iCatapult – piacfoglalás 2. rész
Itt már a kérdéseimet vetem fel. Mert szerintem idén az iCatapult a legizgalmasabb piaci kísérlet, amely képes új utat mutatni a teljes hazai szakmának VAGY esetleges sikertelensége, komoly piaci zárványokat okozhat. (Figyelem szubjektív és elemző anyag jön!)
Összefoglalom miért is tartom a legizgalmasabb idei piaci kísérletnek az 1. részben leírt accelerációs modellt:
1 – MERT STARTUP TÖRTÉNETILEG számos kísérlet előzte meg, akár az inkubációs, akár az USA-beli magyar fellépéseket nézzük. Történetileg a Valley Connect-tel kezdtünk először ilyesmit (lásd érintett vagyok egyik alapítóként) csinálni lassan 2 éve a völgyben. Ott három projektbe került minimális angyal tőke és próbáltuk őket transzponálni a Szilícium völgyi piacra. Aztán itt voltak a Colabs korai tervei (lásd 2010-es évektől), amelyeket ma is amerikai board tagok segítségével terveznek folytatni. Anno a Colabsos fiúk többször ellátogattak a völgybe, és már indulásuknál is fontos szempont volt a kinti ökoszisztéma bevonása. Tehát 3-4 éve folytak piaci kísérletek a kinti piacra lépésre, vagy kapcsolatépítésre.
2 – MERT MAGYAR MISSZIÓT lát el félig piaci, félig EU-s alapokon. És igazából ez a piacépítési misszió a magyar állam dolga lenne megvalósítani, ahogy számos környező, egykori szocialista ország már évek óta jelen van a Szilícium völgyben. Nézzük csak meg a Plug and Play oldalát és más accelerátorokat is említhetnék, ahol a csehek, lengyelek, vagy bolgárok már évek óta állami pénzből tanulhatnak és aszimilálódhatnak a kinti startup világba, amely igazából a világpiacot jelenti nekik. Itthon ilyen támogatott lépésről még nem is hallottunk, ilyet még gondolatban sem forgat (sajnos) senki a fejében… pedig ez komoly lemaradást fog eredményezni.
3 – MERT PÉLDÁT MUTATHAT a többi hazai kockázati tőkealapnak, akik egyelőre nem tartották fontosnak külföldi és professzionális piaci jelenlét elindítását. (Bár mostanában hallok ezzel ellentétes piaci híreket… há’l istennek! bizony!) Holott szerintem ez olyan, mintha egy globális piacra értékesítő cég nem nyitna kirendeltségeket külföldön. A tőkealapok várhatóan jobbára a globális piacról várják exit-jeiket, mégis alig jelennek meg ilyen programokkal akár a Szilícium völgyben, akár máshol a világban, ahonnan a jövőbeli exit partnereiket várhatják (pl. Ázsia). Tehát az iCatapult / Primus az első fecske és példa lehet számukra, tehát biztatásul kiváló!
DE…
De vigyázzunk, mert az „izgalmas” szónak van egy másik konotációja, amely a „veszélyre” és „kiszámíthatatlanságra” utal a megvalósítandó modell jövőjét illetően. Ez azért fontos kérdés a teljes hazai startup világ számára, mert az iCatapult példája számos szereplőt hasonló modellek (akár közös) kitalálására fog ösztönözni. Közös kinccsé és modellé válhat!
Tehát mélyebben is gondoljuk végig a modellt! És itt felhívom arra a figyelmet, hogy a következő sorokban már magát a core-modellt elemzem és nem mondom egy szóval sem, hogy a következőekben leírtakat esetleg az iCatapult követné el! Kérem, ezért senki ne értse félre a modell lenti elemzését, mert ez már inkább a modellben rejlő, közös iparági kérdéseket veti fel! Íme tehát a piaci kihívások a modellben:
4 – A JEREMIE ALKALMAS-E ACCELERÁCIÓRA? Először is az acceleráció olyan üzletfejlesztési szolgáltatás, amikor a nemzetközi gyakorlatban tudást és tőkét adnak – kisebbségi üzletrészért cserébe – a startup-oknak. A modellben nem értem, hogy Jeremie-s vagy EU-s közösségi befektetésből lehet-e másik befektetést ilyen módon pénzbeli ellentételezés nélkül fejleszteni, vagy ha az opció mégis ellentételezés lenne, akkor az opciót lehet-e később akár adni-venni, azaz végül exit-álni? (Plusz ha szolgáltatást adok egy cégnek konkrét fizettség nélkül, az igazából minek minősül?)
Vagy ha tovább megyek a modell végiggondolásában, akkor ha úgy nézzük és az accelerátor programban szereplő startup-ok opciót adnak át (lásd max. 19%-ot) a feléjük szolgáltatást adó accelerátor részére, ami lényegében kapcsolt vállalkozássá teszi őket. Akkor lényegében az accelerátor ezeket a „kapcsolt vállalkozásaivá” vált startup-jait finanszírozza, segíti, támogatja az exit-felé. Ilyet lehet csinálni?
Lásd a fenti logikai felvetések is érzékeltetik, hogy a modellben nagyon nehéz a tőkealap tevékenységét, az opciót megszerző céget, és a támogatott projektet vegytisztán és prudens módon működtetve elválasztani. Pláne, ha mindezt Jeremie-ből gondoljuk megtenni. Vagy rosszul értelmezem?
5 – USA KONTRA EU, KONTRA GLOBALITÁS. Nem értem, ha a programban résztvevő startup az USA-ban lesz sikeres, akkor mi garantálja a közösségi pénzek megfelelően elvárt, közösségen belüli felhasználását? Például a startup garantálja, hogy az EU-n belül teremt munkahelyet vagy itt működteti a bázisát? Egyáltalán mi garantálja, hogy később itt fog árbevételt termelni és munkahelyeket teremteni? Lehet, hogy csak simán „dobbantani” fog, nem?
6 – MATROSKA EFFEKTUS – A cégek láncolata nehezen követhető teszi és megkavarja az üzleti modelleket (plusz magát az adózást is). Lásd van egy tőkealap, aki csinál egy „nem inkubátort”, amely részesedést szerez más startup-okban, amelyek szolgáltatást kapnak tőle, majd az így elért piaci fejlődésen a „nem inkubátor” cég exitál és eladja a tulajdonrészét mondjuk egy amerikai befektetőnek, amelyből nem termék alapú árbevételt szerez, hanem ún. tőkejövedelemre tesz szert (ez az adóbevallásban is külön soron szerepel és nem normál árbevétel az eredmény kimutatásban sem…adóként osztalék adóként számoljuk el…) Ez így vajon klappol? Jól kódoltam az üzleti modellt vagy valamit félre értettem? Ez egymásba menő / építő láncolat (lásd matroska effektus) egy EU-közösségbeli befektetésnél működhet? Itt az átláthatóságot mi biztosítja? Kell-e egyáltalán ilyen átláthatóságra törekedni egy befektetésnél vagy inkább az exit sikerre érdemes koncentrálni?
—
A fenti sorokat tegnap átküldtem Hild Imrének, az iCatapult vezetőjének, aki a post első részében rájuk vonatkozó részekre megadta a válaszokat. Mint látszik, Imre céljai jelentősen eltérőek és nem azt az irányt tázték ki célul, amit én próbáltam belegondolni… Utóbbiért elnézést és íme közre adom a lényeget (ezt ma szóban is átbeszéltük részletesen az Innotrends konferencián):
„Az iCatapult üzletfejlesztési és technologiai Zrt. azért jött létre hogy globális technologiával rendelkező startupokat segítsen világpiacra. Nem befektető. A finanszírozó Primus-tól kapott pénzből a fenti üzletfejlesztési célokat valósítja meg, a startup cégekkel közösen. (szerk. azaz nem inkubál!) Hogyan? Először is ez mindig egyedi, de ha egy tipikus esetet veszünk akkor úgy, hogy az adott technologiát kifejlesztő csapattal közösen létre hoz egy új céget amelyben x (19 vagy annál kisebb) % tőkerészt szerez. Ezért cserébe kizárólagos módon végzi a létrehozott cég üzletfejlesztését és amennyiben annak vannak (márpedig tudjuk, vannak) anyagi vonzatai, azokhoz biztosítja a forrást. Ezért hangsúlyozom mindig kell, hogy legyen már ‘working prototype’, mert akkor a tech fejlesztés jelentős része már megvan. Mivel társtulajdonosok vagyunk így az új cégben, természtesen ha a cég érdeke megkívánja, akkor fejlesztésre is lehet fordítani a források egy részét, de nem ez az elsődleges cél. Az elsődleges cél a már meglévő prototype alapján a cég üzletfejlesztése.”
Mint a fentiekből látjátok az iCatapult nem foglalkozik inkubációval, nem szerez opciót, hanem ötlet-fázisban lévő cégekkel hoz létre közös céget és egyébként az eredeti profilja üzletfejlesztés. Közösen kitalálják és fejlesztik az üzletet – szerintem ezért még a 19% is fölöttébb kevés. Erre a felvetésemre Imre azt mondta, hogy nem a százalék nagysága érdekli őt, hanem hogy azzal a 3-5 céggel, akivel dolgoznak igazi sikersztorit tudjanak építeni. Ez hosszabbt távon ezerszer jobban megéri, mint ha magasabb százalékot kér…
((Hát itt megjegyzem, hogy a magyar piacon ez úttörő gondolat és gratulálunk hozzá!))
Imre szóban megerősítette, hogy jól gondolom és jól kódoltam a múltkor általa elmondottakat: a profit, az így létrejövő új cégek későbbi eladásából, exitjéből származik. Bár szerinte ez nem az első körben lesz, hanem lehet később.
Illetve a felvetéseimre még tételesen ezeket válaszolta, szerintem tanulságos és érdemes átolvasni:
Köszönjük Imrének a konstruktív és segítőkész hozzáállást, a pozitív piaci útmutatást. Részünkről több kérdés nincs, szerintem a felvetéseinkre válaszolt.
Nagyon várjuk az őszi fejleményeket és drukkolunk nekik!!
Amerikai piacra jutási kísérletek korábban is voltak. A ValDeal 2006-től elsősorban Austin-on keresztül próbált piacra vinni magyar technológiákat. A Jeremie 1 portfóliókban számos olyan projekt/projektgazda illetve immáron cég található, ami megjárta a ValDeal-t. Ilyen a teljesség igénye nélkül a Gravity, az Immunogenes, a Stingbike, BBS Nanotech, Cryo…
Az, hogy egy magyar Amerikában próbál szerencsét, valóban nem nagy újdonság.
–
Már a két világháború között is kb. másfél millió magyar próbálkozott ezzel… :-(
–
De említhetnénk akár az Ikarust is, amely már az 1970-es években meg tudta vetni a lábát az észak-amerikai piacon (NABI).
–
A fent vázolt koncepcióban én inkább azt tartom rendkívül újszerűnek és tiszteletre méltónak, hogy az iCatapult ellenállt az erő sötét oldalának, és nem magát az ötletgazda startupot akarta szőröstül-bőröstül elnyelni, hogy utána „exit” címén kilóra kiárusíthassa, hanem megelégedett azzal, hogy – egy közös projektcégben – csupán az általa finanszírozni kívánt üzletre vonatkozóan szerezzen jogokat.
–
Én ezt a konstrukciót már kb. két évtized óta próbálom eladni a hazai kockázati befektetőknek, de eddig még egy olyat sem találtam, aki legalább annyit felfogott volna belőle, hogy ez elsősorban az ő érdekeit szolgálja.
–
A valóságban ugyanis „egyötletes” cégek csak nagyon ritkán fordulnak elő.
Ha egy jó csapat összeáll, akkor annak többnyire valami hosszútávú program az alapja, amiből a VC által finanszírozni kívánt projekt csupán egy a sok közül.
–
Tehát minél ütőképesebb a csapat, annál kevésbé vonzódik a gondolathoz, hogy valaki kilóra felvásárolja őket, és attól kezdve ő mondja meg nekik, hogy mivel foglalkozzanak.
–
Tehát egy olyan VC, amely kizárólag az ötletgazda cég felvásárlásában gondolkodik, már eleve elveszti az esélyt arra, hogy az igazán komoly csapatok szóba álljanak vele.
–
Az a startup pedig, amelyik enged a sötét erő csábításának, és eladja magát egy VC-nek, gyakorlatilag lemondhat arról, hogy a további elképzeléseit is ezzel a cégével valósíthassa meg.
–
Tehát az ilyen startup még akkor is csak félszívvel, és az egyik szemével a kijáratot lesve fog dolgozni, ha egyébként anyagilag jól jár. Ismerős az érzés?
–
Az a VC viszont, aki tiszteletben tartja az ötletgazda cég függetlenségét, és beletörődik abba, hogy nem a startupban, hanem csupán az általa finanszírozni kívánt üzletben szerezhet tulajdonrészt, az ezzel valóban egy hosszútávú közös érdekeltséget teremt, amire még az előre nem látott problémák esetén is számíthat.
–
Márpedig a jó üzlet ismérve pont ez, nemdebár?
–
–
–
Az a VC, amelyik egy üzlet finanszírozásáért cserébe le akarja nyelni az ötletgazda céget, igazából nem nézi embernek, hanem csak rabszolgának a másik felet.
–
Magyarázhatjuk ezt bárhogy, de ez bizony a gazdasági erőfölénnyel való ocsmány visszaélés.
–
De ahogy a rabszolgatartó társadalmak esetében, úgy a startupok esetében is az a helyzet, hogy a másik fél érdekeinek semmibevétele bizonyos szint fölött már a hatékonyság és az eredményesség rovására megy.
–
A VC-knek lassan már fel kéne fogniuk, hogy a startupok kb. annyira látják őket szívesen a saját cégükben tulajdonostársként, mint egy rühes macskát az ágyukban.
–
Viszont a startupok rendkívül szívesen szövetkeznének a VC-kkel konkrét üzletekre, ahol egy közös projektcégben korrekt feltételek mellett mindkét fél csak azt adná, amiben ő a jó, és amit valóban önként ad.