A kockázati tőkebefektetők uralták 2018 első negyedévét
A Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) jelentése szerint 2018. január-március időszakban 39 vállalkozás jutott 1,347 milliárd forint összértékben tökéhez
Read MoreA Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) jelentése szerint 2018. január-március időszakban 39 vállalkozás jutott 1,347 milliárd forint összértékben tökéhez
Read MoreA Facebook-on értesültünk a Magyar Nemzet keddi számában megjelent információról, amely alapján a Jeremie tőkealapok felügyeletét ellátó MV Zrt. adatszolgáltatását
Read MoreMájus 7-én jön az Extreme Net Startup Networking rendezvénye, amelyre még egy hétig jelentkezhetnek még az érdeklődők. Blogunk az esemény
Read MoreAz NFÜ ma reggel rajtaütésszerűen közzétette az Új Széchenyi Kockázati Tőkeprogramok Növekedési Alprogramjának (leánykori nevén Jeremie 3 – bármily furcsa
Read MoreA Figyelo.hu portálon, Brückner Gergely tollából részletes Jeremie II. elemzés olvasható. Érdemes ránézni!
Read MoreAz NFÜ eredményt hirdetett az Új Széchenyi Kockázati Tőkeprogramok pályázati felhívásában (aka Jeremie II.), még idén tíz kockázati tőkealap kezdheti
Read MoreÚgy tudjuk napokon belül megszülethet a Jeremie II. pályázat eredményhirdetése.
Read MoreA kis- és közepes vállalkozások számára a tőzsde helyett a kockázati tőke bevonása egyre reálisabb finanszírozási alternatíva – véli Herczku György,
Read MoreEgy nap alatt egy tyúk – kis JEREMIE számtan. Alább közöljük Szobonya Péter remek írását, amely a Kockazatitoke.blog.hu oldalon jelent
Read MoreExkluzív: Zsembery Levente, a Biggeorge’s-NV Equity vezérigazgatója értékeli a Jeremie II. kiírást. Kiderül: akár 80-100 cég is esélyes lehet magvető
Read MoreInsiderblog.hu exkluzív: most kaptuk a hírt: végre, megvan a Jeremie II. kiírás! Benne 6 milliárd keretösszeg a magvető alapokra, 22,5
Read MoreCsütörtökön a Portfolio.hu-HVCA konferencián jártunk: kiderült, most már valószínűleg tényleg kiírják a Jeremie II-t a jövő héten. A témák is
Read MoreÉrtesüléseink szerint most már tényleg napokon belül (a jövő héten) megszületik a Jeremie II. kiírása. A HVG.hu szerint az OTP
Read MoreFriss híreink szerint csak április végéig születik meg az új Jeremie pályázatok kiírása, és a 30 napos beadási határidőt követően
Read MoreMost hétvégén lesz a Startup Weekend a Colabs belvárosi központjában. Az egyik alapító, Nagy Péter szerint lassan rákerülünk az európai
Read MoreA Jeremie Program tavalyi eredményeinek hivatalos elemzését az alábbiakban tesszük közzé. Amit tudni akarsz Jeremie-ről, de eddig nem merted megkérdezni…
Read MoreMa délelőtt jelent meg a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) honlapján az új Pályázatok (köztük a két Jeremie Pályázat) menetrendje. E
Read MoreFőképp a Jeremie programnak köszönhető, hogy 23 százalékkal nőtt a magyarországi vállalati összeolvadások és felvásárlások (Mergers & Acquisitions – M&A)
Read More