BlogzineKülföldRiportok

Az orosz Facebook börtönviselt tulaja: Alisher Usmanov (1. rész)

Egy börtönviselt orosz oligarcha, egyesek szerint fehérgalléros bűnöző, a Forbes által közel 18 milliárd dollárnyira becsült vagyonával a világ 35. leggazdagabb emberének számít. Két részes portrénk első része.

(Széles Róbert kollégánk újabb orosz tárgyú írása)

Az üzbég nemzetiségű orosz milliárdos története csak a nyugati világban kívánkozna regénybe, vagy filmvászonra – a posztszovjet térségben tipikus oligarcha-story.

Az Internet világában, a nehéziparban, a földgázban és a futballban is nagy súllyal érdekelt Alisher Usmanov (magyaros átírással: Uszmanov) 1953-ban született az üzbegisztáni Chust településen.

***

***

Nem volt éppen hátrányos helyzetű: édesapja a Szovjetúnió Üzbég Szövetségi Köztársaságának fővárosában, Taskentben töltött be államügyészi pozíciót.

Így eshetett, hogy felsőfokú tanulmányait a moszkvai elitintézményben –  az azóta egyetemi rangra emelt nemzetközi kapcsolatok főiskoláján (MGIMO) végezte, nemzetközi jogi karon.

Persze, ehhez a megfelelő családi háttér, kapcsolatok, a kiemelt politikai megbízhatóság mellett nem kevés tehetség és szorgalom is kellett.

***

Taskent Usmanov ifjúkora idején. Ma a város egyik híres-hírhedt szülötte.
Taskent Usmanov ifjúkora idején. Ma a város egyik híres-hírhedt szülötte.

A Centrasia.ru honlap közlése szerint kötelező tanulmányai mellett jól megismerte a világgazdasági trendeket és a piacgazdaság törvényeit.

A diploma után visszatért Üzbegisztánba, ahol tudományos segéd-assisszintensként dolgozott a szovjet tagköztársaság tudományos akadémiájának egyik intézetében.

Kezdő tudományos munkatársból – fegyenc!

Pályája nem nevezhető töretlennek: 1980-ban barátjával, az üzbegisztáni KGB helyettes vezetőjének fiával együtt letartóztatták és a hadbíróság 8 év börtönre ítélte egyebek mellett korrupció és zsarolás vádjával.

6 év elteltével – jó magaviseletét, őszinte megbánását figyelembe véve – szabadon engedték.

Eléggé sokáig kellett rovott múltúnak lennie, mert 2000-ben a már független Üzbegisztán Legfelsőbb Bírósága rehabilitálta, koholt vádaknak, politikai koncepciós pernek minősítve a terhére rótt cselekményeket. Arról nem szól a fáma, hogy egy ilyen bírói döntést mi motivált.

***

Legyen Ön is milliomos!

Igazi üzleti karrierje az 1990-es évek elején kezdődött, amikor moszkvai üzbég barátai bevitték az első független orosz bank igazgatótanácsába.

A Wealthy Russian című honlap szerint a pénzintézeti munkássága szabványosnak mondható a rendszerváltás korabeli Oroszországban.

Hiteleket nyújtottak, főleg külföldi ügyfeleiknek, akik valutát, devizát vásároltak rajta, amit más országok bankszámláira utaltak, nem létező szolgáltatásokat igazoló fiktív szerződésekkel.

A tranzakció után nem csak a pénz, hanem a „szolgáltató „cég” is eltűnt, vagyis megszűnt.

***

Kapcsolati tőkéből vagyoni tőke

Üzleti pályajutása az 1990-es évek közepén ívelt fel. Usmanov üzleti aktivitása a szintén fajsúlyos nehézipari tulajdonnal rendelkező Viktor Csernomirgyin miniszterelnöksége alatt bontakozott ki igazán.

Hasznos jó barátokra tett szert, példának okáért Jevgenyij Ananyev,  a hadiipari komplexum volt feje és  Pjotr Rogyionov, a földgázkolosszus Gazprom ex-alelnöke személyében.

A legérdekesebb – Forsyth tollára kívánkozó – az a fejezet, ahogy az 1980-as végén kapcsolatba került az akkor a moszkvai KGB 6. Ügyosztályát erősítő Ananyevvel.

Usmanov akkoriban a 8 nap Egyesületet vezette, amely formáció ritka vadállatokra szervezett vadászatokat a Pamír hegységben – pénzes külföldiek számára.

Az egyik vadászó nyugati üzletember megpróbálta beszervezni saját országa titkosszolgálata számára  a nemrég még börtönéveit töltő Alishert, aki azonban jelentette az ügyet az üzbegisztáni KGB felé, ami továbbította a dossziét Moszkvába.

Az akta Ananyev íróasztalára került, aki konzultációra hívta Usmanovot.

A hivatalos kapcsolt nemsokára üzletivá vált – Usmanov megnyitotta saját vállalkozását, amelyik a Ramszkij üzem hulladákából állított elő jól eladható műanyag zacskókat.

Usmanov nagy lépéseket tett az elitbe jutás szamárlétráján, személyes testőrt fogadott és Moszkva egyik elegáns sugárútjára költözött.

Az üzlet körül azonban szimatolni kezdett a helyi rendőrség, amelynek gyanúja szerint a feldolgozott hulladék nem is hulladék, hanem ugyanabban az üzemben készült elsőosztályú végtermék.

A dolog akár szomorúan is végződhetett volna, ha nincs a jóbarát Ananyev, aki addig verte az asztalt, amíg a rendőrök is megértették, hogy Usmanov milyen jelentős segítséget nyújt a biztonsági szolgálatoknak.

***

Az igazi nyalánkságok a következő részben: Mi köze Usmanovnak a médiához és az internethez? Hogy néz ki a jachtja és a háza. Frissítsetek minden nap, részletek hamarosan.

Megosztás