Már lehet jelentkezni a Design Terminal őszi Mentorprogramjára

Augusztus 7-ig várja az induló vállalkozások jelentkezését az innovációs ügynökség. A női alapítókra fókuszáló Womentoring idén külön programként indul el.

Optimista startup alapító vagy? Van egy szuper, világmegváltó ötleted? Erős a vállalkozásod társadalmi hatása? Augusztus 7-ig várja jelentkezésedet Mentorprogramjába a Design Terminal, vagyis Közép-Európa vezető innovációs ügynöksége, amely története során már több, mint 200 programban mutatott irányt több, mint 2000 startupnak.

JELENTKEZZ A MENTORPROGRAMRA!

Az első rosta alapján bekerült startupok egy háromnapos Power Campen, vagyis kiválasztó táborban vesznek részt, és többek közt mentorálással, pitch felkészítővel gazdagodnak majd. Ezután a leginkább rátermett csapatok egy háromhónapos, intenzív képzésen fejlődhetnek. A Design Terminal most is személyre szabott mentorálással, hazai és nemzetközi szakemberek közreműködésével, többek között termék-, és üzletfejlesztésben, kommunikációban, értékesítésben, pénzügyi tervezésben segíti az induló vállalkozások fejlődését. A képzések mellett a résztvevők egy összetartó alumni közösség tagjaivá is válnak.

ILYEN VOLT A LEGUTÓBBI DEMO DAY!

A női vállalkozóknak idén külön program indul

Három éve hívta életre a Womentoring kezdeményezést a Design Terminal. A kifejezetten a női vállalkozókra fókuszáló elem mára olyan népszerű lett, hogy a 2022-es őszi szemeszterben már önálló programot szentelnek neki. A Womentoringra augusztus 8-án indul a toborzás. Azoknak a kismamáknak és édesanyáknak a jelentkezését várják, akik rendelkeznek egy startup ötlettel vagy már elindították vállalkozásukat, de hiányzik a megfelelő üzleti tudásuk, esetleg a kellő magabiztosságuk ahhoz, hogy belevágjanak a megvalósításba.

ISMERKEDJ MEG AZ ELŐZŐ SZEMESZTER STARTUPJAIVAL, AKIK A WOMENTORINGRÓL IS MESÉLNEK A VIDEÓBAN!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .