Brewie: cél az európai piac meghódítása
Európa legnagyobb innovációs szakmai kiállításán, a CeBIT-en idén összesen 21 kiállító magyar cég mutatta be újító technológiai megoldásait március 20-24.
Read MoreEurópa legnagyobb innovációs szakmai kiállításán, a CeBIT-en idén összesen 21 kiállító magyar cég mutatta be újító technológiai megoldásait március 20-24.
Read MoreIdén júniusban az öreg kontinens két kiemelkedő startup rendezvényén is bemutatkozhatnak az innovatív magyar projektgazdák a Magyar Nemzeti Kereskedőház InnoTrade
Read MoreÖt magyar innovatív vállalkozás vehet épp részt a világ egyik legnagyobb startup fesztiválján, a South by Southwest (SXSW) Interactive-on az
Read MoreAz InnoTrade program keretében három magyar startup képviselheti Magyarországot a szingapúri Tech in Asia rendezvényen 2017. május 17-18. között, befektetők,
Read MoreIdén sem maradnak a magyar startupok tengerentúli szakmai tanulmányút nélkül. A tavalyi sikerek után az InnoTrade program keretében ismét négy
Read MoreHárom startup mutatkozott be a Consumer Electronics Show-n január elején Vegasban. A GoPro stabilizátort fejlesztő Sybrillo, az okos otthon platformot
Read MoreJövő márciusban három jelentős nemzetközi eseményen vehet részt 20 magyar korai fázisú vállalkozás. A csapatok január 20-ig pályázhatnak a részvételre
Read MoreNéhány hét múlva lehull a lepel arról, hogy milyen technológiai trendek, eszközök, újdonságok határozzák majd meg mindennapjainkat jövőre. Január 5-8.
Read MoreKét évvel az első sikeres Kickstarter kampányuk után, újabb fordulóponthoz érkezett a LEGO Education megoldásait sikerrel „felokosító” SBrick csapata. Új
Read MoreA Magyar Nemzeti Kereskedőház november 20-ig várja a jelentkezéseket a Las Vegas-i CES-re az InnoTrade programmal!
Read MoreA 220 ezer(!) látogatót vonzó, Dubajban 1981-óta megrendezett Gitex IT expo szervezői szerencsénkre a startupokat is bemutatnak, a Kereskedőház pedig –
Read MoreMagyar startupok hódíthatják meg a latin-amerikai piacot. A térség legnagyobb telekommunikációs kiállításán vehetnek részt hazai cégek a brazíliai Sao Paulo-ban.
Read MoreMagyar startupok is ringbe szállhatnak a félmillió dolláros fődíjért a New York-i TechWeek-en. Az InnoTrade program keretében vehet részt a
Read MoreStartupok, irány a TechCrunch San Francisco! Július 10-ig lehet jelentkezni az InnoTrade program honlapján.
Read MoreA MosaicLights lett a Magyar Nemzeti Kereskedőház InnoTrade startup programjának első nemzetközi díjazottja. A Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) InnoTrade elnevezésű startup
Read MoreA Magyar Nemzeti Kereskedőház és a Design Terminál jóvoltából vehetnek részt a nemzetközi seregszemlén magyar csapatok. A Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH)
Read More