Energiahatékonyságba fektet a Primus Capital

A Primustól két lépcsőben 350 millió forintot kap a Remagine Technologies, amely az okos konnektor fejlesztéséről ismert. Ők a márciusi Startup Underground (SUU) nyertes startup-ja voltak. 

Az elsősorban korai szakaszú technológiai és szolgáltatási vállalkozások befektetője, a Primus Capital 350 millió forinttal száll be az elektromos áramanalizáló technológiát kifejlesztő Remagine Technologies Zrt.-be. A befektetés két lépcsőben valósul meg.

Annak ellenére, hogy a Remagine Technologies egy korai szakaszú vállalkozás, vezetői már egy olyan sikeres fejlesztést tudhatnak maguk mögött, mint a számos innovációs elismerést is elnyerő okos konnektor (Smart Socket). A társaság az egyedi elektromos áramanalizáló technológiát nyolc hónap alatt fejlesztette ki, az innovatív megoldás mellett tudatosan azt keresték, hogyan lehet üzletileg is működőképes a megoldás.

A világpiaci előrejelzések szerint az energiaárak folyamatosan emelkednek, ezért az energiahatékonyság kérdése helyi és globális szinten is előtérbe kerül. A Remagine megoldásai a fogyasztási minták elemzésével és az energiafelhasználás optimális elosztásával elősegítik, hogy a meglévő fogyasztók összességében kevesebb energiát használjanak fel, ezáltal lehetővé teszik az energiaköltségek csökkentését. A folyamatos gyártótevékenységek esetén a Remagine termékei segítenek megelőzni a váratlan gépleállásokat, növelik a gyártás hatékonyságát és biztonságát.

„Az általunk kifejlesztett technológia vállalati és lakossági oldalon egyaránt komoly megtakarításokhoz vezet majd. A megoldást az elmúlt időszakban több pilot projektben is teszteltük és pozitív visszajelzéseket kaptunk a lehetséges felhasználóktól. Számos nagyvállalattal tárgyalunk a technológia hosszú távú stratégiai felhasználásáról. A valódi áttöréshez azonban szükséges az értékesítési csatornák fejlesztése.  Ehhez volt szükség a tőkebefektetésre” – mondja Erki Szabolcs a Remagine ügyvezetője.

„A Remagine menedzsmentje 2011 óta tudatosan készült a tőkebefektetésre. Saját technológiájuk stabil, ismerik a versenytársakat és tisztán meg tudják fogalmazni termékeik piaci vonzerejét. Az esetükben tapasztalt dinamizmus és stratégiai gondolkodás kivételes, és pontosan ez az, ami felkeltette az érdeklődésünket. A kifejlesztett technológia amellett, hogy igazán innovatív, a nemzetközi ipar egy olyan szegmensét célozza, ahol rendkívül magas a növekedési lehetőség” – mondja Alpek István,a Primus Capital befektetési igazgatója.

A márciusban megrendezett startup verseny, a Startup Underground megnyerése óta eltelt időben számos kockázati tőketársaságot kerestek meg az alapítók. Végül a Remagine Technologies a Primus III. Kockázati Tőkealap nyolcadik befektetése lett, a HYD, a Multipass, a BBS Nanotechnológia, a  Blueprint Entertainment, az IVM, a Comforce és az Adfit után.

 

 

Kapcsolódó posztok:

2 thoughts on “Energiahatékonyságba fektet a Primus Capital

  • 2012. október 25. csütörtök at 20:34
    Permalink

    Mint a Remagine jogi képviselője, csak gratulálni tudok a csapatnak. A kitartó munka végre meghozta az első komoly gyümölcsét. A Remagine-t alapításától fogva segítem ügyvédként és a jelen tranzakcióban is én jártam el a képviseletükben. Láttam, hogy milyen keményen dolgoznak a sikerért, mennyire precízen és szorgalmasan állnak a feladatokhoz. Igazán remek veletek dolgozni fiúk. Csak így tovább!

    Reply
    • 2012. október 26. péntek at 09:38
      Permalink

      Köszönjük Laci,
      Mi is szurkolunk a “konnektoros” fiúknak!

      Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.