A napi fertőtlenítés új munkahelyet teremtett

Elsőként reagálva a kialakult helyzetre, március 10-től a GreenGo extra fertőtlenítést alkalmaz autóinál. Eleinte kétnaponta zajlott a kiemelt takarítás, mára már a cél, hogy a flotta 300 e-autóját 24 óránként, illetve, ha adott a lehetőség, még gyakrabban fertőtlenítsék, és erről naprakész információt nyújtsanak a felhasználóik felé is. A cég ezzel a fejlesztéssel új munkahelyeket is létrehozott a rendkívüli időszakban, emellett kedvezményekkel és újításokkal kínál biztonságos közlekedési alternatívát a fővárosi utazók számára.

A veszélyhelyzet kihirdetése előtt egy nappal szigorított fertőtlenítési protokollján a GreenGo e-carsharing szolgáltató Budapesten, majd két napra rá Prágában is fokozott takarítást rendelt el. Ennek során a felhasználók által gyakran érintett felületeket (többek között a kormányt, külső és belső kilincseket, sebességváltót, kéziféket, gombokat) fertőtlenítik. A folyamat ma már az applikációban is nyomon követhető a budapesti felhasználók számára: április 1-jétől megjelenítik az autók fertőtlenítésének időpontját egy csepp markerrel, mely 24 órán keresztül látható. „Jelenleg nincs fontosabb feladatunk, mint a felhasználóink biztonságának megőrzése. Emiatt nem is volt kérdés, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk annak érdekében, hogy egy transzparens rendszerben nyújtsunk számukra biztonságos környezetet a városi mobilitásban.” – ismertette Michaletzky Bálint, a GreenGo ügyvezető igazgatója.

A fertőtlenítést követően egy újrahasznosított papírból készült bilétát is elhelyeznek az autó kormányán vagy visszapillantó tükrén, jelezve ezzel is, hogy frissen takarított járműbe ülhet a felhasználó. Míg az appban látható marker a fertőtlenítés időpontját jelzi 24 órán keresztül, a bilétával biztosra mehet a sofőr, hogy ő a fertőtlenítést követő első bérlő. Az autómegosztó azonban felhívásban kéri ezen felhasználóit, hogy ezeket a bilétákat beszállás után helyezzék el a kesztyűtartóban, ezzel biztosítva a rendszer átláthatóságát.

A GreenGo saját sofőrjein túl egy 8 fős csapat dolgozik azon, hogy minden nap a lehető legtöbb autó fertőtlenítését elvégezzék, számukra kesztyűt és maszkot is biztosít az autómegosztó. „A járművek fertőtlenítése új munkaerőt igényelt. Az új protokoll bevezetésével olyanoknak is tudtunk munkalehetőséget biztosítani, akik a járványhelyzet miatt vesztették el korábbi állásukat. Örülünk, hogy ebben a rendkívüli helyzetben nem csökkenteni, hanem növelni tudtuk a munkahelyek számát.” – tudtuk meg az ügyvezetőtől. A fertőtlenítést a parkolás helyszínén végzik, így egy-egy autó csak rövid időre esik ki a forgalomból, és a takarítás után azonnal elérhetővé válik az applikációban.

A GreenGo több kedvezményt is nyújt a járványhelyzetben. „Hogy csökkentsük az autócsere kényszerűségét, bevezettünk egy új, kedvezményes díjat: egy nap egy bérlés maximum 6800 Ft lehet. Így, ha valaki délelőtt és délután is bérelne, magánál tarthatja a GreenGot, biztosítva ezzel, hogy más közben ne használja.” – mondja Michaletzky. Budapest első e-carsharing szolgáltatója már március közepe óta ingyenes regisztrációt és 30%-os menetdíjkedvezményt biztosít, emellett a MÁV-val kötött megállapodásuk értelmében további 10% menetdíjkedvezményt ad azoknak, akik a MÁV applikáción keresztül vásárolnak 30 napos normál vagy tanulóbérletet.

A cég nem csak a felhasználóknak, hanem a budapesti ellátórendszernek is igyekszik segíteni, ezért márciusban 10 autót bocsátott a Fővárosi Rendészeti Igazgazóság rendelkezésére, melyeket jelenleg is élelem és gyógyszer szállítására használnak.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .