Blogzine

45 feletti startupperek?

Az idősebb generáció is egyre nyitottabb a vállalkozásra, és már segítséget is kapnak ehhez!

De jó lenne nyitni végre egy kedves kávézót… És miért is ne vágna valaki bele? Különösen ha ez volt életem álma? A 45+ Vállalkozói Program ilyen vállalkozásokat is segítene. A szenior szakemberek általában nem szuper gyorsan növekedő cégek alapítására vágynak, inkább az motiválja őket, hogy olyan munkájuk legyen, amit szeretnek, amiben jól érzik magukat. A versenyszférában nem igazán mondják ki, de 45-50 év felett már nem olyan kedveltek a szakemberek, hiába tetterősek és nagy tudásúak. 

45-151021_2verzio-031

A Napi Gazdaság napilap korábbi főmunkatársa lett, és a kiadó egykori résztulajdonosa, majd az 1997-ben indult econet.hu Informatikai Rt. társalapítója Szenes Gábor önmaga is jó példával jár elől: a 47 éves szakember 2005-ben alapította a kommunikációs tanácsadással, és márka tartalomfejlesztéssel foglalkozó Pressonline Kft.-t. A cég a Start Up Guide Program kitalálója és megvalósítója, több mint százezer példányban jelentek  meg kezdő cégeknek szánt kiadványaik. Egy éves előkészítése idén indult el a 45+ vállalkozói program. ami a munkaerőpiacról kiesett, vagy a közép- és nagyvállalati világtól lassan elforduló szeniorok számára kíván segítséget nyújtani.

45-151021_2verzio-041

 

A szenior szakemberek ráadásul tele vannak jó ötletekkel, csak össze kell őket hasonló szakemberekkel hozni, és már indulhatnak is  cégek! Aki pedig tisztában van a helyzetével, szeniorként ott van a gondolataiban, hogy kell egy B terv. És erre a demográfiai helyzet és az átalakuló munkerőpiac miatt egyre többeknek lehet szüksége.

 

 

Megosztás