,  Polish Enterprise Fund VII (PEF VII) alapjának végső zárását. Az alap 314 millió euró összegben végezhet majd befektetéseket. Az Enterprise Investors ezzel az alappal olyan sikerorientált cégeknek kíván finanszírozást biztosítani, amelyek üzleti vállalkozásuk növeléséhez és terjeszkedéséhez keresnek partnert. A régiós megoszlást tekintve a befektetések kétharmada várhatóan Lengyelországban, míg a fennmaradó egyharmad a régió más országaiban jöhet létre.

 

A PEF VII befektetésinél az Enterprise Investors elsősorban olyan iparágakat kíván célba venni, amely a régió és a nyugat-európai gazdaságok piacainak konvergenciájára épít, így a kiskereskedelmet, a pénzügyi szolgáltatásokat, és az egészségügyet. Ezekben az iparágakban már jelentős befektetési tapasztalattal bír. Ígéretesnek tűnnek azokat a szektorok is, ahol a vállalkozások régiós szolgáltatásokat kínálnak versenyképes árakkal vagy nemzetközi piacokra lépést terveznek, mint például az informatikai szolgáltatások, az ipari termelés vagy a kiszervezett vállalati ügyviteli szolgáltatások.

A PEF VII eddig három befektetést hajtott végre. Portfóliójában a lengyel Rákdiagnosztikai és Sugárterápiás Központ, a sport táplálék kiegészítőket gyártó és forgalmazó nemzetközi cég, a Scitec Holding BV, valamint a könnyűszerkezetes faházakat gyártó és forgalmazó Danwood található.

 

MBO / MBI Club

Immár évtizedes múltra tekint vissza az Enterprise Investors és a Pedersen & Partners közös rendezvénysorozata, a régió üzleti közösségeinek szervezett MBO / MBI Club. A tavalyi évben 12 országban, összesen több mint 900, a legkülönfélébb iparágat képviselő vállalatvezető részvételével 22 alkalommal került sor ezekre a szakmai találkozókra.

 

Egyéb rendezvényeink

 

2013-ban számos alkalommal jelenhettünk meg nyilvánosan. Újdonság volt a lengyel Harvard Business Review égisze alatt rendezett, a vállalatkivásárlás pénzügyi és jogi kérdéseit tárgyaló konferenciasorozat, amelyen mintegy 400 érdeklődő vállalatvezető vett részt. A témaköröket a lap lengyel kiadása is feldolgozta, a tartalom egy online felületen is elérhető. A szakmai programot 2014-ben is folytatjuk a vállalkozások egyesüléssel vagy felvásárlással megvalósított növekedését vizsgáló programsorozattal.

Az elmúlt esztendőben a lengyel Munkaadói Szövetség (Konfederacja Lewiatan) közreműködésével megrendezett tíz, a kis- és középvállalatoknak szóló konferencia idei folytatása szintén napirenden van.

2013-ban is számos rendezvényen adtunk át díjakat és elismeréseket azoknak a vállalkozásokat, amelyek gazdasági teljesítményük kategóriájukban kiemelkedőnek bizonyultak. Ilyen rendezvény volt Csehországban megrendezett ’Štiky českého byznysu’, Szlovákiában a ’Diamanty Slovenského Biznisu’, Romániában pedig a ’Campioni în Business’. Budapesten december elején ötödik alkalommal került kiosztásra a ’Pegazus Díj’, amellyel ’feltörekvő’, illetve ’piacvezető’ kategóriában részesültek elismerésben a legdinamikusabban fejlődő hazai kis- és középvállalkozások.

 

Összegzés

Az Enterprise Investors alapjain keresztül eddig összesen 2 milliárd euró értékben gyűjtött tőkét befektetéseihez. 2013 végéig 131 vállalkozásban szerzett tulajdonrészt, összesen 1.6 milliárd euró értékben. A befektetések jelentős részét, 1.08 milliárd eurót lengyelországi vállalatok (összesen 113) felvásárlására fordította, a régió egyéb országaiban pedig 509 millió euró befektetésével összesen 18 portfóliócég került a tulajdonába. Eddig összesen 2,1 milliárd euró bruttó hozammal 105 vállaltból szállt ki. A hozamból 626 millió euró a nem lengyelországi cégek eladásából származik. Portfóliójában jelenleg 26 cég található.

Megosztás